Kedvenc izraeli dalom. Illetve… a katonalányomé: Szabadságra vágyom…

Megint vasárnap, hajnal hasad,
alvás nuku, faszomba az egésszel.
Egyenruhában, ez nem korrekt,
fel a táska – irány a menet!
Zsebem üres, pénzem sehol,
a lelkem lapos, a testem nyomor.
Izzadok már a buszra várva,
az “alef” rám ragad, mint a gyanta.
Égetem az időt, semmi értelme,
minden szombat egy újabb verem.
Francba a lőtéren töltött nap,
csak álmodom, hogy leszerelhetek hamarabb.
Éhes vagyok, de a kaja hideg,
a fizum elment – csak egy szénsavas üveg.
Körülöttem káderek, kiégek lassan,
a zöldet nem szívom – hanem rajtam van!
Megint elkapott a szakaszvezető,
rohadt náci, szívem összetörő.
A rendszer nyom, rövidre fog,
kamu riadó, éjjel riaszt.
Napra nap jön, mint harcos szolgálok,
zokogva vonszolom magam, nem bírom a vállam.
Esküszöm, holnap dokit hívok,
húzza ki az összes fogam, csak kapjak gipszet, csillagot!

Refrén:
Szabadság kell, nem bírom a zöldet,
nem akarok többé egyenruhát ölteni.
Szabadság kell, vágyom a csendet,
egy kis nyugalmat a reggeli fényben.
Szabadság kell, bokszerban lennem,
nyitott ablakkal aludni, álmokban élnem.
Szabadság kell, el innen végre,
csak egy szó: elég már! Vége!

2. versszak :
Megint vasárnap, újra úton,
“alef” nap – hova visz az utam?
Talán Júdea vagy Ce’elim messze,
a busz már most katonákkal tele.
Hangulat nulla, mindenki halott,
a raktáros mindenkit szétalázott.
Felkacagok: hakuna matata –
a kiképzős csaj? Olyan, mint egy darab batáta.
A méhkaptárban sincs méz sehol,
csak szar vacsora, bezárva vasárnapról-vasárnapra.
Minden nap újabb kín – hol a leszerelés?
A Tash a végállomás – ez már csak remény.
A kantinban még egy sékel sincsen,
az altiszt rinyál – tele a tököm már mindennel!
Eloldalogtam pisilni egy sarokba,
ő meg ordít: Porty eltűnt, nagy a gond ma!
Rímek közt leltem egy kis vigaszt,
de minden haver már lelkileg halott.
Egy apró hiba, és büntetnek,
még messzebb kerülsz otthontól, szerettektől, tettektől.
Rövid haj – hétvégén zárás,
álmomban inkább egy bárban csapnék le pár sörre.
Mindenki úgy néz ki, mint Avatar,
lelkünk fáradt, mint a kifacsart kanál.
Ezernyi fok, nincs légkondi,
a zöldfülűek futnak – katonai komédia.
Tiszt jön, nyaggat, sárga nyomul,
régen volt pénzem, mára semmim se múlt.
Kész vagyok, kell egy katonapszichológus,
füstbe vele, hadd menjen a zsinór!
Minden nap szétrúgják a seggem, nem maradt lyukam,
kaját akarok, zuhanyt, meg egy szakállmentességi felmentést!!

Refrén ismét

Versszak 3 (Underdog):
Elvágom a szolgálati zsinórt sniccerrel,
ma már csak azt teszem, amit akarok, rendesen.
Elegem van az éhbérből, elegem van az egészből,
három év, és már nem tudom, hol a helyem – hol az otthonom végül.

Refrén

Szabadság kell, nem bírom a zöldet,
nem akarok többé egyenruhát ölteni.
Szabadság kell, vágyom a csendet,
egy kis nyugalmat a reggeli fényben.
Szabadság kell, bokszerban lennem,
nyitott ablakkal aludni, álmokban élnem.
Szabadság kell, el innen végre,
csak egy szó: elég már! Vége!