Franciaország után Nagy-Britannia is fontolgatja a palesztin állam elismerését

Starmer múlt héten még nem követte a francia elnök példáját, amikor az bejelentette, hogy szeptemberben elismeri a palesztin államot. A New York Timesnak nyilatkozó források szerint azonban a Gázai övezet humanitárius válsága miatt egyre nagyobb a politikai nyomás.

Két magas rangú brit kormányzati tisztviselő nyilatkozott kedden éjszaka a New York Timesnak, miszerint Keir Starmer brit miniszterelnök „aktívan fontolgatja”, hogy elismeri a palesztin államot – ez gyökeres változást jelentene az Egyesült Királyság eddigi politikájában. A lépés hátterében az áll, hogy a gázai éhező gyerekek képei mély visszatetszést keltenek a közvéleményben, miközben a Munkáspárt több képviselője is nyomást gyakorol a kormányfőre.

Starmer múlt héten nem követte Emmanuel Macron francia elnök példáját, aki akkor bejelentette: szeptemberben Franciaország el fogja ismerni a palesztin államot. A brit miniszterelnök akkor még úgy fogalmazott, hogy az elismerésnek egy „szélesebb körű terv” részének kell lennie, amely végső soron a kétállami megoldáshoz és a fenntartható biztonsághoz vezet palesztinok és izraeliek számára is.

A brit tisztviselők, akik névtelenséget kértek, mivel nem nyilatkozhatnak nyilvánosan ilyen érzékeny ügyekről, elmondták, hogy a Gázai övezetben zajló humanitárius válság miatt egyre nő a politikai lendület. Starmer egyébként már korábban is támogatta a palesztinok jogát egy független államhoz, ugyanakkor eddig ellenezte az azonnali elismerést, mivel azt főként „színházi gesztusnak” tekintette, amely nem javít a helyzeten a terepen, sőt akár akadályozhatja is a tűzszüneti tárgyalásokat Izrael és a Hamasz között.

Donald Trump amerikai elnök, aki épp Skóciában tartózkodik, tegnap felszólított arra, hogy több humanitárius segélyt juttassanak el Gázába. „Azt akarom, hogy az emberek azonnal kapjanak ennivalót” – jelentette ki Starmer mellett. „Ez a legsürgetőbb, mert rengetegen éheznek. Más nemzeteknek is segíteniük kell – mi 60 millió dollárt adtunk, és senki sem mondott köszönetet. Amikor tegnap beszéltem Ursulával (Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke), azt mondta, hogy Európa országai mozgósítani fognak.”

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel abban, hogy Gázában nincs éhínség, Trump így válaszolt: „Nem igazán – a televíziós felvételeken nagyon éhes gázai gyerekeket látni.” Hozzátette: új segélyelosztó központokat fognak létesíteni Gázában. „Központokat építünk, és finanszírozást adunk hozzájuk. Az emberek be fognak tudni menni, nem lesznek kerítések. Most látják az ételt, de nem jutnak hozzá a kerítések miatt – ez őrület, ami ott történik. Egyes gyerekek valóban éheznek, én ezt látom – ezt nem lehet meghamisítani.”

Tegnap New Yorkban megnyílt egy, a kétállami megoldást előmozdítani hivatott konferencia, Franciaország és Szaúd-Arábia vezetésével, amelyen Izrael és az Egyesült Államok nem vesz részt, mivel bojkottálják az eseményt. A francia külügyminiszter, Jean-Noël Barrot a konferencia megnyitóján az ENSZ-ben kijelentette: „Nincs más alternatíva a palesztin állam létrehozására épülő megoldáson kívül – ez az egyetlen út, amely lehetővé teszi, hogy izraeliek és palesztinok békében és biztonságban éljenek.”

A konferencián, amely ma is folytatódik, részt vesz Szaúd-Arábia külügyminisztere, Fejszál bin Farhán, az ENSZ főtitkára, António Guterres, valamint Mohamed Musztafa palesztin miniszterelnök is. Bár az esemény jellegében deklaratív, a szerdai zárónapon a részt vevő országokat felkérik egy általános keretmegállapodás aláírására a palesztin állam létrehozásáról és annak nemzetközi elismeréséről. Izrael ENSZ-nagykövete, Dany Danon szerint a konferencia „nem előremutató megoldást, hanem újabb illúziót szül. Ahelyett, hogy a túszok szabadon bocsátását követelnék, és a Hamasz terroruralmának felszámolásáért dolgoznának, a szervezők a valóságtól elrugaszkodott vitákba bonyolódnak.”

Több mint 250 brit parlamenti képviselő – köztük a Munkáspárt tagjai is – aláírt egy levelet, amelyben felszólítják Starmer miniszterelnököt és külügyminiszterét, David Lammy-t, hogy ismerjék el a palesztin államot a heti New York-i konferencia keretében. A képviselők elismerték, hogy „Nagy-Britanniának nincs felhatalmazása önálló, szabad palesztin államot létrehozni”, ugyanakkor szerintük az elismerés szimbolikus jelentőségű lehet, tekintettel arra a történelmi szerepre, amelyet az Egyesült Királyság játszott Izrael állam létrehozásában. Más támogatók szerint az elismerés azt üzenhetné, hogy a brit kormány elismeri a Gázában zajló tragédiát – és nem hajlandó tétlenül nézni tovább.

Macron elnök múlt héten bejelentette, hogy szeptemberben, az ENSZ Közgyűlésén Franciaország hivatalosan is el fogja ismerni a palesztin államot. „Franciaország békét akar a Közel-Keleten” – írta Macron az X platformon. „Bizonyítanunk kell, hogy ez lehetséges, az izraeliekkel, a palesztinokkal és európai és nemzetközi partnereinkkel együtt.” Az elismerés ugyan nem jár közvetlen gyakorlati hatással, de várhatóan megerősíti a palesztinok államalapításhoz való jogának támogatottságát.

Szemlézte és szerkesztette: Frankpeti

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

FORRÁSNew York Times, Haaretz

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ezek nem normálisak, ami persze nem csoda. Egy mondás jutott eszembe. Nem emlékszem rá pontosan, de a lényeget talàn érthetővé teszi: nem tudsz úszni és én adok neked néhàny ezer forintot, akkor fogsz tudni úszni!?
    Magyarán: azt hiszik az idióta nyugati vezetök (macron és a többi), hogy ha elismerik a nemlétező arab (“palesztin”) államot akkor már nem az lesz az arab csőcseleknek a célja, hogy Izraelt eltörölni és a folyótól a tengerig az övék legyen? Ha valóban akartak volna 1947 óta saját államot, már ezerszer létrehozhatták volna, de ök inkább menekültesdit játszanak, mert a zsidó állam léte nem elfogadható számukra!
    Azonban tételezzük fel, hogy létrejön az arab “palesztin” állam, akkor hol is lesz, hogyan képzelhető el az àllam amikor west bank Izraeltől keletre van, gáza pedig keletre, a kettő között van Izrael! Akkor az átkozott antiszemita nyugati politikusok úgy képzelik el, hogy Izrael átadja azt a területet és attól kezdve a Vörös tengerhez vezető létfontossàgú út az arab csőcseléke lesz, a zsidók pedig menjenek körbe a Földközi tengeren, majd a Szuezi csatornán ha kereskedni akarnak a távolkeleti országokkal, az pedig hab a tortán hogy az egyébként is pici ország elveszítené tetületének egy rèszét! Világosítson fel már valaki, hogyan is képzelik az elmeháborodott nyugati politikusok ezt a “kètországosdit”?

  2. Elnézést, természetesen gáza nyugatra van! A tóbbi helyesírási hibàért is elnézést kèrek. Nem látom, hogy utólag lehet-e a már elküldött szöveget javítani!?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét