A Holt-tengeri tekercsek speciális digitalizálásának köszönhetően, az eddig töredékes, olvashatatlan részeket is sikerült láthatóvá tenniük a tudósoknak, így számos új információt nyertek ki a rejtélyes ókori irományokból. Többek közt eddig ismeretlen, Noé bárkájára vonatkozó információkhoz is hozzá jutottak, amelyek egészen más megvilágításba helyezik a legendás járművet…
Az Izrael Múzeumban épített laboratórium szakértői a Leon Levy Holt-tengeri tekercsek Digitális Könyvtár projektje keretrében négy éven keresztül dolgoztak azon, hogy beolvassák a tekercsek több ezer darabkáját, és digitális könyvtárrá egyesítsék őket. A töredékeket 28 alkalommal fényképezték le egy speciális kamerával különböző hullámhosszú fényeket használva. Így számos olyan szövegrészlet is láthatóvá vált, amit eddig, szabad szemmel nem lehetett elolvasni…
A Haaretz honlap írása szerint, Dr. Alekszej Yuditszky kutató néhány olyan tekercset vizsgált, amely a qumráni emberek Biblia-értelmezéseit tartalmazta, konkrétan a Teremtés könyvéből, Noé bárkájának építéséről. Az egyik töredék vizsgálata során a feltárt szavak fordításából a kutatók arra a következtésrte jutottak, hogy a bárka minden bizonnyal piramis alakú lehetett! De legalábbis az alján nagyon széles, a teteje pedig igen keskeny volt, hiszen a szövegrészletből kiderült, hogy a “csúcsán kellett egyesíteni”…
A kutatók azonban rámutattak, hogy a héberek, óceánnal nem rendelkező nép voltak, így szókincsükben igen kevés kifejezés és szójáték található a tengerészetre, a hajózásra és a hajóépítésre vonatkozóan… Így amikor ilyesmiről kellett írniuk, bizony alaposan meggyűlt a bajuk a fogalmazással. Így lehet, hogy az ókori leírások alapján a bárka egy doboz alakú tákolmány volt… Az új adatok fényében azonban úgy tűnik, ez mégsem igaz, és csak mégtöbb rejtély keletkezett a bibliai bárkával kapcsolatban.
Sokakban felmerül a hírrel kapcsolatban, hogy vajon az új tényeknek van-e közük az egyiptomi, vagy a mezopotámiai piramisokhoz? Lehet, hogy a bárka nem is hajó volt? Miért éppen piramis forma? Ezekr a kérdésekre azonban egyelőre még senki sem tudja a választ…