A „késes” intifáda lecsengeni látszik. A kérdés persze az, hogy tartós lesz-e a béke a Templom-hegyen.
Miközben Izrael- és Ciszjordánia-szerte egyre gyakoribbak a tiltakozások és az erőszakos cselekmények, a „megszentelt térség”, amely a zsidóság körében Templom-hegyként, a palesztinok körében pedig Haram Al Sharifként ismert, békésebb, mint valaha. Vallási és nemzetiségi szempontból mind a zsidóság, mind a palesztinok számára az egyik legfontosabb terület hosszú idő óta, az erőszak kiújulásának helyszíne. A mostani nyugalom Abdullah jordán király és Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök között 2014-2015-ben született megállapodások eredménye. A kérdés persze az, hogy meddig fog tartani.
2014-es zavargások
A hat hónapig tartó jeruzsálemi zavargásoknak Abdullah jordán király és Netanjáhú izraeli miniszterelnök 2014. novemberi megállapodása vetett véget. Célja az éveken át tartó, sokszor véres támadások megakadályozása és a status quo helyreállítása volt.
A megállapodás sorozatos megsértése, valamint a beléptetés és a vallásgyakorlással kapcsolatos tisztázatlan kérdések azonban 2015 közepén az erőszak kiújulásához vezettek a térségben.
Független megfigyelők tájékoztatása szerint Netanjáhú 2014-ben egyrészt ígéretet tett arra, hogy megakadályozza a zsidó templomi aktivisták, a Kneszet tagjai és izraeli politikusok megjelenését a Templom-hegyen, másrészt, hogy tartózkodik a palesztin látogatás nem és életkor alapú korlátozásától. Az izraeliek nem ellenkeztek a vállalásokkal, de cserébe követelték, hogy Abdullah király tegyen lépéseket a térség biztonságának megerősítésére.
Különös tekintettel azokra a fiatal palesztinokra, akik éjjelente rejtőzködtek el, hogy másnap kövekkel dobálják meg a zsidó látogatókat.
A megállapodások pontos betartásának és a gázai háború augusztusi lezárásának köszönhetően csökkent a feszültség a felek között. 2015 februárjában Jordánia visszaküldte nagykövetét, akit 2014 novemberében hívott haza, miután egy közismert aktivista meggyilkolása miatt Izrael rövid ideig megtagadta a muszlimok belépését a térségbe.
A “késes intifáda” előszele
2015 közepén, a zsidó és a muszlim vallási ünnep idején a feszültségek azonban újra a felszínre törtek. A ramadán utolsó hetében, ami 2015-ben július közepére esett, több százezer muszlim látogatta az al-Aksza mecsetet a térség déli oldalán. Ezzel egy időben a zsidók számára megkezdődtek az ókorban itt álló templomot övező megemlékezések. Ebben az időszakban a templomi aktivisták még több embert tudtak mozgósítani, és ezzel magukra vonni a politikai figyelmet.
A 2014-es megállapodás eleve kudarcra volt ítélve. 2015. július 6-án körülbelül 20 hebroni fiatal kődobálással próbálta megakadályozni, hogy zsidók lépjenek a térségbe. A kormányok eltérő módon reagáltak. Jordánia arra kérte Izraelt, hogy átmenetileg zárja le a térséget és csak muszlimok belépését engedélyezze.
Netanjáhú elutasította Jordánia kérését, és kitartott amellett, hogy a Waqf (muszlim vallási alapítvány, a vallásügyi minisztérium megfelelője, ami leginkább a térség irányításáról ismert) tegyen a kődobálások megakadályozásáért. Amikor a Waqf megtagadta Izrael követelését, a rendőrség elővigyázatosságból lezárta a térséget a zsidó és más nem muszlim látogatók elől.
A Waqf bár kikényszerítette akaratát, de – tudtán kívül – ezzel a templomi aktivistákat segítette, akik rávették a kormányt, hogy a jövőben álljon ki az erőszakos zsarolásokkal szemben. A következő zsidó ünnepen, július 26-án, amikor palesztin fiatalok kövekkel dobálták meg a rendőrséget, Gilad Erdan belbiztonsági miniszter elrendelte, hogy a rendőrség biztosítsa a zsidók belépését.
Az egyik harmincfős csoporthoz, Erdan engedélyével, Uri Ariel földművelésügyi miniszter is csatlakozott.
Egy hónappal később a feszültség tovább növekedett, amikor Erdan a zsidó újév előtt három nappal tájékoztatott, fennáll annak a kockázata, hogy kövekkel dobálják meg a zsidó látogatókat. Netanjáhú korábbi ígérete ellenére elrendelte, hogy állítsák vissza a nem és életkor szerinti belépési korlátokat. Ezzel egy időben Izrael kitiltott két iszlamista aktivistát a térségből, akik zsidó vallású látogatókat zaklattak.
A következményekkel kapcsolatos félelmek beigazolódtak. A zsidó újév ünnepe alatt a palesztin tüntetések egyre erősödtek, melyek során megpróbálták elzárni a térséget a zsidók elől. Válaszul a rendőrség már az óváros és Kelet-Jeruzsálem körüli ellenőrző pontokon feltartóztatta a palesztinokat.
Példa nélküli módon, 48 órán keresztül az ott élőkön és dolgozókon kívül megtiltotta a palesztinoknak, hogy az óvárosba lépjenek. Az intézkedések miatt az erőszak már a város utcáira is átterjedt. Az indulatok végzetes elszabadulásától tartva Netanjáhú betiltotta a Kneszet-tagok belépését a térségbe.
Az úgynevezett “jeruzsálemi” vagy “késes” intifáda
A Templom-hegy körüli káosz olyan szintű felháborodást okozott a palesztinok körében, akik persze azonnal azt gondolták, hogy a Haram-Al Sharif izraeli kisajátításáról van szó, hogy többen etnikai alapú, spontán gyilkosságokat kezdtek elkövetni Jeruzsálemben. Ezeknek az akcióknak a híre körbejárta a világsajtót, mivel terrorszervezethez nem köthető, kvázi civilek követtek el merényleteket. Késsel, gépkocsival, bármivel, ami a kezük ügyébe került.
Az izraelieket érő spontán késeléses és lőfegyveres támadások egész Jeruzsálemre, Ciszjordániára és Izraelre kiterjedtek. Ezzel egy időben palesztinok izraeli katonai állomások előtt tüntettek Gázában és Ciszjordániában. Nyilvánvalóvá vált, hogy a 2014-ben kötött megállapodásokat újra kell vizsgálni.
2015 októberében az USA külügyminisztere, John Kerry sikeres kétoldalú megállapodásokat kötött Jordániával és Izraellel.
A két ország között kialakult diplomáciai feszültséget jól mutatja, hogy a megállapodások bejelentése nem közösen, hanem külön-külön történt. A jordániai király nem válaszolt Netanjáhú telefonhívásaira és elhatárolódott a személyes találkozótól. Attól tartva, hogy kettejük megállapodását Izrael újra megszegi, azzal fenyegetőzött, felülvizsgáltatja az 1994-es békeszerződést.
Netanjáhú nyilatkozatot tett arról, hogy tiszteletben tartja Jordánia szerepét a térségben. Megerősítette, hogy Izraelnek nem áll szándékában azt felosztani, továbbá üdvözölte a jordániai Waqffal összehangolt munkát a biztonság fenntartásáért.
És ami talán még ennél is fontosabb, ígéretet tett arra, hogy tovább erősíti azt a régóta fennálló politikai álláspontot, miszerint
a muszlimok imádkoznak a Templom-hegyen, a nem muszlimok látogatják a Templom-hegyet.
Netanjáhú ezzel egy átmeneti lehetőséget döntéssé alakított át. Abdullah nem tett utalást az Izraellel folytatott biztonsági együttműködésről, de nem is tagadta Netanjáhú állítását, miszerint a megegyezésük már megszületett.
Ezek voltak a térséget érintő legfontosabb változások a konfliktus eszkalálódása óta, ami Kerry látogatását előidézte. A média figyelme arra az egyébként nagy horderejű megállapodásra korlátozódott, amely lehetővé tette megfigyelő kamerák felszerelését a térségbe. Az élőkép célja, hogy azonosítani lehessen, megszegi-e valamelyik fél a vállalásait.
A palesztinok attól tartanak, hogy a kamerák miatt később célponttá válnak az azokkal azonosított tüntetők. Izrael visszautasítja, hogy a Waqf ne tegye ki a kamerákat, Jordánia viszont vonakodik, hogy Izraellel együttműködésben koordinálja a telepítésüket.
Késes intifáda 2.0
A várakozásokkal ellentétben úgy tűnik, a konfliktus elcsendesedett. Izrael kitiltotta megválasztott politikusait és a templomi aktivistákat, legfeljebb 60 vallásos zsidó belépését engedélyezi naponta, és nem alkalmaz nem és életkor szerinti korlátozást a palesztinok körében. Jordánia pedig eddig sikerrel szerelte le a palesztin kődobálókat.
A viszonylagos nyugalom azonban megtévesztő lehet.
A megállapodás bár eredményesnek tekinthető, mélyen gyökerező ellentéteteket fed el. A zsidó tüntetők kisebb-nagyobb sikereket érnek el az őket érő megszorítások eltörléséért, miközben a kelet-jeruzsálemi palesztin fiatalok még mindig ellenségként tekintenek rájuk.
Az izraeli vállalásokban bekövetkező – valós vagy vélt – legkisebb változás nem fog válasz nélkül maradni a palesztin oldalról.
A megállapodások ellenkeznek Izrael, Jordánia, de még a Palesztin Nemzeti Hatóság (PA) érdekeivel is. Társadalmi nyomás hatására mindhármuknak szem előtt kell tartaniuk belpolitikai érdekeiket.
Ez Izrael számára a zsidók korlátlan beléptetését, vallásgyakorlását és szuverenitását, Jordánia számára Izraellel való szembenállást, a PA számára pedig mindkettejükkel szembeni hathatós fellépést jelent. Az érintett politikai vezetőkre nemzetközi nyomás nehezedik, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki egymással, legfőképpen a szabad vallásgyakorlás kérdésében.
Az elmúlt néhány évben Izrael a belpolitikai és a nemzetközi érdekei között rekedt. Semmi sem utal arra, hogy ez megváltozna a közel jövőben.
Az izraeli politika egyre inkább a zsidó öntudatot hangsúlyozza, a vallásos cionizmus mind a kormányzó koalícióban, mind a Likud pártban erősödik. A szent helyen a zsidók jogainak bővítését hangoztató tüntetőknek egyre javul a társadalmi megítélése.
Három pontos követelésük (zavartalan belépés a zsidók számára, zsidó vallásgyakorlás és szuverenitás) teljesítésére a közeljövőben nem sok esély van. Növekvő támogatottságuk azonban egyszer már elegendő volt ahhoz, hogy a palesztinok azt feltételezzék, Izrael újra a szent hely felosztását tervezi.
