A palesztin művészi azonosságról nyílt ma csoportos kiállítás az Umm al-Fahm-i Művészeti Galériában
A galileai Umm al-Fahm Art Gallery-ban csoportos kiállítás nyílik “A palesztin művészi azonosság – hagyomány, kultúra, modernség és globalizáció közt” címmel. Izraelből, a Palesztin Hatóságból, és a világ minden részéből érkezett az a több mint 30 palesztin művész, aki szerepel a kiállításon. Ez magában foglal mintegy 150, különböző médiumok által létrehozott alkotást. Többségüket – a jövőben megalakuló palesztin Nemzeti Múzeum részeként – már megvásárolta a galéria.
Farid Abu Shakra, a kiállítás kurátora szerint a kiállító palesztin művészeknek három területen kell helytállniuk: kifejezni a palesztin nép Nyugat elleni haragját, ismertetni a cionizmus és a megszállás elleni indulatokat, és bemutatni saját, kultúrnépként lefolytatott, önfenntartásért és önmegvalósításért folytatott küzdelmüket.
A kurátor hangsúlyozza, hogy a kiállítás egyfajta kísérlet a belülről, távol a jelszavaktól és a politikától való befolyásolásra, mely az egyén és a társadalom szolgálatának a vágyára támaszkodik. “Szükségünk van erre a párbeszédre, hogy megmentsük magunkat, mindenekelőtt, mint bonyolult valóságban élő arabok és palesztinok.” Hozzáteszi, hogy a kiállítás további célja az izraeli állampolgárságú palesztin művészek, a Palesztin Hatóságban élők és a diaszpóra művészei közötti kapcsolat erősítése. Ennek fényében írja: “a művész azt kérdi magától: milyen eszközöket és anyagokat használjak, melyekkel jellemezhetem a gondolataimat, ugyanakkor kihirdethetem annak egyedi és különleges jellegét?”
A kiállító művészek közt találhatók: Khaled Churani, Raida Adon, Fatma Abu Rumi, az Abu Shakra családból való Walid Wassam, Ashraf Foah’ri, Ibrahim Nubani Szulejmán Mansour Abed Abdi, Nabil Anáni, Anisa Ashkar, Manar Zoabi, Hadar Oshah és Manal Mahmid.
forrás: Haaretz
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője