A jobboldali kormányhoz való csatlakozásáról tárgyal a balközép Cionista Tábor Izraelben

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a jelenleg jobboldali pártokból álló izraeli kormányhoz való csatlakozásról Benjámin Netanjahu kormányfővel Jichák Hercog, a Cionista Tábor nevű balközép pártszövetség vezetője – jelentette szerdán több izraeli lap.

Az Iszráel Hajom (Izrael ma) című kormányközeli újság szerint jelentős közeledés történt és már aláírásra kész az új nagykoalíciós egyezmény. Jelenleg Hercog térfelén a labda, a következő napokban, és mindenképpen a kneszet nyári időszakának megkezdéséig kell döntenie, mert Netanjahu egy számára hosszú politikai nyugalmat nyújtó, kétéves költségvetést akar elfogadtatni, amihez minden lehetséges képviselői szavazatra szüksége van, mégpedig rövid időn belül.

A lap úgy tudja, hogy Netanjahu és Hercog két hete találkozott egymással, és azóta intenzív megbeszélések folynak küldötteik között. Az Iszráel Hajom szerint a politikailag jelentősen meggyengült Hercog azért akar csatlakozni a kormányhoz, mert ez jelentené számára az egyetlen mentőövet, de egy ilyen lépéssel egyúttal a Cionista Táborban és a szociáldemokrata Izraeli Munkapártban betöltött elnökségét is kockáztatná.

A jól értesült újság szerint Netanjahu tizenöt kormányzati feladatot adna át a Cionista Tábornak: hét-nyolc miniszteri tárcát, három miniszterhelyettesi széket és három bizottsági elnöki posztot. Hercog lenne a külügyminiszter, és ő lenne felelős a palesztinokkal folytatott tárgyalásokért.

A Háárec című, inkább ellenzéki hangokat képviselő újság szerint Hercog mindenképpen csatlakozni szeretne a kormányhoz már a következő napokban, noha a kormányfő jelenlegi ajánlatában nem szerepel sem a kormány alapelveinek megváltoztatása, sem korábbi ajánlataihoz képest újabb tárcák vagy politikai engedmények ígérete. Hercog jelenleg azt vizsgálja, hogy pártjának képviselői közül kik tartanak vele, a Cionista Táboron belül ugyanis jelentős ellenállásra talált a terv.

A lapnak nyilatkozó egyik koalíciós politikus szerint a kormányzó Likud, illetve az azt vezető Benjámin Netanjahu megelégszik azzal is, ha a jelenleg huszonnégy parlamenti hellyel rendelkező Cionista Tábornak csak tíz-tizenöt képviselője csatlakozna a koalícióhoz, mert a kormányt jelenleg csak 61 képviselő támogatja a 120 tagú kneszetben, és már ennyi új mandátum is biztos többséget jelentene számára.

Hercog az utóbbi napokban egyenként találkozott pártja számos hangadó képviselőjével, de többségük ellenezte a jelenlegi ajánlat elfogadását; egyikük úgy fogalmazott, hogy esetleges belépésük csak “fügefalevél” lenne egy továbbra is jobboldali kormány számára. Különösen fontos, hogy a munkapárt meghatározó személyisége, Seli Jahimovics és a Tnua pártot vezető, a Cionista Tábor frakciójában négy mandátummal bíró Cipi Livni is hevesen tiltakozott.
Livni azt is bejelentette, hogy ha Hercog mégis beszállna egy nagykoalícióba, akkor pártjával kiszáll a Cionista Táborból, és ezzel feloszlatja a tavalyi választásokra létrejött balközép pártszövetséget.

“Történelmi feladatunk a harc Izrael értékeiért a rasszizmussal és a gyűlölettel szemben, amely vezetés hiányában felütötte a fejét” – állt Livninek az ellenzéki szerep folytatását ígérő közleményében. “Hercog végkiárusít. Kész szinte feltételek nélkül bekúszni a Netanjahu-kormányba” – írta a Munkapárt egy hangadó politikusa a Facebook közösségi portálon.

A Háárec szerint Hercog a koalíciós tárgyalásokon eszközöket követelt a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokhoz, de Netanjahu nem hajlandó támogatni sem egy, a telepeseknek szóló, távozásukért pénzügyi kárpótlást ígérő törvényjavaslatot, sem befagyasztani a ciszjordániai építkezéseket – amit Hercog sikerként mutathatna fel. Netanjahu nem hajlandó megszakítani a telepeseket támogató jobboldali nacionalista Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párttal kötött együttműködését sem, mert nem kívánja az ellenzékben látni a pártot vezető Naftali Bennetet, karizmatikus jobboldali riválisát.

A Háárec elemzése szerint ha megtörténne a csatlakozás, akkor ez a Cionista Tábor feloszlását jelentené, és ez ellehetetlenítené a Munkapárt helyzetét a következő választásokon.

Shiri Zsuzsa – MTI

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.