Magas és különösen mély betonfalat épít Izrael a Gázai övezet köré

Izrael több méter magas és több tucat méter mélyen a föld alá nyúló biztonsági betonfalat épít a Gázai övezet köré, aminek költségét nagyjából kétmilliárd sékelre (mintegy százötven milliárd forintra) becsülik – írta csütörtökön a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Az új védelmi vonal építését azért határozta el a hadsereg vezetése, mert végleges megoldást remél tőle a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet által ásott, izraeli területekig nyúló, föld alatti alagutak ellen, amelyeken keresztül palesztin fegyveresek támadásokat intéznek a zsidó állam ellen.

A lap szerint régebben úgy vélték, hogy egy efféle betonfal több tízmilliárd sékelbe kerülne (sok száz milliárd forint), de a legfrissebb számítások szerint meg lehet építeni már 2,2 milliárd sékelből is.

A fal hatvan kilométer hosszan követi majd a Gázai övezet határát. Ez immáron az övezet körüli harmadik védelmi vonal lesz. Az elsőt az oslói egyezmény után a kilencvenes években húzták fel, a másodikat pedig 2005-ben, a gázai övezeti kivonulás idején, de ezek még nem jelentettek védelmet az alagutak ellen.

Szerdán a védelmi minisztérium egyik vezetője újságíróknak kifejtette, hogy a következő összecsapás egyben az utolsó is lesz a Hamásszal. Hangsúlyozta: “nem tudjuk vég nélkül folytatni a kifárasztó háborút, és ezért a következő konfliktus lesz az utolsó a Hamász uralma szempontjából a Gázai övezetben. Nem keresünk kalandokat, de elkerülhetetlen az összecsapás a Hamásszal. Ez egy folyamatosan növekvő veszély, amelyre fel kell készülnünk “- tette hozzá a védelmi minisztérium meg nem nevezett felelőse.

Ezzel egy időben az izraeli hadsereg falat épít északon, a libanoni határ civil településekhez közeli szakaszain is, mert a libanoni síita Hezbollah szervezetet irányító Haszan Naszrallah sejk azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja és egy-két napra fennhatósága alá vonja a határ menti izraeli falvakat.

Jelenleg csak biztonsági kerítés jelzi a határt Libanon és Izrael között, és a faltól azt remélik, hogy képes lesz megakadályozni egy ilyen támadást.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.