Lassan, de biztosan terjeszkedik az „izraeli Uber”

Taxik Maale Adumimban

Az internetes alapú, közösségi autómegosztás forradalma Magyarországon elbukott, Izraelben a helyzet nem reménytelen.

Izraelben is kemény szabályok vonatkoznak a személyszállításra, ezért még nem tömeges a hagyományos taxiktól eltérő módszer használata. A változás azonban már elindult, derül ki a jpost.com írásából. Az izraeli vasúti és taxi applikációt fejlesztő start-up cég, a Gett új szolgáltatások beindítására készül.

A vállalkozás alapítója Shahar Waiser állítólag akkor kezdett gondolkodni a megoldáson, amikor 2009-ben fél órát várt egy taxira egy amerikai reptéren. Az első verzió két évvel később indult el Tel-Avivban, aztán nem sokkal később már Londonban is. Ma már Amerikában is hódít, miután sikerült befektetőket bevonni.

Izraelben idén októberben a közlekedési minisztérium részvételével indul egy kísérleti program. A megosztásos rendszer csak az utazó célpontja és a vasútállomások között működik egyelőre. A Gett igazgatója Mark Oun ezt a lehetőséget az első lépésnek nevezte, az izraeli vasút vezére pedig reméli, hogy a szolgáltatás által olcsóbb és gyorsabb lesz az ő szolgáltatásuk is. A Volkswagen nemrég 300 millió dollárt fektetett a Gett bővítésébe, amellyel párhuzamosan az izraeli vasút is korszerűsíti és bővíti hálózatát.

Izraelben sokan kritizálják a még meglévő szigorú szabályozást, ami fékezi a közösségi megosztáson alapuló személyszállítási szolgáltatást és ezzel magasan tartja az árakat, amin sokat buknak az ingázók. Az Uber is próbál megtelepedni Izraelben, egyelőre sikertelenül.

zsido.com

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét