Vége az iráni háborúnak és még sincs béke. A 12 napos frász alatt három embertől érkezett üzenet Európából, hogy megvagyunk-e még, Magyarországról ketten írtak, mind távoli ismerős, a barátok hallgatnak. Budapestet nem foglalkoztatták az iráni rakéták, van más dolguk, megértem. Augusztusban, amikor Pesten leszek, majd nekem is lesz más, ahelyett, hogy a képzelt barátaim szavát lessem, hogy van a gyerek, hogy megy a munka, hát ez már tényleg tűrhetetlen, ami itt megy. Harmincéves barátságok tűnnek el a semmiben, olyan ez az iráni háború, mint a nagytakarítás. Le kell törölni a port a könyvespolcról, ha még ép a lakás.
Tízezer izraeli család maradt fedél nélkül, de erről nem szóltak a magyar hírek, van bajuk elég. A két ország közötti szakadék napról napra mélyül, hiába röpül a Wizz újra nyolcadikától. Vajon kit hoz Budapestről? Forduljon vissza időben, aki tud, mert ki tudná megjósolni, Izrael és Irán mikor rendezi a második félidőt. Ez még csak a szünet, ki lehet menni pisilni és venni a gyereknek egy kólát a büfében. Háborúzni azért jobb, mint focizni, mert fegyvernyugváskor mindkét fél győztesként ünnepelheti magát. Az 1967-es hatnapos háború sem hat napig tartott, mert utána kezdődött a kifárasztás, a dagonya, milhemet ha-hatasa az egyiptomi határon átdobott katonák koporsós temetéseivel. Semmi különös, mi így élünk a Közel-Keleten, megvédjük magunkat az ellenségeinktől mindenáron, csak saját magunktól nem tudjuk. Szeretjük a háborút, mert a háború az életünk és élni szeretünk.
„Coek et se-haszer lo”, arról kiabálunk, ami nincs. A cuccaim vándorolnak a lakásban, a jégre tett palackom a hűtőszekrényben köt ki, a zuhanyozáshoz a szekrényből kivett törülközőmet egyszer használom, mert másnapra eltűnik a lakás bugyraiban, a fejpántomat hiába keresem, mert futás után a közös szennyesből a mosás után ismeretlen helyre került, a padlón heverő cuccokat nincs erőnk felemelni, átlépünk rajtuk. Az elektromos zongora ruhaszárító, a hűtőszekrény a lakásból hiányzó éléskamra, a ruhásszekrény cipőtároló, a dohányzóasztalon párna, sisak és kartondoboz a Rafi művészetterapeutájától elhozott értelmüket vesztett tárgyakkal, amelyek a terápiás környezeten kívül nem mutatják meg magukat. Szerencse, hogy nem dohányzunk és vendégeink sincsenek. A tárgyaink funkciójukat vesztették, ahogyan mi magunk is, csak még nem vallottuk be magunknak és a főnöknek.
Nincs kontroll és nincs fókusz, megtanítjuk a gyerekeinket arra, hogy ölni jó, legalábbis jobb, mintha minket ölnének. A virágot meglocsoljuk, de minket senki sem locsol meg, Izraelben még húsvét sincs. Betehetjük a fejünket a csap alá.
Új útlevelet csináltatok a nyaralás előtt. Nem járt le a régi, de a biztonságiak nem ismernek fel a fényképen, a múltkor két hosszú perc volt, amíg a harmincas egyenes arcélű fiú a repülőtéren meggyőzte magát, hogy én én vagyok. Két perc sok idő, beindul a fantázia, a sor leáll. Nem akarok felesleges kérdéseket. Ki vagyok, ha nem az, aki a képen van? „Miért más a neved, mint a gyerekeidé?” „Taaszi szeder be-vakasa”, magyarázd meg, hogy mi ez az egész.
„Ha nem visz el az El Al augusztusban, hajóra szállok Haifában” – mondom Drornak az ágyban, maradjon Izraelben nyárra, akinek két anyja van. Ki kell engedni a szelepet a kuktán, másképpen nem fogunk tudni nekifutni a következő tanévnek.
Az utazásunkig hátralévő két hétben a törékeny békét őrizzük az országban és a négy fal között, bár külvilág és otthon, kint és bent között megszűnt a határ. Hozzászoktunk már, hogy nem a hálószobai kisszekrényre tett ébresztőóra, hanem a huti lázadók ébresztenek az éjszaka közepén, ami ellen nem tudunk még lázadni sem. Szabadesésünk közben új emberek útjait keresztezzük véletlenül, a férj tudtával lépünk félre, mert nem maradt más, csak a szerelem, karunkat kitárjuk, jöjjön, aki ölelésre vágyik. Addig élsz, amíg szeretsz. „Mindig azt nézd, hogy mit kapsz a másiktól, vedd el, ami neked jár” – Dror szavai visszhangoznak a fülemben zuhanyozás közben, a törülközőért nincs hova nyúlni, hát kilépek a kádból vizesen. Tükröm-tükröm mondd meg nékem, hány évem van még hátra?
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
