Izrael nem szüntette be, csupán korlátozta Ciszjordánia vízellátását, mert jelenlegi kapacitásával nem képes teljes mértékben kielégíteni az ottani igényeket – közölte csütörtökön az MTI megkeresésére a Mekorot nevű állami vízszolgáltató vállalat az al-Dzsazíra hírtelevízió előző napi értesülésével kapcsolatban.
A Mekorot cáfolta a pánarab adó arról szóló szerdai jelentését, hogy megszüntették a Jeruzsálemtől északra fekvő, ciszjordániai Dzsenín és Náblusz helyhatósági területeken, valamint Szalfit városában és környékén a vízellátást.
A Mekorot szóvivői szerint a vízhiány miatt kényszerültek Ciszjordániában az ellátás korlátozására, amely minden ottani lakost sújt, az izraeli telepeken és a palesztin településeken élőket egyaránt.
A szolgáltató közleményéből kiderül, hogy teljes kapacitással, minden létesítményükkel dolgoznak a területen a vízellátás biztosításáért, de a rendelkezésükre álló kínálat nem elegendő a fogyasztók vízigényének kielégítésére.
A Mekorot ugyanakkor bejelentette, hogy az izraeli vízügyi hatóság nemrégiben jóváhagyott egy fejlesztési tervet az ágazat számára, s ennek megfelelően újraépítik a rendszert, hogy az képes legyen kiszolgálni a ciszjordániai lakosok fogyasztási igényét.

Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
[…] […]
[…] elzárta a vízellátást biztosító vezetékeket, több tízezer palesztint érint a – később indokolt – intézkedés, jelentette az al-Dzsazíra pánarab […]
Az araboknak nem is kell több vizet szállítani.
Hiszen évtizedek óta nem fizetnek a vízért!