Tegnap este mi is részt vettünk a Bezalel végzőseinek éves kiállításának megnyitóján, ahol a nagyfiunk is kiállított – a vizuális kommunikáció szakos hallgatók egyikeként.

Megható, felemelő, katartikus volt. Ott álltunk az alkotások előtt, és közben körülöttünk ezrek hömpölyögtek a campus végtelen labirintusában, amely erre a két hétre egy élő múzeummá változott.

A Bezalel 2025-ös kiállítása több mint ötszáz végzős hallgató záróprojektjét mutatja be: most először nemcsak a BA, hanem az MA programokból is. A projektek sokfélék: van, amelyik kutatási mélységekkel hat, van, amelyik technológiai újításával lep meg, van, amelyik kézműves precizitásával nyűgöz le, és olyan is, amelyik egyszerűen csak szíven üt. Animált röntgenképek, személyes és társadalmi traumák vizuális megjelenítése, kritika és költészet, bátorság, játékosság és őszinteség – ez a kiállítás szemnek, szívnek és léleknek is szól.

Egyedülálló alkalom a kiállítás arra, hogy megismerkedjünk azokkal az alkotókkal, akik az izraeli és nemzetközi művészet, design és építészet világának vezetőivé válnak a következő évtizedekben.

És fontos megemlíteni: nem volt légiriadó. Nem szólt sziréna, nem kellett fedezéket keresni, nem rontotta meg semmi a békét. Sokkal erősebb volt a fény a sötétségnél, az alkotás a semmittevésnél, az élet a halálnál.

Egyetlen hatalmas közösségként voltunk jelen diákok, oktatók, családtagok, barátok, idegenek, ismerősök, akik csak itt találkozhattak újra. A SANAA japán építésziroda által tervezett campus tágas és lélegző volt. A galériák, műhelyek, nyitott terek és üveghidak egymásba olvadó rendszerében mindenki utat talált – és mi is újra meg újra egymásra találtunk.

A Bezalel kiállítása nemcsak a vizuális művészetek ünnepe, hanem annak a bizonyítéka is, hogy a tehetség, a gondolat, az érzékenység és a társadalmi felelősség együtt milyen erőteljes jövőképet tud alkotni. Az akadémia célja nem csupán az, hogy technikailag jól képzett alkotókat képezzen, hanem hogy olyan embereket bocsásson útjukra, akik érzékenyek a valóságra, kritikusan gondolkodnak, és hajlandók felelősséget vállalni a közösségükért – Izraelben és világszerte.

Micsoda tehetségek. Micsoda munkák. Libabőr, megindultság, hála.
Mi biztosan minden évben visszatérünk – megfiatalodni, feltöltődni és álmodni.


2025. július 30. – augusztus 14.
Bezalel Művészeti és Formatervezési Akadémia
Zamora utca 1., Jeruzsálem belvárosa

Nyitvatartás:

  • Vasárnap–szerda: 14:00–21:00
  • Csütörtök: 14:00–23:00
  • Péntek: 10:00–14:00

További információ:
02-5893209 / 052-5348610
Bezalel hivatalos oldala

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét