Nadav napok óta viszket. A júliussal és a szúnyogokkal érkezett meg nála a viszketés, amit Tali szerint nem vakarással, hanem fürdéssel kellene orvosolnia. A szenzoros gyerekem mégsem ezt a megoldást választja. „Tegardi oti!!” – vakarj meg. Már megint héberül kiabál rám a gyerek, megérett az idő a magyarországi nyaralásra. A konyhaszéken ülök és a hátát vakarom, közben megcsíp egy szúnyog a bokámon. Ki fogja megvakarni? Nadav egyre hangosabban szenved, ezért odaadom neki a fekete műanyag spagettiszedőt – ha létezik ez a magyar szó. A tárgy biztosan létezik, a tészta kiszedésére használjuk, hátvakarásra csak azóta, mióta Nadavnak melege van.
Talitól szenzoros Rubik-kockát kapok a születésnapomra, amit vakon is ki lehet rakni, mert a színes négyzeteken kis göbökből álló formák is jelölik, hogy a kocka melyik oldalához tartozik. Csukott szemmel állok neki, de hamar elakadok, egyszer a tapintásom téveszt meg, másszor a memóriám. Nyitott szemmel ki tudom rakni a Rubik-kockát, de a szenzoros kockához nem érek fel, legalábbis nem első próbálkozásra. A kocka oldalait simogatom hiába, idegesít, hogy egy részt kirakok, aztán elrontom megint. Nem illünk össze, én meg a göcsörtös kocka, és ez az első találkozás után kiderül. Mégis eldöntöm, hogy együtt fogjuk folytatni.
A munkában a szokásos ügymenet zajlik, azzal a különbséggel, hogy már nemcsak a háború, de a tanítási szünet is tépázza a felnőttek idegrendszerét. Sokasodnak a gyerekek az irodában, de mi, felnőttek, egyelőre többen vagyunk. Rafi is itt lóg a telefonomon délutánonként, amíg fel nem megyünk a büfébe, majd utána haza. Mikor lesz végre magyar nyár?
Dror nem bírja kivárni a pesti utat, és elmegy a világ legkonzervatívabb thai masszázsszalonjába, Jeruzsálem belvárosába. Délután meséli, hogy gond volt, hogy nincsen rajta alsónadrág – miért is lenne, már lassan egy éve, hogy télen-nyáron nem hord alsóneműt. Mindent a kényelemért. Nevetve meséli, hogy megkönyörültek rajta, és kapott boxeralsót, így élvezhette a masszázst happy ending nélkül, mert az Jeruzsálemben tilos. Nem vagyunk kupleráj – gondolhatják a szent város thai női, és joggal. Az alsónadrág Jeruzsálemben alapfelszerelés, mint az illóolaj vagy a testápoló.
Járnak-e nők thai nőkhöz? Bizonyára, de én mégis inkább férfiakhoz mennék, és fogok is, ez lesz az életprogramom, amit ide-oda forgatok a fejemben, mint a kockát. Mit keresek náluk, és mit veszek el belőlük a tudtuk nélkül, ami ahhoz kell, hogy élni tudjak? A kocka két napja a fiókomban hever, és még a rágondolás is felbosszant. Miért kell görcsösen ragaszkodnom ahhoz, hogy a helyükre kerüljenek a kocka négyzetei? Miért nem hagyom meg a kockát olyannak, amilyen, széttartó színeiben ragyogónak? Miért akarom mindenáron kifürkészni a titkát?
„Hi, mit keresel itt?” – mondjuk egymásnak egyszerre Simonnal, ahogy a pszichológustól kilépve a lépcső felé indulok az irodaház harmadik emeletén. Simon olyan pózban áll a biciklije mellett a folyosón, mintha rám várna. „Nincs lakatod?” „Van, de ez nem olyan bicikli, amit lent hagynék az utcán” – válaszolja. A szakálla és a testmagassága a régi, viszont érezhetően eltört benne valami, mióta négy éve utoljára láttam. Beírja a számomat a telefonjába, megcsönget. „Kivel biciklizel?” – kérdezi, mintha az élet olyan tandemkerékpár volna, amihez mindig kell partner. „Egyedül.” „Akkor gyere velem” – mondja, amire összenevetünk. Nem kér és nem kap választ, ami éppen jó, mert nem kell elköteleződni semmire, az élet hozza majd el, amit mi magunk nem tudunk felemelni sem. Ha ki tudjuk várni türelemmel.
„Ma elmentem Simonhoz” – mondom két napra rá este az álmos Drornak az ágyban, akit kényszerítek, hogy figyeljen rám, mert a dolog nem tűr halasztást. „Ki az? Ismerem?” – komoly érdeklődés van a hangjában így, az álom kapujában is. „Nem emlékszik rád, megkérdeztem” – mondom neki. „Lefeküdtetek?” „Nem.” „Layla tov”, jó éjszakát, Dror nem beszélget, alszik. Egyedül maradok a melatoninnal és a gondolattal, hogy a kocka el van vetve. Rendet kell vágnom a rendetlenségben, mielőtt elszabadul a pokol. Simonnal évekig köszöntünk egymásnak a parkban, de semmi több – testi jellemzői Giladot idézték fel bennem, ezért volt jó összefutni vele, nem saját magáért, és ezt ő is érezhette. Kaptam tőle valamit anélkül, hogy adott volna – amire nem lehet kapcsolatot alapozni, főleg, ha az embert feleség várja haza. Aztán, ahogy Rafi kikopott az óvodából, úgy tűnt el Simon is észrevétlenül az utcánkból és az életemből – most mégis itt áll előttem, mintha a Holdról szállt volna le. El kell venni az élettől, ami a tiéd – hallom a fülemben Dror hangját. De ki mondja meg, mi az, ami nekem jár? A macska doromboló odaadása, egy tortaszelet, a test kínja és gyönyöre, vagy valami egészen más?
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
