Az Izraelinfo szerkesztősége mély fájdalommal értesült Esterházy Péter, a magyar irodalom legnemesebb hagyományait folytató és megújító író haláláról. Noha magyar ügyekkel nem foglalkozunk, ezúttal részvétünk és tiszteletünk jeleként felidézzük 2009 -es, a jeruzsálemi nemzetközi könyvvásáron tett látogatásáról elmondott szavait.
„Már nagyon régóta járt a fejemben, egyszer el kell mennem Jeruzsálembe. Azt gondoltam, hogy európaiként vagy keresztényként vagy katolikusként kötelességem ez. Nem valóságos kötelesség persze, csak mivel olyan sok helyre utazom a világban anélkül, hogy nagyon szeretnék (szaladgálok a könyveim után időnként, felelősségérzetet mímelve), kapóra jött a meghívás a jeruzsálemi könyvfesztiválra. Ez a könyvvásár maga még nem hozott volna lázba, de minthogy pont Jeruzsálemben van a jeruzsálemi könyvfesztivál, hát szívesen mentem. És aztán ott, a városban nem is láttam mást, mint a bibliai tájat. Valószínűleg részben azért, mert azt akartam látni. Különös módon egy kis szöveg is keveredett bele, mégpedig a Mészöly Miklós Saulusa. A színeknek van egy fajta sápadtságuk ott, amit én abból a könyvből ismerek jól, és erre ismertem rá. Meg a porra, ami befed mindent.
S még egy érdekességet tapasztaltam. Velencén kívül ez az egyetlen város, ahol a turisták nyüzsgése nem azt váltja ki belőlem, hogy ott hagyni volna inkább kedvem. Amikor Betlehemben folyamatosan kerülgetni kellett egy… hát én agresszívnak mondanám, de lehet, hogy csak vallásosak voltak (nagy derültség)… lengyel csoportot (még nagyobb derültség), az sem volt zavaró.”
Héberül megjelent műve: A szív segédigéi (פעלי העזר של הלב)
Műveinek jelentős része itt olvasható: