Fokföldi szirtiborz

Fokföldi szirtiborz - fotó: Yossi Eshbol

A fokföldi szirtiborz Afrika, és Közel-Kelet egész területén honos, Dél-Afrikától Ománig mindenfelé.

[Az ománi videót érdemes végignézni, 2:52-től frenetikus!]

Úgy ránézésre elég batátának tűnik, de valójában nagyon izgalmas kis jószág. Meglepő rokonságán túl sok érdekes tulajdonsággal bír: képes meglátni a “napból érkező” ragadozómadarat, a veszély elől roppant fürgén rohan menedékbe az otthonát jelentő sziklákon, társas lényhez illőn gazdag szókinccsel rendelkezik, és egymástól távolabb élő kolóniái eltérő dialektusban kommunikálnak. Ez utóbbi körülbelül azt jelenti, hogy ha összehozunk két szirtiborzot, egyet mondjuk Ros Hanikráról, és egy másikat Ein Gediből, akkor nagyjából úgy fognak bámulni egymásra, mint egy palóc, meg egy székely jóember.

[A szirtiborzok kommunikációját nemrég egy izraeli kutatócsapat vizsgálta: Arik Kershenbaum és Leon Blaustein a Haifa Egyetemről, valamint Amiyaal Ilany és Eli Geffen a Tel Aviv Egyetemről. A témáról készült tudományos munka angol eredetijét itt lehet olvasni, egy erről szóló héber cikket pedig itt.]

Ismerek néhány környékbeli kolóniát, szeretem elnézegetni őket egy kávé mellett. Kapcsolatunk elég egyoldalú, mert ők kevésbé lelkesek jelenlétemtől… de sok látogatás után eljutottunk arra a szintre, hogy érkezésemkor ugyan az ismert füttyel riaszt az őrszemük, amitől az egész csapat villámgyorsan eltűnik a sziklák között, de mire a víz felforr, addigra sok szempár figyeli a kávéfőzés további folyamatát. Természetesen biztos távolból, bár minden bizonnyal időbe telne, mire átjutnék az első sziklákon. Dehát ők szirtiborzok, és sasra vannak beállítva, tehát ez az egész távolságtartás nagyon jót tesz az önérzetemnek.

A kedvenc csapatom egy pici tó partján, az Arik hídtól pár száz méterre délre éldegél, a Jordan utolsó kanyarai előtt a Kineret felé. Pontosabban éldegélt…

 

Ez a tűzoltóság felvétele tegnapelőtt (vasárnap) délutánról. Ma arra jártam, és elhűlve láttam, hogy a pici tó környéke teljesen leégett. A fák is sérültek, de a bokrok, az aljnövényzet, a nádas – mind eltűnt. Kis barátaim közül egyet sem láttam… sziklapalotájuk koromfekete. A növényzet jövő tavasszal részben magához fog térni, két tavasz múlva újult erővel burjánzik majd. Talán jönni fognak más szirtiborzok…

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.