„kocogtasd meg a kígyótojást / halk surrogást hallasz belülről”… „aztán az idő feltöri a héjat / előkúszik a csillogó fölismerés / sziszegve megszimatolja az idegen klánszagát / ez az na végre Ő AZ / minden baj forrása a haladás gátja a főellenség /a lélek- és kútmérgező aki / időtől s helytől függően / lehet fehér fekete barna sárga indián akármiféle / akár zsidó is / mindenki aki épp ott és akkor zsidó” – írta Orbán Ottó.
Csepeli György új könyve épp azt térképezi föl tudományos módszerességgel, hogy miként, milyen szociálpszichológiai körülmények között válik lehetségessé az antiszemitizmus. A szerző szerint e métely újraéledésének, fertőző terjedésének egyik kulcsfontosságú feltétele az autoriter személyiségek megszaporodása. A tekintélyelvű emberek képtelenek eligazodni a változó világban, nincsenek saját válaszaik a kihívásokra, ettől súlyosan frusztráltakká válnak. Súlyos bizonytalanságukban erős apafigurára – vezérre – van szükségük, aki segít eligazodniuk a valóság szövevényében. Méghozzá minél egyszerűbb válaszokkal.
Az autoriter személyiség fogékony az idegenekkel, a kisebbségekkel – a mássággal – szembeni előítéletekre, a szigorú rendpárti megoldásokra, s eleve gyűlöl mindenkit, aki a világhoz nem az autoritás, hanem önnön autonóm normái jegyében viszonyul. Ő az antiszemitizmus legmegfelelőbb médiuma.
A könyv nyugtalanítóan aktuális. Aggodalmunk csak növekszik, ha Csepeli (és mások) részletesen elemzett legújabb kutatásainak adatait nézzük. Egy 2013-as reprezentatív hazai felmérés szerint a „nem antiszemiták aránya 20%. A nyílt antiszemiták aránya meglehetősen magas, 46%. A minta harmada (34%) leplezett antiszemita.” Sokkoló eredmény.
Ezen az sem változtat, hogy a könyv felsorolja azokat a rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági folyamatokat, amelyek előidézték a xenofób, rasszista, antiszemita előítéletek terjedését, a fogékonyságot az effajta nézetek iránt. Az okokat értjük, a következményt el nem fogadhatjuk. (Azt például, hogy hírhedt antiszemitáknak akarnak emlékműveket állítani, hogy kódoltan, egyezményes hívószavak mögé rejtetten a mindennapi közbeszédben is jelen van a zsidóellenesség.)
Ráadásul a szerzőnek nincs illúziója: többször is hangsúlyozza, hogy nincs az a racionális, szakszerű, igaz állításokat felsorakoztató érvelés, amely az elvakult antiszemitát meggyőzné előítéleteinek tarthatatlanságáról. A felvilágosítás tehát nem sok eredménnyel kecsegtet, a veszély mégsem fatális. A társadalmi közeg alakítása, a demokrácia normáinak, értékeinek bensővé tétele, az antifasiszta humanizmus, a tolerancia és az empátia erősítése tartós és hatékony védelmet ígérhet.
Az írástudónak pedig nincs más esélye és kötelessége: ki kell mondania az ész és erkölcs diktálta igazságot. Kiváltképp, ha tudja: az antiszemitizmus elleni harc „sohasem fog véget érni”, mivel a zsidóellenesség időről időre újabb változatban bukkan fel. A zárómondatban tehát Csepeli joggal fordítja meg Wittgenstein híres aforizmáját: „amiről nem lehet hallgatni, arról beszélni kell”.
Csepeli György: A meg nem gondolt gondolat. Kossuth Kiadó, 2016
forrás: Balogh Ernő – NOL
Csepeli György új könyve az Izraelinfo szerkesztősége szerint jelentősen megkönnyítheti nem csak az antiszemitizmus, hanem mindenféle rasszizmus megértését, és izraeli szemszögből is fontos olvasmányként javasoljuk olvasóinknak.
