Több száz izraeli cég és részvényes is érintett a nemzetközi offshore-botrányban – közölte a Háárec című izraeli újság angol nyelvű honlapja csütörtökön.
Mintegy hatszáz izraeli vállalkozás és nyolcszázötven részvényes neve szerepel a Mossack Fonseca nevű, offshore cégek alapításával foglalkozó panamai jogi vállalkozás irataiban.
A prominens nevek között megtalálható Jakob Veinrót ismert sztárügyvéd is, akit 2009-ben pénzmosással vádoltak, de kétéves jogi csatározás után tisztázta magát a vádak alól.
Szintén rajta van az érintettek listáján az a Dov Veiszglasz nevű ügyvéd, aki egykor Ariel Saron néhai izraeli miniszterelnök tanácsadója és irodavezetője volt, s aki a Háárec megkeresésére közölte, hogy társával ügyviteli okokból volt kénytelen offshore céget létrehozni, de a törvényes utakat betartva minden jövedelméről értesítette az izraeli adóhatóságot.
A Bank Leumi nevű izraeli bank és a panamai jogi cég között is élénk levelezés folyt a kiszivárgott iratok szerint. A dokumentumokban elsősorban a pénzintézet Jerseyben lévő fiókját említik, amelynek felszámolását tavaly októberben jelentették be. Az amerikai adóhatóság tavaly decemberben vizsgálatot folyatott a bank ellen, majd másfél milliárd sékeles (mintegy 100 milliárd forintos) bírságot szabtak ki rá amerikai ügyfelek jövedelemadó-csalásának segítéséért, de ez az ügy nem kapcsolódott a Jerseyben megszüntetett képviseletéhez.
MTI
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője