Az utóbbi csaknem másfél év erről szól. Történetekről.
Történetek október 7-ről, történetek a déli kibucokról, az északi településekről, történetek öldöklésről, erőszakról, halálról, testileg-lelkileg sérült túlélőkről, túszokról, sebesült katonákról, a harcok áldozatairól. Valamennyiük gyászoló, reménykedő vagy szerencsésen újra egymásra találó családjáról.
Történetek a hírekben, a digitális csatornákon, egyszer, kétszer, bármikor visszahallgatható, megőrzött történetek.
Vannak észrevétlenül lezajlott történetek, saját mindennapjaink békésebb korszakhoz kötődő eseményei, és évtizedek telnek el, amíg emlékezésre, megőrzésre méltó történetekké válnak. Ezek közül néhányat sikerült megmentenünk a feledéstől a rövid életű, de sikeres, talán egyszer újjászülető A mi alijánk 1990-2010 című, közönséget vonzó zoom-klubokban.
https://izraelinfo.com/category/a-mi-alijank
Ezek a kilencvenes évekbeli-ezredfordulós történetek azokról szóltak, akik felnőtt életük kezdetén Magyarországról érkeztek, Izraelben folytatták a tanulmányaikat, alapítottak családot, nevelték fel szabre gyerekeiket, és beépültek a 21. század Izraeljének életébe. Maguk mögött hagyták a nagyszülőket, szülőket, rokonokat, barátokat, de magukkal hozták mindazt, amit a soa első és második nemzetékétől legtöbbször kaptak: elhallgatást, a gyász fájdalmának takargatását, a zsidó identitás félredobását – és amit maguk fedeztek fel: a nemlétező családtagok egykori életét és halálát, a véletlenül megtalált, fiókok mélyéről előkerült fényképeket és családi papírokat, és a feltett kérdésekre kikényszerített válaszokat.
Másoknál is maradhattak családi feljegyzések. Elődeink felsorolásában egy-egy név mellett olvasom: „az utódok nagy része elveszettˮ. Másutt pontosak a szavak: „az egész család deportálásban elpusztultˮ; „elpusztították 1944-ben ˮ.
Más nagymama sem beszélt soha arról, hogy gyászolja az Auschwitzban elgázosított anyját?
Nagybácsi, aki sosem mondta, hogy megszökött a munkaszolgálatból, hogy túléje és várjon a családjára – de sem az anyja, sem az öccse, sem a felesége nem tért vissza.
Felesége utolsó levelezőlapja a nagybácsi halála után került elő.
„Itt vagyunk a lakásban, összecsomagolva várjuk az indulást, hogy hova visznek, nem tudom, lehet, hogy itt maradunk, lehet, hogy nem. Drága Szívem, arra kérem, ne aggódjon értem, én nagyon vigyázok magamra, mert nagyon-nagyon szeretnék magával összetalálkozni. Mihelyt lehet, Drágám, írok.ˮ (Hajdu Sándorné Deutsch Sarolta férjének Mosonmagyaróvárra, a Szakképzett KSM tábor II. szakaszánál. Kaposvár, 1944. június 29.)
Előfordulhatott másoknál is az, hogy a család valamelyik ágában született gyerekek, lehetséges unokatestvérek létéről csak apjuk sírkövére utólag felvésett nevük tanúskodik. Anyjukkal együtt két fiú és Pista fia, Gyuri „nem jött visszaˮ – ahogy akkoriban mindenki mondta.
Egy másik nagybácsi konfekcióüzletet nyitott Pécs főutcáján, a Király utcában, és az üzlet fölött az emeleten rendezte be a varrodát. Két fia munkaszolgálatban, felesége és lánya Auschwitzban pusztult el vele együtt. Hiába érte meg a tábor felszabadulását, a tífuszból nem épült fel.
Vég nélkül ömlő történetek. Következzenek újabbak. Folytassátok.
Már a második generáció sorai is gyorsan ritkulnak. A magyar anyanyelvű harmadik generáció tagjai Izraelben új és az eddig megismert történetektől különböző családi vagy egyéni sorsokról beszélhetnek a soa emléknapján családoknál, barátoknál, iskolákban, szervezeteknél és számos más helyen összegyűlt közönségnek az Emlékezés a nappaliban hálózat keretében.
Ezeket a történeteket is meg kell őrizni és tovább kell adni a következő, izraeli nemzedéknek.
Jelentkezzetek az izraeli magyar anyanyelvű harmadik generáció nevében, vigyétek a saját és családotok történetét, fényképeket, dokumentumokat:
edut@zikaronbasalon.com
אלינור סוקל
מנהלת תחום עדות
zikaronbasalon.com
