Hercules-kaland a Függetlenség Napján, gyönyörű tájakkal és állandó turbulenciával… Ilyen egy igazi országos bemutató.
Viszonylag ritka fotókat tett közzé a The Times of Israel, a lap riporterét ugyanis meghívták az Izrael alapításának 68. évfordulóján tartott országos légibemutatóra, egy C-130-as Hercules fedélzetére. Országos légbemutatóról beszélhetünk, hiszen a kötelék, a légierő más gépeivel együtt, gyakorlatilag körberepülte az országot és áthúzott a nagyvárosok felett.
A negevi bázis, Nevatim volt a körrepülés induló és érkezési állomása, a kötelék innen először dél felé repült, Arad és Dimona irányába, majd egy széles fordulóval Beer Sheva fölött húzott át, aztán következett Jeruzsálem, utána tovább északra a Golan-fennsík, itt a gépek nyugatra fordultak és a tengerpart fölött vettek ismét déli kurzust, hogy átrepüljenek Tel Aviv fölött is.
A Herculesek a lap szerint változatlanul rendkívül népszerűek az IAF hajózói körében, a régi változatok is: amint egyikük fogalmazott, olyanok, mint egy kedves hölgy, akinek ugyan gyarapszik az évei száma, de azért mindenki szívesen tölti vele az éjszakát…
A Hercules-formációt egy C-130J, „Sámson” vezette, ez a négyhajtóműves, légcsavaros-gázturbunás az immár hatvan éve szolgálatban álló típus modernizált változata. A kísérő két „Rinocérosz” az eredeti, rövidebb törzsű variáns volt, ugyanaz az altípus, mint amivel 1976-ban a híres ugandai mentőakciót végrehajtották: a négy C-130-as Entebbe repülőterén szállt le és szabadította ki egy eltérített repülőgép túszait.
Most ilyen kemény feladata nem volt a Herky formációnak, viszont nem volt könnyű a riporter beszámolója szerint következmények nélkül végigélni és végig fotózni az eléggé szűk, meleg pilótafülkében a háromórás utat: többnyire mindössze háromszáz méter magasan voltak, állandó turbulenciában, és ehhez adódott még a kötelékezés velejárója, az állandó „fűrészelés” a gázkarokkal, a permanens játék a kormányokkal, hogy a gép megtartsa pontos helyét a formációban.
Könnyebb lett volna, ha a gép nyitott rámpával repült volna, a fotósokat hevederekkel biztosítva, ahogy más alkalmakkor szokás, de erre most valamiért nem volt lehetőség, úgyhogy az utasok időnként igénybe kellett, hogy vegyék a kiosztott zacskókat: a személyzet azzal vigasztalta a tengeribetegeket, hogy a leggyakorlottabb hajózókkal is előfordul ilyesmi, ilyen körülmények között.
Komolyan persze senki nem panaszkodott, kárpótolt mindenkit az élmény, az ország szinte teljes bejárása a magasban. A földről eközben persze nemcsak a szállítógépeket nézhették a lakosok, hanem az IAF más gépeit is: F-15-ösök és F-16-osok repültek különböző alakzatokban, 707-es tankerrel, felvonultak a méretes CH-53-as Sea Stallion helikopterek, az Apache-k és a Blackhawkok, volt King Air formáció és fellépett az izraeli légierő műrepülő köteléke is a négy Beech T-6 Texan-II légcsavaros-gázturbinás kiképzőgéppel.
youtube https://www.youtube.com/watch?v=TeuzPrpOoVs&w=853&h=480
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=TeuzPrpOoVs&w=853&h=480]