Amos Harel katonai szakértő a Haaretzben írt elemzése
Úgy tűnik, Trump nem számolt kijelentései következményeivel. Ha ezek újraindítják a háborút, az a túszok többségének végzetét jelentheti. ■ Az arab országok vezetői készülnek bemutatni saját tervüket Gázára vonatkozóan. ■ A harcok újrakezdése teljes pusztítást okozhat. ■ A következő vezérkari főnöknek erkölcsi megpróbáltatásokkal is szembe kell majd néznie a hadseregen belül.
Az amerikai elnök, Donald Trump által a Hamasznak adott „kvázi ultimátum” — amely szerint a Gázai övezetben tartott összes túszt szombat délig szabadon kell engedni — újabb drámai elemet adott a heti túszcsere-folyamathoz. Trump kijelentése egy nappal azután hangzott el, hogy a terrorszervezet, amely izraeli megszegéseket állítva vádolt, bejelentette, hogy elhalasztja a szombatra tervezett túszcsere-szakaszt, és nem engedi szabadon a három túszt az előzetes megállapodás szerint.
Trump megemelte a tétet, mintha csak egy újabb ingatlanprojekt üzleti tárgyalásáról lenne szó, amely a gázai riviérán játszódik, ahová álmaiban utazik. Az izraeli kormány néhány bizonytalan, ellentmondásos nyilatkozatot követően gyorsan igazodott az elnökhöz. Két nap elteltével azonban kezdett tisztulni a kép: bár a Hamasz jelezte, hogy nem enged szabadon mindenkit, az azonnali fenyegetések valószínűleg nem kerülnek végrehajtásra. Ha a palesztinok holnap, a terveknek megfelelően végrehajtják a cserét, valószínű, hogy Izrael türelmesen vár majd a megállapodás további szakaszainak teljesítésére a következő hétvégéken.
A „nehéz megmondani” a leggyakrabban használt kifejezés, amikor Trump szándékait és cselekedeteit próbálják megjósolni. Ezúttal azonban egyértelmű, hogy Trump elégedetlen a túszok szabadon engedésének lassú ütemével, ahogyan azt a megállapodásban rögzítették, amelyet elődje, Joe Biden hivatali idejének utolsó napján írtak alá. (Valójában Trump szinte semmivel sem elégedett, amit az előző adminisztráció hátrahagyott.) Mégis nehéz megmondani, mennyire komolyak az elnök fenyegetései, miszerint „megnyitja a pokol kapuit”, amit most a túszok teljes körű szabadon engedésének követelésével kapcsolt össze.
Izrael bejelentette, hogy a Trump kijelentései nyomán a hadsereg széles körű előkészületeket tesz az azonnali harci cselekmények újraindítására a Gázai övezetben. Ugyanakkor Benjamin Netanjahu is fontos szereplője az eseményeknek, és nem csupán passzív megfigyelő. Ahogyan a miniszterelnök 2018-ban sikeresen irányította Trumpot az iráni nukleáris megállapodás felmondására, úgy a mostani amerikai politikai fordulatokban is része volt — beleértve a Gázai övezetből 2 millió palesztin kitelepítésének szélsőséges tervét és a túszok teljes körű szabadon engedésének követelését. Úgy tűnik, Netanjahu meggyőzte Trumpot arról, hogy a Hamasz uralmának fennmaradása a Gázai övezetben az egyik legfőbb akadály az elnök tervei előtt — az amerikai-szaúdi megállapodás, a szaúdi-izraeli normalizáció, és nem utolsósorban a béke Nobel-díj, amely talán a végén várhat rá.
Még ha a következő 24 órában sikerül is elérni egy kompromisszumot, amely megakadályozza a harcok újrakezdését és visszaállítja az egyezmény első szakaszának végrehajtását (kilenc élő túsz és nyolc holttest visszaszolgáltatását), továbbra is probléma marad a második szakasz körül. Ebben a szakaszban további 59 túsz — élők és holtak — hazatérése lenne a cél. Nem titok, hogy Netanjahu nem akarja folytatni az egyezményt, és megpróbálja megállítani a második szakasz előtt. A Hamasz vezetése a másik oldalon attól tart, hogy minden aduját elveszíti — az utolsó túszokat —, és hogy Netanjahu Trump támogatásával talál majd ürügyet a harcok folytatására.
A harcok újrakezdése a Gázai övezetben biztosan számos katona és valószínűleg a legtöbb túsz életébe kerülne. A múlt szombaton szabadon engedett három túsz szívszorító módon emelte ki azoknak a túszoknak az egészségi és mentális állapotát, akik még mindig ott vannak a föld alatti alagutakban. A szombati képek által kiváltott aggodalom és felháborodás eddig nem fordult át szélesebb körű társadalmi tiltakozásba, de az összes felmérésből egyértelmű, hol áll az izraeli közvélemény. Az alku támogatottsága széleskörű, és a jobboldali szavazók jelentős része is támogatja.
A túszok családjai két emberben reménykednek, akik Trump köréhez tartoznak: Steve Witkoff, az elnök különmegbízottja a térségben, és Miriam Adelson izraeli-amerikai milliárdos, Trump legnagyobb kampánytámogatója. Witkoff nagyfokú emberséget tanúsított a családokkal való találkozóin, és személyes története (elveszítette fiát opioidfüggőség miatt) különleges kötődést alakított ki közte és a túszok szülei között. Adelson üzeneteket továbbított a családoktól magának az elnöknek, és segített tisztázni előtte, hogy az izraeli tisztviselők által szándékosan félrevezető módon előadott helyzettel ellentétben a túszok fele még életben van (tehát sokan megmenthetők).
A családok jelenlegi üzenete az elnök felé: a túszok kiszabadítása előbbre való, mint a harcok újrakezdése. Az újabb összecsapások szinte biztosan a még életben lévő túszok halálával végződnének, mivel ezúttal különösen kemény harcokat terveznek, részleges ostromot vonva az övezet bizonyos területeire. A túszok, akiknek mentális és fizikai állapota súlyosan leromlott, valószínűleg nem bírnák ki a hosszú fogságot ilyen körülmények között.
Witkoff és Adelson több törődést és felelősséget mutatnak a túszok iránt, mint az az ember, akinek a hivatali ideje alatt elrabolták őket. Netanjahu saját sorsával van elfoglalva, azzal, hogy életben tartsa kormányát, és hogy a lehető legtovább késleltesse az ellene folyó per ítélethirdetését. Számára néhány tucat túsz élete nem ér fel azzal a lehetőséggel, hogy Trump segítségével elérjen olyan „történelmi változásokat”, amelyeket Izrael regionális státuszában remél. Egy Szaúd-Arábiával kötött megállapodás, valamint egy olyan rendezés (vagy támadás), amely semlegesíti az iráni nukleáris fenyegetést, logikus folytatása lenne a Hezbollah felett aratott győzelemnek, és annak, amit még ígér a Hamaszra nézve.
Ahogy Netanjahu öregszik, egyre kevésbé képes együttérzést mutatni az egyszerű emberek problémái iránt. A héten a bíróságon tett vallomásában Netanjahu még arra is merészkedett, hogy panaszkodjon: ő „a poklot járja meg”, mindössze két nappal azután, hogy láttuk, hogyan néznek ki azok, akik valódi földi pokolból tértek vissza a fogságból. Ahogy mindig, a pénzügyminiszter sem maradt le mögötte. Becalel Szmotrics válasza Trump nyilatkozatára? Egy Twitter-bejegyzés: „Mindenkit — most azonnal,” amit sokan a rettegő családokkal való nyílt szembeszegülésként értelmeztek.
Egy izraeli politikai forrás szerint Trump nem számított arra, hogy legutóbbi nyilatkozatai, különösen a kitelepítési terv, ilyen messzemenő következményekkel járnak. Az izraeli belpolitikában úgy tűnik, hogy segített Netanjahunak meghosszabbítani kormánya életét, Szmotrics koalícióban tartásával, sőt talán Itamar Ben-Gvir visszatérését is ösztönözte a kormányba. Nemzetközi színtéren viszont valószínűleg késlelteti az izraeli-szaúdi megállapodást, mert a Gázai övezetben újrainduló harcok elhúzódó háborúhoz vezetnének a Hamasz ellen. Mindkét esetben a halasztás akár egy évig vagy még tovább is eltarthat.
Izraeli utánzat
Trump hirtelen fordulatai az egész arab világot feszültté teszik. Abdullah jordán király, aki a héten egy sajtótájékoztatón vett részt a Fehér Házban, az elnök mellett szinte maga is túsznak tűnt (a király gyakori pislogása viszont nem újkeletű jelenség). A hónap végére arab államfők csúcstalálkozója van tervezve, amelynek egyik célja egy alternatív terv bemutatása Trump gázai kitelepítési elképzeléseivel szemben.
Aligha zavarja ez az elnököt. Finoman szólva, nem minden kijelentése alapul szilárd logikán. Néhány lépése kifejezetten arra irányul, hogy megrázza a vele szemben álló rendszereket, abban a reményben, hogy végül eljut egy alkuhoz, vagyis megoldáshoz. Trump szerint az „alku művészete” mindenekelőtt azt jelenti, hogy létrejöjjön az alku. Ez a logika más területeken is megfigyelhető, ahol cselekednie kell. Az elmúlt napokban, várható módon, engedékeny és gyenge álláspontot képviselt Oroszországgal szemben az ukrajnai háború lezárásáról folytatott tárgyalások során.
Iránnal kapcsolatban az amerikai kormányzat arról gondoskodott, hogy kiszivárogjon a sajtóba: Izrael az elkövetkező évben támadást tervez az iráni nukleáris létesítmények ellen. Ez a szivárogtatás is része annak a stratégiának, amelynek célja egy olyan megállapodás elérése, amely leállítja az iráni nukleáris programot.
Eközben az izraeli utánzók próbálják importálni Trump stílusát. Netanjahu ezen a héten megdöbbentette a kabinet tagjait egy olyan nyitóbeszéddel, amelyben személyes hűséget követelt a tisztviselőktől, azzal fenyegetve őket, hogy elmozdítja őket, ha nem engedelmeskednek. A védelmi miniszter, Israel Katz közzétett egy újabb, kissé szokatlan videót, amelyben megfenyegette a Hamaszt, hogy megindítja az „új gázai háborút, pontosan úgy, ahogy az elnök ígérte,” a Hamasz megsemmisítése és az összes túsz kiszabadítása érdekében.
Az ilyen fenyegetés egyértelműen a palesztinok kényszerű kitelepítését jelentené az övezetből. Ival Giladi tartalékos dandártábornok, aki korábban a Cahal stratégiai osztályának vezetője volt, tegnap a Haaretznek elmondta: véleménye szerint Netanjahu zöld utat kapott Trumptól egy rendkívül agresszív, akár két hónapig tartó hadműveletre az övezetben arra az esetre, ha a megállapodás nem haladna előre. Egy célzott izraeli támadás hatalmas pusztítással és sok halálos áldozattal járna, miközben súlyosan akadályozná a humanitárius segélyek eljuttatását, és a palesztinok távozásához vezetne az övezetből. Még ha ez „csak” tízezreket érintene is, Giladi szerint az ilyen lépések erősítenék Trump kijelentéseinek lendületét. Ez fenyegetésként szolgálna a Hamasz számára, amelynek vezetői vagy elhagyják az övezetet, vagy az egész palesztin lakosság kitelepítésével néznek szembe. Egyúttal arra késztetné az arab országokat, hogy aktívabban vegyenek részt a helyreállítási folyamatban.
A pusztítás mint ürügy
Az a katonai cselekvési terv, amelyre Katz utalt, még nem alakult ki teljesen. Ismét előkerültek olyan ötletek, amelyeket a Cahal nem valósított meg a korábbi háborús műveletek során, például egyes övezetek ostrom alá vonása vagy a humanitárius árucikkek szállításának akadályozása. Ezek közül néhány a híres „Tábornokok terve” része, amelyhez a Cahal hivatalosan nem kapcsolódott, de valójában az elmúlt fél évben megpróbált részben végrehajtani az övezet északi részén.
Ahogy Giladi is utalt rá, a következő lépések legjelentősebb eleme az ökológiai pusztítás lesz, ha nem teljes megsemmisítés azokon a területeken, ahol a Cahal tevékenykedni fog. Ez történt Dzsebalijában az elmúlt hónapokban, és ugyanez kezdődött el a közeli Beit Lahia és Beit Hanun városokban is, de a tűzszünet miatt leállították. Az ilyen lépések erős etnikai tisztogatás szagát árasztják, különösen, ha ezúttal szélesebb területre, például az övezet teljes északi részére irányulnak. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy több százezer palesztin civil tért vissza az északi területekre a megállapodás értelmében, még akkor is, ha ezek jelentős része teljesen romokban hever.
A terület elfoglalásáról annak megsemmisítésére való áttérés (vagyis az épületek és infrastruktúra nagy részének szisztematikus lerombolása) kísérleti tesztje májusban, Rafahban történt, szinte véletlenül. A Cahal elkezdett bizonyos helyeken házakat felrobbantani, de rájött, hogy a Hamasz hatalmas mennyiségű másik házat is aláaknázott. Az irányított robbantások így átterjedtek a szomszédos épületekre, hatalmas pusztítást okozva az adott utcák teljes szakaszain. Netanjahu, aki látogatást tett Rafahban, megdöbbent az eredményen. Dzsebalijában a véletlenszerűség helyett egy tervezett lépés zajlott, annak ellenére, hogy ezt a hivatalos források hevesen tagadták. Az ott tevékenykedő parancsnokok a Haaretznek elmondták, hogy a hadművelet későbbi szakaszaiban napi kvótát kaptak több tucat ház lerombolására. Izrael soha nem ismerte el, hogy ez a technika büntetést vagy az ott élők elűzését célozta, de Trump ezt a pusztítást ürügyként használta fel migrációs tervéhez, azzal érvelve, hogy az ottani lakosoknak úgysem maradt hova visszatérniük.
Az ilyen módszerekkel folytatott háború újbóli megindítása a Cahalon belül is vitákat váltott ki. Vannak tartalékos tisztek, akik már jelezték parancsnokaiknak, hogy fontolgatják, nem jelennek meg szolgálatra, mivel ez a lépés szinte biztosan a túszok halálával végződne. Mások attól tartanak, hogy a Cahal még brutálisabb lépésekre kényszerülne, és válogatás nélkül ártana palesztin civileknek, azzal a tudattal, hogy Trump támogatja az ilyen akciókat, és az Egyesült Államok a hágai bíróság előtt is segíti majd Izraelt.
Az események összességében kellemetlen déjà vu érzést keltenek a háború első heteiből: egy vezető, aki még mindig megpróbál elkerülni egy valódi vizsgálatot a hibáiról, amely szinte biztosan politikai végzetéhez vezetne, összeáll egy poszttraumás tisztekből álló csoporttal, amely Gáza elpusztításában keres vigaszt, mivel nem sikerült teljesen legyőzniük a Hamaszt. Az egyetlen különbség most az, hogy a miniszterelnököt súlyos hybrisz jellemzi, míg a tisztek többsége csak hetekkel vagy hónapokkal van a Cahalból való nyugdíjazás előtt.
A héten újabb aggasztó ügy került felszínre. Bar Peleg már novemberben beszámolt a Haaretzben két, Benjamin Netanjahuhoz kötődő pr-os szakember, Jonatan Urech és Israel Einhorn katari tanácsadói szerepéről. A héten Ofer Hadad a 12-es csatornán arról számolt be, hogy egy harmadik tanácsadó, Eli Feldstein, a katonai ügyek szóvivője is érintett, aki jelenleg házi őrizetben van a katonai hírszerzési osztályról (AMAN) szivárogtatott dokumentumok ügyében. Vajon a katariak, akik egyik oldalon kiterjedt kapcsolatokat ápolnak Izraellel, a másik oldalon pedig a Hamaszt finanszírozzák, befolyásos embereket próbáltak elhelyezni a miniszterelnök környezetében? Egyértelmű, hogy alapos vizsgálatra van szükség. Úgy tűnik, van alapja a gyanúnak, hogy a széthúzó hivatal saját maga ellen szivárogtat. A tanácsadók közül sokan különböző bűnügyi ügyekben érintettek, gyakran a konfliktus két oldalán találják magukat. Nehéz megérteni, hogyan működik az ország legfontosabb hivatala ilyen körülmények között.
A politikai színtéren Netanjahu és környezete ismét minden eszközzel támadásba lendült. Miután az ügyészség vádat emelt két tanácsadója ellen az állami tanú, Slomo Filber zaklatása ügyében, a két vádlott fenyegető nyilatkozatot adott ki, miszerint „háborúban, mint a háborúban” fognak eljárni. Netanjahu a bíróságon még a kilenc éve elhunyt volt Moszad-vezetővel, Meir Dagannal is leszámolt, azt állítva, hogy Dagan kárt okozott az ország biztonságának. Dagan szimbóluma volt a felelősségteljes, hazafias hozzáállásnak az államhoz és intézményeihez, de valóban nem jeleskedett abban a „kutyahűségben”, amelyet Netanjahu immár az összes magas rangú biztonsági vezetőtől elvár.
További feladatok
A magas rangú tisztségviselők kinevezését jóváhagyó bizottság, amelyet Asher Grunis nyugalmazott bíró vezet, a várakozásoknak megfelelően minden fennakadás nélkül jóváhagyta Ejal Zamir tartalékos vezérőrnagy kinevezését a Cahal következő vezérkari főnökévé. A tisztségátadó ceremóniát március 5-én tartják. A kinevezés jóváhagyása megnyitja az utat a vezérkar további kinevezései előtt. Az első várhatóan a vezérkari főnökhelyettes lesz, ahol nagy eséllyel Zamir Tamir Jadaj vezérőrnagyot nevezi ki helyettesévé, aki a vezérkari főnöki posztért folytatott verseny egyik jelöltje volt (a harmadik jelölt, Amir Baram vezérőrnagy, jelenleg esélyes arra, hogy Zamirt váltsa a védelmi minisztérium főigazgatójaként).
Zamir nem folytatott lobbizást a vezérkari főnöki poszt megszerzéséért, és nem mutatott különösebb ambíciót a kinevezés iránt, ezért mentes az ilyen helyzetekkel járó hálakötelezettségektől Netanjahuval és Katzcal szemben, és bizonyos mértékben független a nyomásgyakorlásuktól. Viszonylag magas, 59 éves kora miatt valószínűleg úgy dönt, hogy hároméves ciklust kér, nem pedig a szokásos négyévest (három év, majd egy év hosszabbítás).
A Haaretz lapnak nyilatkozó több magas rangú tiszt, köztük aktív és tartalékos tisztek azt mondták, hogy Zamir első nagy próbatétele az lesz, hogy korlátozza a politikai szint beavatkozását a hadsereg napi irányításába és a kinevezési folyamatba. A leköszönő vezérkar hátrányos helyzetben van Netanjahuval szemben az október 7-i kudarcok, a háború elhúzódása és a miniszterelnök szolgálatában álló „méreggépezet” folyamatos lejárató kampányai miatt.
Zamir nem tartozik a közvetlen felelősséget viselő tisztek közé, akik lehetővé tették a mészárlást, ezért nagyobb mozgástere lehet, hogy kiálljon az álláspontja mellett — és megakadályozza azokat a kinevezési utasításokat, amelyek során a tisztek besorolását elsősorban ideológiai hovatartozásuk vagy vallási elkötelezettségük alapján határoznák meg. Az „offenzív tisztek” előléptetését célzó kampány valójában arra irányul, hogy olyan magas rangú tiszteket helyezzenek pozícióba, akiknek két fő jellemzőjük van: személyes kapcsolatuk és hűségük Netanjahuhoz, valamint lelkes rabbik támogatása, akik elősegítik előmenetelüket.
Jair Golan vezérőrnagy tartalékos, a Demokraták párt elnöke, aki rövid ideig Zamir felettese volt, a „Haaretz”-nek azt mondta, hogy az új vezérkari főnökre további feladat is vár: biztosítani, hogy a Cahal „Izrael Védelmi Hadseregeként, és ne a bosszú hadseregeként” működjön a megszállt területeken. Szerinte a jelenlegi felső vezetés egyik legkirívóbb kudarca a háború során az volt, hogy nem tudták megfelelően felügyelni az erők és a katonák tevékenységét, és biztosítani, hogy ne térjenek el a Cahal deklarált értékeitől.
Más tartalékos tisztek megdöbbenésüket fejezték ki a „savishok” jelenségével kapcsolatban – ezek olyan palesztinok, akiket kényszerítettek vagy rábeszéltek arra, hogy az egységekhez csatlakozzanak ételért cserébe, takarítói munkát végeztek a katonák helyett, és gyakran elküldték őket házak átkutatására, hogy a saját életüket kockáztassák a Cahal-erők helyett. Senki sem tudja pontosan, hány palesztin vesztette életét, amikor alagutakba és aláaknázott házakba küldték őket a harcok során. Most, hogy a Cahal kivonult a Gázai övezetből, ezeket az embereket otthonuktól távol hagyták, attól tartva, hogy a Hamasz bosszút áll rajtuk.
Hanoch Daube tartalékos alezredes, aki páncélos zászlóaljparancsnokként harcolt a háborúban, jól összefoglalta a helyzetet egy podcastban, amelyet Amir Oren újságíró vezetett. „Komoly erkölcsi erózió tapasztalható a Cahal fegyverhasználatának tisztaságában” – mondta Daube. „Súlyos esetek történtek. Ha Zamir meghallgatja ezt a podcastot, ez lesz az első és legfontosabb krízis, amit kezelnünk kell — elítélni, kivizsgálni és szigorúan büntetni. Számos olyan eset történt, amikor emberek (palesztinok – a szerk.) átlépték a harctéren kijelölt vörös vonalat, beléptek egy veszélyzónába, és fejlövést kaptak anélkül, hogy a katonák végrehajtották volna a gyanús személy elfogására vonatkozó protokollt. Ha egy gyermek vagy idős ember belép egy tiltott területre, és nem jelent közvetlen veszélyt, erkölcsileg nem szabad rálőnöd. Ebben a tekintetben a Cahalnak hatalmas korrekcióra van szüksége — ez vonatkozik mindenre, amit tettünk: a pusztításra, a gyilkolásra és a tűzerő alkalmazására.”
Főkép: A túszok szabadon bocsátásáért tüntetők blokkolják az Ajalon autópályát, tegnap. Valószínű, hogy ha a palesztinok végrehajtják a holnapi lépést, Izrael türelmesen vár a megállapodás további végrehajtására – Fotó: Tomer Appelbaum
