A naturizmus olyan, mint a klasszikus zene, ötven felett jó igazán. A balatonberényi nudista strandon ötvenöt év az átlagéletkor, ha az öt-tíz strandoló gyerek életkorát nem számítom. A test nem tud hazudni, az életkorunk bele van vésve a popsink ráncaiba. Tavaly óta sokat fejlődtem és már meg merem nézni a szembejövőket, amikor elhaladunk egymással szemben a stég lépcsőjén vagy egyszerre húzzuk oda a gyékényünket az árnyékba. Az arcokra írva keresem a saját érzéseimet. Random találkozások, mint a metrón, néha megnéz valaki. Rájövök, hogy nem tetszik a körülmetéletlen farok.
Minden szabadságban eltöltött naptól teljesebb az élet. A nyárfák levelei mozognak az északi szélben, a fecskék minden este héttől fél nyolcig körüllebegik a nádast és a part menti fákat. Vízipók szövi hálóját, Rafi fölé hajol, már látott halat is horoggal a szájában a földvári horgász damilján, vízisiklót a kikötőben és fürdéskor a vízben, többfajta élőlényt, mint Izraelben egy év alatt. Évről évre elfelejtem, milyen ez, a fák zúgása, a vitorlások és a vízen mozgó ember, aki nem hódít. A Balatonon tilos a jetski, a magyarok erősítő helyett hűtőtáskával érkeznek a partra, a szél nem szemetet repít, hanem vitorlást, a déli parton több kilométer hosszú a parti sétány. Felállok a Supra és úgy maradok, igaz, állva nem tudok haladni, de nem zavar, hogy nem tudom, merre van az előre. Csak azért teszem be az evezőt a vízbe, hogy legyen valahol és a szemhatárt nézem. A víz az úr, anélkül, hogy ezt különösebben megmutatná, mert az igazi erő a mélyben van, láthatatlanul a tó fenekén, ahová csak a vasmacska ér el, amikor a vitorlás kiköt.
Nadav a Sörgyári capricciót nézi a tévében, most van idő belenézni az internetbe, csak ne héberül legyen. Azt hittem eddig, hogy a magyarok azért lassúak, mert tele van a hasuk, de mostanra megértem, hogy inkább azért, mert a helyükön vannak. Éljél ott, ahová születtél, nyugodt életed lesz, mert nem kell minden nap megküzdened a zsebkendőnyi helyért, hogy a tiéd maradjon holnapra is.
„Te érzel szexuális energiát a levegőben?” – kérdezi Dror a reggeli kamillatea fölött. „Semmit”. „Fura, hogy alig őrzik a kempinget, tegnap meg akartam mutatni a belépőmet, de nem volt senki a kapunál” – teszi hozzá. „Jeruzsálemben a harediek meztelenkednek a forrásoknál, mert mikvének használják” – mondom neki. „Azért nem alapítanék rájuk naturista mozgalmat. Az autistáknak viszont jól fekszik a meztelenség, nem?”
Egyik nap után jön a másik, csütörtök, péntek és szombat reggel egy ütemre zúgnak a fák és egyformán jó esténként beúszni a naplementébe. Nem válaszolok a főnök levelére és arra gondolok, hogy az izraeli nyár épp akkor lesz elviselhető, amikor tfu-tfu-tfu visszarepülünk augusztus végén. Ha nem ősszel lesz az iráni háború második félideje, akkor úszhatunk a tengerben novemberig. A Földközi-tenger októberben a legszebb, medúzák és az augusztusi strandolók nélkül, akik megtöltik a mellközépig érő sávot, ahol igyekeznek megtartani az egyensúlyukat a rettenetes erejű hullámcsapásoknak vetve a hátukat, mert úszni nem szeretnek és nem is tudnának a magas hullámoktól.
Úgy hagyjuk ott a Balatont, mint Szindbád az asszonyokat, még csak annyit sem mondunk neki, hogy visszajövünk. El kell felejtenem ezt a helyet, hogy élni tudjam az életemet a folyton változó, szétépített Jeruzsálemben a föld alá fúrt, ablaktalan odúban, amit irodának csúfol a kapitalizmus.
Kedd délután Drorral és a gyerekekkel várjuk a buszt, Nadav szenved az új buszmegálló üvegdobozában, ami mindenre jó, de árnyékot nem ad. „Ötszáz. Csak magának” – mondja a buszvezető felszállásnál, de jegyet nem nyomtat nekünk. A korrupció sem ma kezdődött Magyarországon, de legalább nem lőnek.
A Szegény Dzsoni és Árnikát nézzük a Szentendrei teátrumban a városháza udvarán, a nézőtéren csupa felnőtt, akik a gyerekeiket, ha vannak, inkább otthon hagyták a nagymamával. Néhány tizenévest elhoztak azért, talán mert ők már tudnak viselkedni. Rafi és Nadav közé ülök le és betömöm a szájukat pereccel, így már csak arra kell figyelnem, hogy ne rugdossák az előttük ülők székét. Nadav tátott szájjal követi az előadást, és hangosabban nevet rajta, mint bárki más. Tizenöt színészt számolok meg a színpadon, hogy lehet ezt kigazdálkodni a jegyárakból, sehogy, vagy úgy, hogy a színész éhbérért dolgozik. Hiába, Magyarországra nem ért el a kapitalizmus és nem is fog. A színészek jól artikulálva beszélnek és énekelnek, nem ordítanak, mint Izraelben. Előadás közben a közönséget figyelem, jóllakott gyermekekké válunk a nézőtéren mindannyian, akiknek jut reggeli, ebéd, vacsora, puha ágy és nyugalom, mert a béke ilyen.
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
