Dana Silverman-Seton, Shiri Bibas nővére, Kfir és Ariel nagynénje. Dana úgy döntött, hogy számára a túlélés egyetlen módja – miután szüleit október 7-én meggyilkolták otthonukban a Nir Oz kibucban, egyetlen húgát, Shiri Bibast és két édes kisfiát, Arielt és Kfirt pedig elrabolták, és azóta nincs nyomuk –, ha lezárja magában a történetet közte és húga között. Erről a Yneten tavaly szeptember végén megjelent Váltsd ponttá a kérdőjelet című írás számolt be.
„A különféle forrásokkal folytatott számos beszélgetés után rájöttem, hogy a helyzetértékelés szerint Shiri és a gyerekek nem élnek. Nagyon nagy csoda lenne, ha visszatérnének.”
„Nincs információ arról, hogy hol van Shiri és a gyerekek, csak találgatások vannak arról, hogy ki vitte el őket, hol, és hány kézen haladtak át” – mesélte Dana. „Az idővonal még formálódik. Nincs biológiai bizonyíték és fénykép sem, amely bizonyítaná, hogy meghaltak. Minden pletykát, amely eljut hozzánk, tagadnak.”
„Nem találtak vérfoltos cumisüveget az alagutakban. Ez hülyeség. Az egyetlen valóságos dolog Jordan fogságban készült, izgatott videója, amelyben azt kéri, hogy Shirit és a gyerekeket vigyék vissza Izraelbe eltemetni.”
„Létrehoztam magamnak egy védekező mechanizmust, mert nem tudok tovább élni a bizonytalansággal. Megzavarja az elmét, megőrjít, sokkal nehezebb, mint a legszörnyűbb hír, és ragaszkodnom kell a lelkemhez és a családomhoz. Úgy élek, hogy tudom, hogy Shiri és a gyerekek meghaltak” – mondta már akkor, noha a kormány nem közölte velük halálhírüket, holott állítólag tavaly november óta tudták.
„Aznap, amikor megjelent a Yardennel készült videó, elmondtam a nagyobb gyerekeimnek, hogy Shirit, Arielt és Kfirt megölték. Mivel mindenki által ismert szimbólummá váltak, rettenetesen féltem, hogy a gyerekeim más gyerekektől hallják meg, hogy valaki kikotyog valamit. Azt mondom magamnak, hogy a legjobb esetben is legfeljebb odamegyek majd hozzájuk, és azt mondom: ‘Hiba történt, életben vannak.’”
„Minden alkalommal, amikor miniszterekkel vagy valamilyen tisztviselővel találkozom, az egyetlen mondat, ami kijön a számon: ‘Amíg nincs határozott bizonyíték arra, hogy Shirit és a gyerekeket megölték, kérem, hogy szerepeljenek minden túszalku-listán.’ Azt mondják, hogy így csinálják. De nincs új információjuk. Tanácstalanul kezdem a beszélgetést, és tanácstalanul távozom. Október 7. óta a hadseregbe és a kormányba vetett bizalmam darabokra tört. Annak ellenére, hogy tudom, hogy vannak olyan emberek, akik nagyon keményen dolgoznak az információk megszerzésén, nem érzek bizalmat. Mindenben kételkedem. Van egy olyan érzésem, hogy nem mondanak el mindent.”
„Amikor megjött a hír a szüleimről, összeestem. Azt sem fogadtam el, hogy azt mondják: ‘Meggyilkolták és cserbenhagyták őket.’ Tudni akartam, hogyan ölték meg őket, és hol.”
„Az egyetlen, aki elkísért, folyamatosan tartotta velem a kapcsolatot, és sokat járt látogatóba, Hili Trooper volt. Egyedül jött, kamerák nélkül, leginkább egy váll volt, amelyen sírhattam, és megkérdezte, hogy vagyok. De neki sem volt új mondanivalója.”
És a miniszterelnök úr? Felvette a telefont?
„Véletlenül találkoztam vele. Az Elraboltak terén voltam, és azt mondták: ‘Gyere, és találkozz Sarah-val.’ Mondtam, hogy nem akarok vele egy szobában lenni, de akaratomon kívül berángattak a találkozóra. Bementünk a terembe, és csak akkor tudtuk meg, hogy ez a találkozás Bibivel volt. Tzachi Hanegbi is ott volt. Valaki rám mutatott, és azt mondta Bibinek: ‘Tudod, hogy Shirin túl mindkét szülőjét is meggyilkolták?’ Bibi azt válaszolta: ‘Tudom.’ Ennyi. Az egész találkozó alatt az ajkakat láttam mozogni. Nem érdekelt, mit mondott. Hülyeség az egész. Csak ültem, és vártam, hogy bocsánatot kérjen. Hogy azt mondja: ‘Sajnálom. Elnézést a történtekért.’ Ez nem történt meg. Nem vállal felelősséget. Ránéztem, és azt mondtam magamnak: ‘Ez a nulla az én miniszterelnököm.’”
Egy bocsánatkérés enyhített volna valamit? Segít valamiben?
„Nem gondoltam volna róla jókat, de legalább egy kicsit olyan érzésem támadt volna, hogy lát engem.”
„Itt élek, otthon, valamiféle képzeletbeli világban, egy buborékban, amelyet magamnak kreáltam. Rájöttem, hogy La La Landben kell élnem, egy olyan világban, ahol minden jó, különben teljesen megőrülök. Olyan helyzetben vagyok, amilyenben senki más. Egy nap alatt elvesztettem az egész nukleáris családomat. Az emberek elveszítettek egy-két embert. Én ötöt veszítettem el. Szóval nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam.”
Emlékük legyen áldott örökké 💔
Újságíró
