Izrael Salamon-hadművelete, a legtöbb embert legrövidebb idő alatt menekítő légihíd. Harmincnégy gép, negyvenegy út a polgárháborús Etiópiából.
Hogyan lehet 2500 kilométeres távolságból 14 ezer 500 embert 36 óra alatt elrepíteni a biztonságba? A példa nélküli műveletre az etiópiai zsidók érdekében kellett, hogy sor kerüljön.
Az ottani közösséget Mengistu elnök hosszú ideig gyakorlatilag zsarolás eszközeként használta fel, végül Washington és személyesen Bush elnök közbelépése kellett ahhoz, hogy beindulhasson a művelet. Korábban, 1984-ben az éhínség elől Szudánba menekült etiópiai zsidókat vitték Izraelbe, becslések szerint mintegy hétezret, 1991-ben az amerikaiak részvételével tartott tárgyalások eredményeképp másfél nap állt rendelkezésre kétszer ennyi ember kimentésére – még mielőtt a rezsim összeomlik, a fővárost elfoglalják a felkelők, és a zsidók sorsa még kétségesebbé válik.
Előző évben az etiópiai zsidók nagyrészt gyalog tették meg a 350 kilométeres utat a közösség lakóhelyétől a fővárosig. A nemzetközi nyomás hatására most 25 éve, 1991. május 24-én indulhatott be a légihíd, amelyben az izraeli légierő és az izraeli állami légitársaság, az El Al gépei vettek részt, 757-esek és 767-esek mellett a legnagyobb négyhajtóműves 747-esek is, illetve egy Jumbo egészen biztosan: a légierő pedig tizennyolc C-130-as Hercules szállítógéppel repült Izrael és Etiópia között.
A résztvevő légijárművek száma összesen harmincnégy volt, a repülések száma negyvenegy. Egy „járatot” az Ethiopean egyik gépe is teljesített. A típusok között általában nem szerepel, de a felvételeken feltűnik néhány Boeing 707-es is, mint az IAF összefoglalójából kiderül, a légierő hat ilyen gépe vett részt az akcióban.
Addisz-Abeba felé indulás előtt a gépeket speciálisan készítették fel, volt, amiből kiszerelték az üléssorokat, volt, amelyiknek csak a karfáit csukták le, a Herculesek üres rakodótérrel repültek: a lényeg az volt, hogy mennél több ember férjen fel egy-egy különleges járatra.
Az útvonalat a biztonságosnak ítélt Vörös-tenger feletti kurzuson tervezték. Az érkezés nem volt egyszerű, ugyanis az első körzeti irányító központ nem válaszolt a hívásokra, mert a lázadók azt a várost, ahová telepítették, néhány órával korábban elfoglalták. A főváros légtere zsúfolt volt, az első izraeli gép harminc percet várakozott a levegőben, míg leszállhatott.
A menekülők az izraeli nagykövetségnél gyülekeztek, ott regisztrálták az embereket, majd buszokkal vitték ki őket a repülőtérre. Az úton orvosok és ápolók segítették őket. Poggyászról, csomagokról nem lehetett szó, és egyes visszaemlékezések szerint a gépek nemcsak azért tudtak egyenként is rengeteg utast felvenni, mert csak három (a C-130-asokkal öt) órányi repülésre kellett Lod repülőtérig vagy valamelyik izraeli támaszpontig üzemanyag, hanem mert – az utasok olyan soványak, könnyűek voltak…
Azóta és előtte is voltak híres embermentő légihidak, például az indiai állam Kuvaitból kellett, hogy kivigye az ott dolgozó vendégmunkásokat az Öböl-háború első felvonása, Kuvait lerohanása után, de az a művelet több héten át tarthatott. Az izraelieknek azonban alig több mint egy napot adott az etióp kormányzat arra, hogy lebonyolítsa az utakat, és a polgárháborús hadihelyzet sem hagyott több időt.
És akkor a rekordról, amit valószínűleg azóta sem döntöttek meg. Az El Al 747-ese a tervek szerint 760 személyt hozott volna. Egymásnak ellentmondanak az adatok, de az mindenképp biztos, hogy a Jumbóval ezernél több ember repült végül Etiópiából Izraelbe. Az „alapadat” úgy szól, és ez úgymond az ellenőrzött szám, hogy a gépre 1086 regisztrált menekült szállt fel, majd miután az úton két baba született, 1088-an érkeztek meg vele. Azonban mint kiderült, rengeteg gyerek az anyjuk ruhája alatt jutott fel a gépre, így az összlétszámot végül is 1122-ben állapították meg.
A Herkyk is gépenként mintegy kétszáz emberrel a rakodótérben repültek. Amúgy a légihíd közepette összesen öt újszülött látta meg a napvilágot a gépek fedélzetén, akiket aztán leszállás után rögtön kórházba vittek. Május 25-én 11.35-kor szállt fel az utolsó gép az etióp fővárosból, ez már a légihidat szervező csapat tagjait hozta haza Izraelbe.
forrás: IHO
Izraelben élő szégyenlős szerkesztő/újságíró
