Az izraeli kormány újabb lakások építéséről döntött a Maále Adumim nevű ciszjordániai telepes városban és Kelet-Jeruzsálemben – értesült a Háárec című újság hétfőn.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Avigdor Liberman védelmi miniszter engedélyt adott ötszázhatvan telepes lakás felépítésére Ciszjordániában a Holt-tengerhez vezető út mentén, a Kelet-Jeruzsálemtől keletre fekvő, javarészt zsidók lakta Maále Adumim nevű városban.
A bejelentés előtt több jobboldali politikus ennek a telepes városnak az annektálására szólította fel az izraeli kormányt. Maále Adumim polgármestere megköszönte Netanjahunak az újabb lakások engedélyezését, de kijelentette, hogy egy efféle „csekély gesztus” nem elég.
A Likud egyik politikusa, Joáv Kis pedig bejelentette, hogy két héten belül törvénytervezetet terjeszt a kneszet elé a városIzraelhez való csatolásáról.
„A terrorizmus csak akkor szűnik meg, ha a palesztinok megértik, hogy itt is maradunk. Itt az idő kijelenteni, hogy Maále Adumim éppen ugyanolyan város, mint a többi izraeli város”- jelentette ki a politikus.
Maále Adumim mellett jóváhagyták több száz otthon létesítését a kelet-jeruzsálemi zsidó lakónegyedekben is: kétszáznegyven lakás épülhet Giló, Ramot, Har Hóma és Piszgát Zeév nevű városrészekben.
A zsidó lakosságnak szánt otthonokkal egy időben engedélyezték hatszáz lakás építését a palesztinok lakta Bét Cafafa nevű kelet-jeruzsálemi lakónegyedben is. Ezt a döntést élesen bírálta a Jeruzsálem ügyeiért felelős miniszter, Zeév Elkin, a kormányzó jobboldali Likud párt politikusa. Szerinte ugyanis csak akkor szabadna jóváhagyni az arab otthonok megépítését, ha ugyanazon lakónegyed másik tervbe vett részén, Givát Hamatoszban is megépül legalább kétezer, zsidóknak szánt lakás.
Két nappal korábban a kormány engedélyt adott negyvenkét lakóegység létrehozására a Hebron melletti Kirjat-Arba nevű telepen, válaszul a múlt héten ott elkövetett merényletre. Ezt a telep-bővítési tervet egyszer már jóváhagyták, de akkor nem jelentkezett egy építési vállalkozó sem a tervek kivitelezésére.
A palesztinok, a nemzetközi közösség és a nemzetközi diplomáciai szervezetek elítélik az izraeli kormány által engedélyezett kelet-jeruzsálemi és ciszjordániai telepes-építkezéseket, mert ezen az 1967-ben Jordániától elfoglalt területen és Gázai övezetben tervezik az önálló palesztin állam létrehozását.
Shiri Zsuzsa – MTI
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója