Amikor Helen Mirren Itzhak Perlmannal találkozott

Itzhak Perlman és Helen Mirren - Fotó: itzhakperlman.com

Itzhak Perlman hegedűművész, a zsidó Nobel-díjnak is nevezett, egymillió dollárral járó Genezis-díj idei nyertese csütörtökön vehette át elismerését a Jeruzsálem színházban Benjámin Netanjahu kormányfőtől, ahol az ünnepség házigazdája Helen Mirren, az Izrael-barátságáról is ismert Oscar-díjas angol színésznő volt.

Benjámin Netanjahu kormányfő és felesége, Sara korábban a miniszterelnöki rezidencián látták vendégül a díjazottat. Gratuláltak neki a győzelemhez és méltatták egyedülálló teljesítményét.

izraelinfo bereshit dij bibinel
Perlman a Netanjahu házaspárral – Fotó: Kobi Gidon

Perlman zenészi és tanári, valamint a fogyatékkal élők érdekében végzett érdekképviseleti munkája elismeréseként kapta az évente kiosztott díjat, amelyet a szakmai sikerek és az emberiséghez való hozzájárulás mellett az Izrael és a zsidó ügyek irányában mutatott erős elkötelezettséggel lehet kiérdemelni.

“Mindig is nagyon büszke voltam zsidó örökségemre, amely nagyban befolyásolta zenémet, világnézetemet és a társadalom peremén élőkért végzett munkámat” – nyilatkozta a művész a szervezők által kiadott közleményében.

A hetvenéves Itzhak Perlman eddig 16 Grammy-díjat kapott, köztük 2008-ban egy életműdíjat, és ő játszotta az 1993-as Schindler listája című amerikai film Oscar-díjas filmzenéjének hegedűszólóját.

izraelinfo perlman es netanjahu
Netanjahu átadja Perlmannak a Genezis-díjat – Fotó: Kobi Gidon

A világhírű hegedűművész gyerekkorában gyermekbénulást kapott, mankóval jár és rendszeresen szót emel a fogyatékkal élőkért. A szervezők elmondták, hogy a Genezis-díjjal kapott pénzjutalmat fogyatékkal élőket segítő projektekre, valamint egy fiatal zenei tehetségek számára alapított díjra fordítja majd.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=iPRkZxlBAqI]

A díjátadás házigazdája, Helen Mirren Oscar-, Emmy- és Tony-díjas brit színésznő korábban Jeruzsálem polgármesterével, Nir Barkattal ellátogatott Dávid városába, ahol azt mondta: “Jelentős és izgalmas élmény Dávid városában lenni. Mindig is hittem a történelemben. Emlékeznünk kell a múltra, mert ez befolyásolja a jelenünket és a jövőnket.”

izraelinfo hellen miren jeruzsalem polgarmesterevel
Helen Mirren és Barkat Dávid városában – Fotó: Arnon Bossani

A 2014-ben alapított Genezis-díj ügyeit az izraeli miniszterelnöki hivatal és az azt létrehozó magánalapítvány, valamint a Szohnut, a Zsidó Ügynökség elnöki irodája közösen intézi. Első alkalommal Michael Bloomberg volt New York-i polgármesternek, majd tavaly Michael Douglas amerikai színésznek ítélték oda az elismerést.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=VHWfzG_fT3s]

izraelinfo.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.