Két év háború után: Gáza elfoglalása Izrael végzetévé válhat

A túszok, a gazdaság, a nemzetközi legitimitás és az ország jövője egyaránt megfizetik a miniszterelnök döntésének árát. Egyre több jel utal arra, hogy a választásokat elhalaszthatják, miközben a politikai és társadalmi feszültségek folyamatosan fokozódnak.

A véget nem érő háború

Benjamin Netanjahu a Gázai övezet teljes elfoglalásának stratégiáját választotta – egy olyan katonai és politikai vállalkozást, amely messze túlmutat a közvetlen biztonsági célokon. Ez a háború nem csupán a fegyveres erők és a katonák életének kíméletlen felhasználásával jár, hanem súlyos gazdasági és diplomáciai következményekkel is, amelyek hosszú távon veszélyeztethetik Izrael stabilitását. A nemzetközi legitimitás eróziója, a növekvő gazdasági terhek és a belpolitikai megosztottság mélyülése mind a jelenlegi stratégia árnyoldalai.

A tartós megszállás nemcsak a háborús áldozatok számát növeli, hanem generációkon átívelő válság kockázatát hordozza. A katonai győzelem illúziójának hajszolása közben a kormány figyelmen kívül hagyja a konfliktus morális és jogi alapjainak folyamatos gyengülését.

A „fekete lyuk” stratégia

A Gázai övezet elfoglalása olyan, mint egy fekete lyuk: mindent elnyel – erőforrásokat, emberéleteket, politikai energiát –, miközben egyre kevesebb tér marad a hosszú távú megoldások keresésére. A kormány egyre inkább a szélsőjobboldali koalíciós partnerek ideológiai napirendjét követi, akik számára a háború vallási és politikai győzelmet jelent, nem pedig reális biztonsági stratégiát.

Becslések szerint a konfliktus akár két évig is elhúzódhat, ami a választások elhalasztásának komoly lehetőségét veti fel. Eközben a gazdaság súlyos terheket visel: a katonai kiadások elszívják a forrásokat az oktatásból, az egészségügyből és az infrastruktúrából, növelve az ország sérülékenységét. A nemzetközi közösség egyre nagyobb nyomást gyakorol, ám a kormány hajthatatlan, sőt, a háborút és a megszállást nemzeti küldetésként próbálja eladni.

Joszi Verter politikai elemző szerint „huszonkét hónapnyi katonai-taktikai eredmény és politikai-stratégiai kudarc sűrűsödik ezekbe a napokba, amikor a kabinet jóváhagyja Gáza elfoglalásának tervét. Egy háború, amelynek már több mint egy éve véget kellett volna érnie (és véget is ért volna, ha kizárólag biztonsági szempontok számítanak), most könnyen átlépheti a két év intenzív harcot, további halott és sebesült katonákat követelve, Izrael gazdaságát évtizedekre történelmi hiányba taszítva, és végleg megsemmisítve az állam megmaradt nemzetközi legitimitását. Ez a döntés a fogságban élő, alig életben maradó túszok halálát is elhozza majd, miután már 42 társuk meghalt, megsebesült vagy meggyilkolták őket a fogságban. És igen, mély sebet ejt majd ennek a megtört népnek a többségén – legalábbis azon a részén, amely nem tartozik a kormánykoalícióban is jelentős képviselettel bíró fasiszta-nacionalista táborhoz.”

Szélsőjobboldali befolyás

A kormány döntéseit egyre inkább a vallási nacionalisták és más szélsőséges politikai erők határozzák meg, mint Bezalel Smotrich és Itamar Ben-Gvir. Ez a politikai irányvonal a társadalom többségének idegen, és egy szűk, radikális csoport érdekeit szolgálja. A döntéshozatal egyre inkább az ideológiai dogmák fogságába kerül, miközben a humanitárius katasztrófa, a túszok sorsa és a társadalmi ellenállás figyelmen kívül marad.

A „végső győzelem” jelszavával a kormány mélyíti a belső törésvonalakat, és a katonák, valamint a civilek biztonságát másodlagossá teszi. Ez a folyamat nemcsak az izraeli társadalom kohézióját, hanem a demokrácia alapvető értékeit is fenyegeti.

A jövő kilátásai

Netanjahu háborús stratégiája olyan politikai és társadalmi örökséget hagyhat maga után, amelyből évtizedekig tart majd kilábalni. A belső stabilitás megrendülése, a gazdasági gyengülés és a nemzetközi kapcsolatok romlása egyszerre nehezedhet az országra.

Ha a katonai megszállás tovább eszkalálódik, Izrael nemcsak belső válságokkal, hanem teljes külpolitikai elszigetelődéssel is szembenézhet. A Gázai övezet elfoglalása nem csupán katonai lépés, hanem politikai döntés is – és a „fekete lyuk” stratégia már most is komoly politikai, gazdasági és humanitárius árat követel. Ha nem történik radikális irányváltás, az ország egy többdimenziós katasztrófa felé sodródik, amelyből később talán már nem lesz visszaút.