Alon Cohen, a héten 25 milliárd dollárért a Palo Alto által felvásárolt CyberArk alapítója nyílt levelet írt a miniszterelnöknek: „Szeretne hozzájárulni a high-techhez? Mondjon le.”
Netanjahu úr, tegnap hallottam, amint szemrebbenés nélkül azt állította, hogy Ön tette Izraelt kiberhatalommá. Meséljen csak, pontosan hogyan csinálta? Tényleg kíváncsi vagyok rá — és történetesen egy kicsit értek a kiberbiztonsághoz és az izraeli kiber történetéhez…
Emlékeztetem, hogy a Check Point, az izraeli kiber egyik alapköve, 1993-ban alakult — kicsit még azelőtt, hogy Ön a színen lett volna. Három tehetséges ember alapította: Gil Shwed, Shlomo Kramer és Marius Nacht. Hogyan is járult hozzá pontosan a Check Pointhoz? Nagyon érdekelne.
A CyberArkot Udival együtt néhány évvel később alapítottuk, történetesen Ehud Barak és utána Ariel Saron kormányzása alatt. Az igazság az, hogy sem Barak, sem Saron, és természetesen Ön sem járult hozzá semmivel a cégünk felépítéséhez. Még csak egy sékelt sem kaptunk Öntől — nemhogy segítséget.
A tudást, amit mi, a Check Pointnál és CyberArknál dolgozó emberek megszereztünk, a hosszú-hosszú katonai szolgálatunk alatt szereztük meg a Cahalban, még jóval az Ön korszaka előtt, a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején. Szóval… miben is segített pontosan?
Adott nekünk valaha egy jó tanácsot? Összekötött minket potenciális ügyféllel? Nyújtott bármilyen finanszírozást? Csökkentette az adókat? Előmozdította a természettudományi és technológiai oktatást? Mi az, amit mindebből tényleg megtett, hogy most koronát helyezzen a fejére, mintha Ön tette volna Izraelt kiberhatalommá?
Elárulok egy titkot: Izrael azért lett kiberhatalom, mert zseniális, kreatív, szorgalmas és úttörő izraeli vállalkozók és befektetők dolgoztak érte — olyanok, mint akiket már említettem, vagy mint Assaf Rappaport, Micky Boodaei, Gili Raanan és még sokan-sokan mások, akiket nem lehet mind felsorolni. Ezek az emberek éjt nappallá téve dolgoztak, új utakat törtek, milliárdokat hoztak be Izraelbe adók és bérek formájában — és mindezzel építették azt az országot, amit Ön éppen rombol és szétzilál.
Mutasson nekem egyetlen olyan vállalkozót, aki azt mondaná, hogy amit elért, azt Önnek vagy az Ön tevékenységének köszönheti!
Ezért engedje meg, hogy valaki, aki valaha, naivan még szavazott is Önre, most szívből adjon egy tanácsot: Ha tényleg szeretné, hogy Izrael AI- vagy kiberhatalommá váljon, vagy hogy az autonóm vezetésben élen járjon — vagy hogy legalább visszakerüljön a high-tech mozdony a sínekre — akkor egyszerűen csak mondjon le. Vonuljon vissza a politikától.
Higgye el, ez lesz eddigi legnagyobb hozzájárulása Izraelhez általában, és a high-tech iparhoz különösen. Mondjon le. Pihenjen. Foglalkozzon a családjával és magával — és ígérem, azon a boldog napon mindannyian lemegyünk az Ayalon autópályára és megtapsoljuk.

Fordította: Lévai Eszter
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.