Újabban megint légvédelmi szirénákban gazdag az életünk… Szomorú ez, de akadnak vidám pillanatok is, és addig van remény, míg tudunk nevetni rajtuk – magunkon. Következzen néhány velünk, az Izraelinfo szerkesztőivel megesett történet.
Reggel 7-kor, a sétáltatás közepén jött a légiriadó. Szegény kutyám még araszolva pisilgetett volna, de pórázát cibálva rohanni kezdtem vele hazafelé, szinte csúszott utánam az aszfalton. A kapu előtt egy autóvezető-oktató autó állt, az ajtóhoz húzódva, a szabad ég alatt pedig két fiatal fiú meg a tanár. Beviharzottunk az ebbel, és behívtam a totálisan rendetlen lakásba mindhárom férfit. Még alvó lányom éppen pizsamában a biztonsági szoba felé tartott, kezében a macskával. Betoltam a három fickót meg a kutyát, s még valahogy én is bepréselődtem a betonszobába. Mindenki döbbenten bámult a másikra – a gyermek az ismeretlenekre, vendégeink az állatkertünkre. A szokásos idő után felszabadulva botorkáltunk ki.
Csütörtökön az autópályán ért a sziréna. A kocsik leálltak, az utasok fele kiszállt, másik fele bent maradt. Kint a kocsik fedezékébe, meg az autópálya korlátjához próbáltak guggolni az emberek. Halottnak egy sóhaj – annyit segített mindkettő.
Sokan ismerik már az izraeli magyar társaságban azt a sztorit, hogy egyszer egy barátnőnk Tel-Avivban egy régi ház folyosójára úgy ment ki egy hajnali 3-as szirénázásnál, hogy egy szál hálóing volt rajta. A folyosó ugyanis az ajánlott hely ilyenkor ott, ahol nincsen pince vagy betonszoba – ott kucorodnak össze a szomszédok egy-egy légiriadó alatt. Sajnos a hálóing teljesen átlátszó volt, amit hősnőnk hamar észrevett a szomszédok tekintetét követve. Visszament volna, életét is kockáztatva, egy pongyoláért, de becsapódott mögötte az ajtó, és jaj, bent maradt a kulcsa. Még szerencse, hogy két utcányira, egy haverjánál volt pótkulcs! A légiriadó végén kénytelen volt hát elrohanni érte az üres utcákon, így csak a ház lakói látták őt az átlátszó hálóingben. És persze a pótkulcsos ismerős…
Nálunk a kutya – egy óriási holland pásztor – az első néhány légiriadó után megértette, hogy ilyenkor a házban mindenki elindul lefelé a lépcsőn, a védett szoba ugyanis az alagsorban van. Sokáig magától jött velünk, ahányszor megszólaltak a szirénák. Aztán ebbe annyira belejött, hogy egy idő után akkor is rohant lefelé, ha a tévében a hírekből – és nem az utcai szirénából – harsant a fel-le búgó riadó átható hangja (nem tudja szegény még elolvasni, amikor kiírják a tévéképernyőre, hogy „a sziréna felvételről hallatszik”). Aztán újabb tanulási szakaszba lépett a kutya: a légiriadó idején ugyanis számára mindenféle ismeretlen emberek rohannak be hozzánk a házba. Tudniillik ilyenkor – az alagsorba „menekülés” közben – minden lehetséges ajtót illik kinyitni. Állandóak a fiatal szomszéd házaspár három icipici gyerekkel, mert a házuk egy államalapítás kori kis vityilló, nincs benne védett szoba. Aztán az összekötő folyosón átjön a kedves, majd’ harmincas lány, Shani, akinek kiadtuk az utcai lakást. És nem egyszer az is befut – szó szerint –, akit éppen az utcánkban ér a riadó: séta, jogging, kutyasétáltatás vagy hazafelé battyogás közben. Volt már, hogy én valahol a parkban, a földön fekve vészeltem át egy légiriadót – nálunk otthon ezalatt két házaspár is talált ideiglenes menedéket. De persze én is voltam már kutyástul ismeretlenek védett szobájában, amihez mindig a teljes lakáson keresztül vezet az út… Ez a bejárkálás már nem annyira tetszik a kutyának, úgyhogy mostanában, ha megszólal a légiriadó, azonnal házőrzésbe és félelmetes ugatásba kezd. Emiatt a kedvenc gazdája kirohan utána a kapuhoz, hogy a riadó miatt hozzánk özönlők ne ijedjenek meg, ettől viszont a gyerekeink, már a védett szobából, őrült kiabálásba kezdenek: „Abaaaaaaaaa! Hagyd már a kutyát, gyere azonnal le! Ez veszélyes!” A végén persze mindenki beér és befér a kétszer-két méteres levegőtlen szobába, zavartan topogva kivárjuk az előírt 8 percet, aztán mindenki haza. Mostanában a jemeni hutik – nyilván direkt – mindig akkor lőnek, amikor már mindenki ágyban van: késő este, éjszaka, hajnalban. Ezért a fenti jeleneteket kéretik pizsamában is elképzelni. Tegnap reggel hétkor pedig mindenki megtudhatta: Shaninak végre van pasija!
Mi urak vagyunk, mamados1 lakásban lakunk Jaffón. Mikor megszólal a sziréna – mondjuk hajnali fél négykor – csak át kell ténferegnünk az óvószobába. Leraktunk benne egy duplaágy-matracot. Tele is van vele. Előfordult, hogy hamarabb sikerült visszaaludnunk – ott a mamadban – mint ahogy lejárt a kötelező tíz perc. Ha csak a szomszéd városokat, Bat Yamot vagy Holont riasztják, azt is halljuk. Az egyik – sokadik – hajnalban is így volt. Felébredtünk, összenéztünk: – Ez nálunk van? – Szerintem nem. – Oké. – És aludtunk tovább – aludtunk volna, mert egyszer csak hatalmas robaj… – Ez közel volt. – Ja! – De aztán tényleg szunya tovább. Az utcánk végén, a kis parkba csapódott be a jemeni szeretetcsomag. Igen, nálunk volt hajnalban a sziréna, de ezt az egyet kivételesen átaludtuk.
Neked is van szirénás sztorid? Küldd el nekünk, és kitesszük.
Főkép: Menedéket keresnek a riasztás alatt Netivotban – Fotó: Ancho Gosh – Ginny
- mamad – védett szoba, óvóhely ↩
