Az izraeli kormány bejelentette, hogy törvényen kívül helyezte az al-Hirak al-Sababi (Ifjúsági Mozgalom) nevű palesztin ifjúsági szövetséget, mert iráni támogatással erőszakos akciókat hajtottak végre Izrael és a Palesztin Hatóság ellen.
Avigdor Liberman védelmi miniszter a Sin Bét belbiztonsági szolgálat javaslatára hétfőn hozta meg a mozgalom betiltásáról szóló rendeletet.
A védelmi minisztérium közleménye szerint „mérvadó információk jelezték, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezet és Irán izraeliek elleni támadásokra utasította a csoportot, valamint arra, hogy gerjesszék az erőszakhullámot Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben Izrael és a Palesztin Hatóság ellen”.
A szervezet azt állítja magáról, hogy a ciszjordániai helyzet megváltoztatását civil tevékenységgel elérni vágyó fiatalok egyesülése, de a minisztérium szerint valójában a „Palesztin Hatóság két ellenfelének terrorcsoportja”.
A csoport tevékenységét a háttérből a Libanonban élő Munir Aszli és a Jordániában élő Hilmi Balbiszi határozta meg, akiket a Hezbollah és Irán irányít és pénzel. Az utóbbi két évben mindketten több százezer sékelt (több tízmillió forintot) folyósítottak a betiltott csoportnak.
Az izraeli hatóságok szerint az al-Hirak al-Sababi tagjai gyújtóbombákat és robbantásos akciókat hajtottak végre izraeli célpontok ellen Ciszjordániában és Jeruzsálemben, vandál módon rombolták a jeruzsálemi villamosokat és szították a palesztin fiatalok erőszakos fellépését Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén.
A csoport meg akarta dönteni Mahmúd Abbász palesztin elnök rendszerét, és a Palesztin Hatóság összeomlása volt a céljuk. Idén áprilisban palesztin biztonsági erők őrizetbe vették egy a mozgalomhoz tartozó sejt tagjait, akik izraeliek ellen terveztek merényletet, s akiknél nagy mennyiségű lőfegyvert, gránátot és lőszert találtak.
A Sin Bét kihallgatta a szervezet Hebron környéki vezetőjét, aki beszámolt a libanoni vezetőségi találkozókról, ahol izraeliek elleni támadások terveinek kidolgozására utasították őket, valamint arra, hogy segítsék Mahmúd Abbász és a Palesztin Hatóság megdöntését.
A szervezet révén az utóbbi két évben fiatalok jelentős csoportjai utaztak Ciszjordániából és Jeruzsálemből Libanonba és Tunéziába, ahol elvileg emberi jogi konferenciákon vettek volna részt. A Sin Bét szerint azonban ezek az összejövetelek nagyrészt csak az al-Hirak al-Sababi külföldi vezetőségével, valamint Irán és a Hezbollah küldötteivel folytatott megbeszéléseknek az álcázását szolgálták.
Shiri Zsuzsa – MTI
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója