Az izraeli hadsereg szóvivője: A légierő megsemmisítette az iráni rakétakilövők egyharmadát a háborúban

Iráni rakéták Gáza légterében, tegnap – Fotó: AFP / Eyad Baba

Efi Dafrin, az izraeli hadsereg szóvivője ma (hétfőn) a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a háború kezdete óta az izraeli hadsereg több mint 120 rakétakilövőt semmisített meg Iránban, ami az iráni indítóállások egyharmadát jelenti. Dafrin szerint „a légierő az éjszaka folyamán több mint 20 föld-föld rakétát semmisített meg még azelőtt, hogy azokat kilőtték volna Izrael felé.” Hozzátette, hogy az éjszaka során mintegy 100 katonai célpontot támadtak Iszfahánban, köztük rakétatároló létesítményeket és parancsnokságokat, amelyekben kilövőegységek készültek tüzelésre.

A hadsereg ezen felül ma megerősítette, hogy tegnap a légierő célzott likvidálással megölte a Forradalmi Gárda hírszerző szervezetének vezetőjét, helyettesét, valamint két további iráni vezetőt. A hadsereg közlése szerint az áldozatok között volt a Kudz Erők hírszerzési osztályának vezetője, Mohsen Bakeri, és helyettese, Abu al-Fadl Nikoui is.

Tegnap Benjamin Netanjahu miniszterelnök az amerikai Fox News csatornának adott interjújában azt mondta, hogy az izraeli csapásban meghalt az iráni hírszerzés vezetője, Mohammad Kazemi, valamint annak helyettese is. Netanjahu az interjúban hozzátette, hogy az ajatollahok rezsimjének megdöntése is napirenden van: „Ez valóban része lehet a kialakuló események eredményének” – fogalmazott. Netanjahu szerint Izrael birtokában lévő hírszerzési információk alapján, ha Irán nukleáris fegyverhez jut, azt a hutiknak és más megbízott szervezeteinek szándékozik átadni. „Ez egy világméretű nukleáris terrorfenyegetés” – hangsúlyozta.

Az izraeli hadsereg tegnap azt is közölte, hogy a légierő támadáshullámot indított olyan nyugati iráni célpontok ellen, ahol föld-föld rakétákat tárolnak. A hadsereg szerint Irán több ezer ilyen rakétával rendelkezik, amelyek elérhetik Izraelt, és a készleteik megduplázását tervezik. Az izraeli védelmi rendszer szerint ez – a nukleáris program elleni küzdelem mellett – az egyik fő oka a mostani háború megindításának.

Korábban a hadsereg bejelentette, hogy körülbelül 50 izraeli vadászgép több mint 80 célpontot támadott meg az iráni nukleáris projekt részeként Teheránban. A hadsereg közleménye szerint a támadások többek között az iráni védelmi minisztérium főhadiszállását, a nukleáris projekt irányító központját és más létesítményeket értek, ahol az iráni rezsim a nukleáris archívumát rejtette el. A hadsereg hozzátette, hogy ezek a támadások egy fokozatosan végrehajtott terv részét képezik, és a légierő folytatja az atomlétesítmények elleni csapásokat.

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

FORRÁSHaaretz

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét