A Bild című német újság kérésére Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csempészte ki Németországból 2009-ben az auschwitzi koncentrációs tábor eredeti építészeti terveit, amelyekre a német lap talált rá a feketepiacon, de amelyekről Berlin akkoriban azt állította, hogy a német államot illetik – állítja az újság akkori főszerkesztője egy interjúban, amelyből részleteket átvett a Háárec című izraeli lap szerdai száma.
Kai Diekmann a Spicc című héber nyelvű berlini újságnak nyilatkozva elmondta, hogy a tervek a II. világháború háború utáni zűrzavaros időkben előbb a kelet-német titkosszolgálatot vezető Erich Mielkéhez kerültek, majd 1989-ben, a két Németország újraegyesülése után máig tisztázatlan körülmények között a feketepiacon kötöttek ki. A Bild ott vásárolta meg őket hét évvel ezelőtt.
Egy másik német lap úgy tudja, hogy a tervek az azokat készítő egyik építész birtokában voltak, és tőlük vette meg az újság.
Bármelyik változat igaz, mindenképpen huszonkilenc eredeti, 1941-ben készült tervrajzról van szó, s az egyiken Heinrich Himmlernek, az SS vezetőjének aláírása is látható.
A Bild értesítette a német hatóságokat a dokumentumok megszerzéséről, mire a belügyminisztérium és a szövetségi levéltár közölte vele, hogy azok a német államnak mint a Harmadik Birodalom örökösének a tulajdonát képezik, és a levéltárhoz kell kerülniük, amely megvizsgálja eredetiségüket. Figyelmeztették a lapot, hogy ha bárki el akarná vinni őket az országból, az ellen büntetőeljárást indítanak.
Diekmann viszont – mint mondta – meg volt győződve arról, hogy a terveknek a jeruzsálemi Jad Vasem múzeumban a helyük. Arra a következtetésre jutott, hogy olyan embert kell találnia a tervek kicsempészésére az országból, akit bizonyosan nem tartóztatnak fel a határon. „Megkérdeztük Netanjahutól, hogy eljönne-e Berlinbe egy ceremóniára, amelyen ünnepélyesen átadjuk neki a tervrajzokat, és igennel felelt – emlékezett Diekmann. A Háárec arról nem értesült, hogy Netanjahu tudta-e: a dokumentumok törvénytelenül, az izraeli kormányfő diplomáciai védettségét kihasználva kerültek ki Németországból.
Az ünnepélyes eseményre 2009. augusztus 27-én került sor Netanjahunak és a Jad Vasem igazgatójának, Avner Salevnek a részvételével a Bildet kiadó Axel Springer vállalat székházában. „Aki nem emlékezik a múltra, az elronthatja a jövőt. A német népnek súlyos szégyene van, ez a gonosz tervrajza volt, amelyről úgy gondoljuk, hogy a Jad Vasemben kell lennie, és nem itt” – mondta Diekmann az interjúban.
Netanjahu egy hónappal később az ENSZ Közgyűlésében elmondott beszédében támadta a holokauszttagadó iráni elnököt, Mahmúd Ahmedinezsádot, és az ő álláspontja cáfolatára bemutatta az egyik tervrajzot. „Hamisítványok-e ezek a tervek Auschwitz-Birkenauról, ahol zsidók millióit ölték meg?” – kérdezte az izraeli kormányfő a pulpitusról.
A tervrajzokat később háromszor is kiállították a Jad Vasemben, egy részük bekerült az állandó kiállítás anyagába, a többit most az intézmény archívumában őrzik.
A német hatóságok nem indítottak eljárást a Bild ellen a tervek kicsempészéséért, sőt Angela Merkel német kancellár azt mondta, megindító a Bild kezdeményezése, hogy ajándékba adta őket a Jad Vasemnek.
A Háárec az ügyben megkérdezte a múzeumot, amely úgy válaszolt, hogy a Bild rendezte a tervek tulajdonjogát a német szövetségi archívummal, a Jad Vasem pedig átadta a német levéltárnak a dokumentumoknak egy eredetivel megegyező minőségben készült másolatát, és az intézménynek soha nem volt követelése velük szemben.
Shiri Zsuzsa – MTI
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója