Annak ellenére, hogy az ultraortodox képviselők politikai hatalma jelentős, a közösség már kapcsolatba került a külvilággal. A vallásjogi döntések sem tudják megállítani a modernitást a kapuk előtt.
Anshel Pfeffer írása a Haaretzben
Tegnap este egy, a Júdeai-hegyekben bérelt házban rémült öregemberek gyűltek össze. Mindegyikük viseli a magasztos „admor” címet – azaz „mesterünk, tanítónk és rabbink”. Ők együtt alkotják a Tóra Bölcseinek Tanácsát. Ami egykor a legtöbb ultraortodox zsidó közösség szellemi vezetése volt, ma már csak halvány árnyéka önmagának.
Ez nem csupán az 1980-as évek óta tartó folyamatos szakadások miatt van – az Agudat Jiszrael mozgalomhoz tartozó rebék már rég nem azok, akik voltak. Elméletileg továbbra is a legnagyobb haszid udvarokat képviselik Izraelben, és most épp egy nemzeti jelentőségű kérdéssel foglalkoznak: a Kneszet feloszlatásával és új választások kiírásával tiltakozásként, amiért nem fogadták el a törvényt, amely lehetővé tenné a jesivákba beiratkozott fiatalok további mentességét a katonai szolgálat alól. A valóságban azonban ez az esemény gyakorlatilag jelentéktelen. Akár feloszlatják a Kneszetet a jövő héten, akár Netanjahu és a politikai háttéremberek ismét késleltetni tudják a döntést néhány hónappal – a kocka már el van vetve.
Kívülről nézve úgy tűnhet, hogy az ultraortodox közösség csúcsra jutott hatalmában. Az örök életű politikai ügyeskedők által Netanjahuval létrehozott „vaspaktum” révén központi nemzeti intézményeket irányítanak: a Kneszet pénzügyi bizottságát, a belügy-, lakás-, egészségügyi és szociális minisztériumokat. Hasonló koalíciós megállapodások révén helyi szinten is egész városi hivatalok kerültek ultraortodox tanácstagok irányítása alá. Ez a politikai hatalom milliárdokat juttatott a különálló ultraortodox oktatási rendszernek – cserébe pedig ezek a közösségek nyíltan figyelmen kívül hagyják az állam törvényeit. Ugyanez az állam épített óriásnegyedeket, amelyek korábban világi városokat, például Bet Semest és Aradot ultraortodox erődítményekké változtattak. A Tanács célja az volt, hogy kijelölje az ultraortodox autonómia határait, és megerősítse a modern társadalomtól való elkülönülést. Csakhogy ezek a falak már réges-régen áttörtek.
Minden fiatal, aki a „kóser” telefon mellett okostelefont is vásárol. Minden fiatal nő, aki halogatja a házasságot, később megy férjhez, kevesebb gyereket szül, mint az anyja, és szeretne tanulni vagy dolgozni. Minden fiatal pár, amely a Tóra szerinti életforma helyett inkább életminőségi szempontokat is mérlegel. Mindegyikük egy újabb repedés – amelyen keresztül beszivárog az izraeli társadalom, és egyre nagyobb szakadékot üt az öreg rabbik és a fiatal nemzedék között.
Csak egy feladatuk volt: megvédeni közösségeiket a külvilágtól. Külön utat biztosítani számukra az izraeli társadalomtól, és megóvni őket a besorozás rémétől. De közben túlságosan naggyá, drágává és feltűnővé váltak ahhoz, hogy Izrael Állama tovább cipelje őket a hátán. A Netanjahuval kötött cinikus alku, amely megszilárdította hatalmát, még néhány év haladékot adott nekik. Túl is élték a koronavírus-járványt úgy, hogy iskoláik, jesiváik, zsinagógáik és tanházuk nyitva maradt, miközben az ország többi részét lezárták, betegeik pedig olyan kórházi ágyakon kaptak kezelést, amelyeket nem ők finanszíroztak.
De Netanjahu és a szélsőjobboldali partnerei által vívott végtelen háború Gázában eldöntötte a kérdést. Egy ritka konszenzus alakult ki a megosztott Izraelben. Az ultraortodoxok Istene egy olyan besorozási törvényt „alkotott”, amelyet még Netanjahu sem tud keresztülvinni. A fiatal ultraortodoxok nem fognak holnap harcoló egységekbe bevonulni. A többség továbbra is kibújik a szolgálat alól. A hadseregnek most más dolga van. De fokozatosan egyre többen fognak beszivárogni a hadseregbe – kezdetben „kamuprogramokon” keresztül, amelyek azt ígérik, hogy ultraortodoxként lépnek be és ugyanúgy távoznak. Nem mintha bárki megpróbálná „elvilágiasítani” őket, hanem mert ez az ultraortodox valóság lényege: amint kilépnek az autonómiából egy olyan világba, ahol nem a rabbik diktálják a szabályokat, már nem lesznek azok, akik korábban voltak. Ez már most is több tízezer fiatal ultraortodoxra igaz.
A Tóra Bölcseinek Tanácsa hiányos létszámmal ült össze, mert néhány rabbi már megértette: a harc elbukott. Ez az utolsó kétségbeesett próbálkozás a közösség lelki alapja, a jesivák megvédéséért, amelyek túlnőttek minden ésszerű méreten. A méretük meghaladja a zsidó történelem bármely más korszakát, miközben több ezer diák valójában nem tanul, és soha nem is fog. Mert a tanulásra épülő élet csak keveseknek való. A rabbik „lelke” már elröppent, és a fiatal ultraortodox nemzedék egyedül maradt – szemben az izraeli társadalom legerősebb intézményével: a hadsereggel. Az egyetlen intézmény, amelyet az ultraortodox politikai elit nem tudott elfoglalni. Az egyetlen, amelyet Netanjahu sem tudott átadni nekik.
Mostantól minden fiatalnak magának kell számot vetnie. Kockáztathatja, hogy széttépi a behívót, ahogy a rabbik mondják. Kockáztathat letartóztatást, jogfosztást vagy a munkapiaci jövőjének elvágását. Vagy kereshet egy szolgálati keretet, és megtanulhat alkalmazkodni az izraeli élethez.
Lesznek rabbik, akik életük végéig olyan vallásjogi döntéseket hoznak majd, amelyek már senkinek sem szólnak. Talán még tartanak néhány újabb tanácsülést – ha egyáltalán lesz, aki összehívja. A bölcsebbek megpróbálnak majd kompromisszumokat keresni, saját közösségükön belül: rövidített és testre szabott szolgálati utakban gondolkodnak. Ez talán még működhet néhány évig, de amint megtört a tabu, a fiatal ultraortodoxok maguk fognak szolgálatot keresni – a rangos egységekben, legyenek azok harciak vagy technológiaiak.
A rabbik többé nem relevánsak. Nagyon hamar már a Cahal és az izraeli társadalom többi részének lesz a feladata, hogy befogadja ezt az új ultraortodox nemzedéket. Talán együtt egy jobb országot is építhetünk majd.
Anshel Pfeffer (אנשיל פפר ,1973) brit–izraeli újságíró. A Haaretz vezető tudósítója és publicistája, katonai, zsidóság és nemzetközi ügyekkel foglalkozik, valamint a The Economist izraeli tudósítója.
Főkép: A Tóra Bölcseinek Tanácsának ülésén, tegnap, Ora településen – Fotó: Olivier Fitoussi
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
