Mose Jaalon korábbi vezérkari főnök és védelmi miniszter egyértelműen Benjamin Netanjahut és az izraeli kormányt teszi felelőssé a túsztárgyalások ismételt kudarcáért, valamint több tucat túsz haláláért. Az X-en közzé tett nyilatkozatában rámutat, hogy egy friss felmérés eredménye, amelyben a megkérdezettek több mint 60%-a a Hamaszt okolta a túszok szabadon engedésének meghiúsulásáért, nem meglepő – ez a kormányzati „méreggépezet” sikeres propagandájának köszönhető. Ő maga is megtapasztalta ennek működését, amikor nyilvánosan bírálta Smotrich, Ben-Gvir és más miniszterek etnikai tisztogatást célzó kijelentéseit, és emiatt azzal vádolták, hogy a Cahal katonáit támadja.
Jaalon részletesen felvázolja az események időrendjét, kiemelve a politikai és biztonsági döntések összetettségét, amelyek végül a túszok sorsa szempontjából tragikus következményekhez vezettek. A Hamasz első hivatalos megkeresése a túszok szabadon engedésére 2023. október 15-én érkezett, mindössze nyolc nappal az október 7-i tragikus események után, amikor is súlyos mulasztások és egy véres mészárlás történt. Ekkor azonban az izraeli kormány nem rendelkezett kijelölt koordinátorral a hadifoglyok és eltűntek ügyének kezelésére, ezért nem reagáltak az ajánlatra.
Csak később, miután Nitzan Alon nyugalmazott tábornokot kinevezték a vezérkari főnök, valamint a biztonsági szervezetek vezetőinek és a háborús kabinet minisztereinek nyomására, került az ügy a kabinet elé. A Hamasz akkor már a nők és gyermekek szabadon engedését ajánlotta fel először, szándékában állt a túszok folyamatos szabadon bocsátása. Jaalon ironikusan jegyzi meg, hogy nem érti, miért ragadták el a túszokat, ha úgyis az volt a céljuk, hogy azok a Gázai övezet alatti alagutakban meghaljanak.
A kabinet nyolcnapos halogatása alatt Judith Weiss izraeli tűz következtében meghalt, ami tovább fokozta a feszültséget. A késlekedés oka Jaalon szerint az volt, hogy Netanjahu meg akart győződni arról, hogy Smotrich és Ben-Gvir nem szakadnak-e ki a koalícióból, ha engedélyezik a nők és gyermekek elengedését. Ben-Gvir ellenezte az ötletet, Smotrich pedig feltételekhez kötötte támogatását, így például csak 10 napos tűzszünetre volt hajlandó. A nyolcadik napon a Hamasz közölte, hogy már nincs életben nő vagy gyermek, de továbbra is készek voltak az idős, beteg és sérült túszok szabadon engedésére. Ezt követően azonban a kormány a Smotrich és Ben-Gvir által megfogalmazott fenyegetések miatt megszakította a tárgyalásokat.
A helyzet tovább bonyolódott, amikor 2024. május 27-ig, és azután is, Netanjahu húzta az időt, és a tárgyalóküldöttséget szigorúan korlátozott mozgástérrel küldte a tárgyalásokra. Ugyanazon a napon, amikor Joe Biden amerikai elnök, valamint a biztonsági szervezetek vezetői, köztük Gallant, Gantz, Eisenkot és Nitzan Alon nyomására Netanjahu jóváhagyta a tárgyalási keretet, amelyet Biden „Netanjahu-tervnek” nevezett, a miniszterelnök ragaszkodott a megállapodás szakaszos végrehajtásához. Ez abból a félelemből fakadt, hogy Smotrich és Ben-Gvir felrúgnák a koalíciót, ha egyszerre engednék el az összes túszt és befejeződne a háború.
A tervet elküldték a Hamasznak, amely 2024. július 2-án – Netanjahu számára váratlanul – pozitívan válaszolt. Netanjahu azonban újabb feltételeket szabott, többek között az izraeli hadsereg jelenlétére a Philadelphi és a Natzarim folyosókon, ami miatt a Hamasz visszalépett, mondván, hogy ezek a feltételek nem voltak részei a korábban elfogadott megállapodásnak. Érdemes megemlíteni, hogy a Philadelphi folyosót mióta Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök védelmi miniszterként lépett fel, már nem használják csempészetre, mivel alaposan felszámolták az alagutakat, amelyek korábban ott húzódtak.
Az amerikai elnökválasztás közeledtével az Egyesült Államok illetékesei szerint Netanjahu ismét időt húzott, hogy ne engedje Biden elnöknek politikai sikerként elkönyvelni a túszok szabadon bocsátását a választások előtt.
Amikor Donald Trump elnökjelölt megtudta, hogy az az információ, miszerint minden túsz meghalt, hazugság, nyomást gyakorolt az első szabadon bocsátási fázis végrehajtására. Ezt követően Ben-Gvir, aki büszke volt arra, hogy megakadályozta a szabadon bocsátási lehetőségeket, elhagyta a kormányt, és az első fázis végrehajtásra került. Netanjahu azonban megszegte az ígéretét, hogy tárgyal a második fázisról, mivel számára fontosabb volt a koalíció fenntartása, mint a túszok elengedése.
Az egyik túsz, Edan Alexander szabadon bocsátása közvetlen amerikai-hamaszos tárgyalások eredménye volt, ami azt mutatja, hogy külső nyomás és diplomáciai erőfeszítések nélkül a folyamat stagnált volna.
Jaalon úgy véli, hogy nincs olyan izraeli állampolgár, akinek szüksége lett volna a fogságban szenvedő túszokról készült videók megtekintésére ahhoz, hogy felismerje: a fogvatartottak már több mint 22 hónapja elképesztő nehézségeken mennek keresztül, míg a kormány, annak vezetőivel együtt, inkább a hatalom megtartására koncentrál, mint a túszok és a katonák életének megmentésére, vagy az ország jövőjére.
Tudható, hogy legalább 41 túsz, akiket élve elraboltak, már meghalt, meggyilkolták vagy véletlenül az izraeli hadsereg saját tűzében vesztette életét. Jaalon szerint ennek a vérontásnak az elszámoltatásában a kormány minden tagjának felelőssége van.
2024 augusztusában hat túszt gyilkoltak meg abban az időszakban, amikor az izraeli hadsereg közeledett a tartózkodási helyükhöz, ami heves reakciókat váltott ki az izraeli közvéleményben. Ezt követően Netanjahu irodájának emberei – a nyilvánosságra került tanúvallomások alapján – szándékosan kiszivárogtattak egy anyagot a német Bild lapnak, hogy eltereljék a felelősséget a kormányról és a megállapodások meghiúsításáról, helyette a Hamaszt vádolják, amit „Katargate-ügynek” neveznek.
Összességében Jaalon úgy látja, hogy az izraeli kormány politikai megfontolásokból inkább folytatja a háborút, mivel annak befejezése egyben a jelenlegi vezetés bukását jelentené. A kormány továbbra is magára hagyja a túszokat, és feláldozza a katonákat egy hosszabb és értelmetlen konfliktusban, amely már túlhaladja a 1948-as függetlenségi háború hosszát is. Mindezt azért teszik, hogy kielégítsék a messiáshívő csoportokat, akik nem képviselik a többséget az izraeli társadalomban.
Jaalon figyelmeztet, hogy még mindig sokan hisznek a kormány propagandájában, a „méreggépezetben”, de sürgeti a messiáshívőkből, szolgálatmegtagadókból és korrupt politikusokból álló kormány mielőbbi leváltását, hogy megmentsék az országot a pusztulástól és a további károktól.
Szemlézte: Lévai Eszter
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
