A cionista arisztokrácia legelőkelőbb családjához tartozott, Moshe Dayan sógora, Izrael első elnökének unokaöccse volt: hetedikként követte székében. Földalatti ellenálló, a hatnapos háború hőse, aki élete utolsó harmadában már arról beszélt, hogy az ördöggel is leülne tárgyalni, ha azzal közelebb hozhatná a békét.
Tel Avivban született ma 92 éve, 1924 június 15-én, a zsidó államot „megígérő” Balfour-nyilatkozatot „kilobbizó” Chaim Weizmann későbbi izraeli államfő unokaöccseként. Agronómus édesapja az elsők egyikeként jutott autóhoz az egész jisuvban.
A ’40-es években a repüléshez szenvedélyesen vonzódó fiatalember az angol Királyi Légierőnél kap kiképzést és ennek kötelékében szolgál a második világháború idején. Londonban ismerkedik a háború után a földalatti Irgun harcosaival, itt kapcsolódik össze élettörténete vezetőjükkel, Menachem Beginnel. A Függetlenségi Háború idején egyike a születő ország légiereje első pilótáinak, ezekben az időkben a „múltját” jelentő királyi légierő gépeivel is csatába keveredik.
1958-tól ’66-ig az izraeli Légierő parancsnoka, sokat küzd ennek a kezdetben lenézett fegyvernemnek a fejlesztéséért. Az események őt igazolják 1967-ben, amikor az izraeli gépek meglepetésszerű rajtaütése még felszállás előtt megsemmisíti Egyiptom légierejének legnagyobb részét a háború első napján.
Amikor kiderül számára, hogy hiába várja vezérkari főnöki kinevezését (a légierőtől még évtizedekig senki nem kerül erre a posztra), leszerel és politikusnak áll.
Az 1977-es választások egészen drámaiak voltak, az ország biztonságérzete megrendült az 1973-as, nagyon nehezen megnyert háború miatt, amelyről jó darabig úgy tűnt, hogy akár vereséggel is végződhet. Ezen a választáson veszítette el először az ország történetében a baloldal kormányzati pozícióit. Ezen a választáson vezette a jobboldal kampányát Ezer Weizmann hihetetlenül pontos politikai üzenetekkel segítve a miniszterelnöki székbe egykori Irgun-beli harcostársát, a már fentebb említett Begint, aki hadügyminiszterévé nevezte ki.
És ettől a ponttól fokozatos, egyre látványosabb fordulatot vesz pályája. Politikusként összebarátkozik Egyiptom elnökével, Anvar Szadattal, aki egyenesen öccsének nevezi Weizmant és nagyon nagy szerepet visz az 1979-es békemgállapodás előkészítésében. A palesztinok jogainak szószólójává válik, ellenzi a ’67-ben elfoglalt területeken létesített telepek terjeszkedését, még azt is felveti, meglehetősen korán, hogy Gáza és Ciszjordánia egyes részeiről vissza kéne vonulnia Izraelnek.
A ’80-as évek elején szakít is az izraeli jobboldallal és később csatlakozik a Munkapárthoz, éppen ő, akinek a jobboldal a legelső választási győzelmét köszönheti: már a ’80-as években is úgy látja, hogy Jasszer Arafatot és a Palesztin Felszabadítási Szervezetet el kell fogadni tárgyalópartnerek, bár a Munkapártban soha nem érzi egészen otthon magát.
1993-ban választják meg köztársasági elnöknek és ebben a tisztségében még tovább megy, még elkötelezebben békepárti lesz: a Golán-fennsík visszaadását javasolja a szírekkel kötendő békéért cserébe,caesarea-i otthonában fogadja Arafatot 1996-ban. Sokat tesz azért, hogy Izrael jelenlegi miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu első miniszterelnöksége után megbukjon az 1999-es választásokon. Ezekben az években szögezi le, hogy a béke reményében magával az ördöggel is kész a tárgyalásra.
Második ciklusát, hiába választják újra, nem töltheti ki, kiderül, hogy pénzt fogadott el egy üzletembertől – még államelnöksége előtt, de már aktív politikusként – és, noha bűncselekményt nem követett el ezzel, le kell mondania.
Elnöksége idején rendszeresen felkereste az ország szegény arab falvait, a beilleszkedés és befogadás nehézségeivel küszködő orosz és etióp újbevándorlókat és a sebesült katonákat is feleségével. Utóbbira személyes oka is volt: fia, Saul is katonaként szenvedett súlyos agysérülést, mielőtt 1991-ben autóbalesetben meghalt.
Amikor 2005-ben, 80 évesen Ezer Weizman meghalt, nem az izraeli „Panteon” – ban, a Herzl-hegyen temették el, mint az állam vezetőinek legtöbbjét, hanem kérése szerint a fia mellett.
Katonából államférfivá lett, mert át tudta lépni az árnyékát. Legyen áldás az emléke.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
