Matt Hanna egy Gázai övezetben született, jelenleg Ciszjordániában élő keresztény palesztin, az izraeli-palesztin párbeszédet szorgalmazó békeaktivista. A Philos Project internetes magazinban megjelent cikkében a palesztin társadalom három aggasztó problémájára világít rá.
A szerző írásának célja „egy világosabb, őszintébb kép a palesztin társadalomról”.
Számba véve, hogy a palesztin társadalomban palesztinként nevelkedve mi mindent tanultam az iskolában, az utcán, a családban, látom, mennyi gyűlölettel van tele a kultúránk mindenki felé, aki különbözik tőlünk. Arra tanítottak minket, hogy távollétükben démonizáljunk másokat, és toleráljuk vérüknek jelenlétünkben történő kiontását. Hálás vagyok Jézus Krisztusnak, aki megnyitotta a szemem és megszabadított azoktól a társadalmi láncoktól, amelyek mindaddig kötöztek, amíg ennek a halál-kultúrának voltam a foglya.
Nehéz észrevenni a különbséget a között, ahogyan a palesztinok valójában gondolkodnak, és a között, amit csak a Palesztin vezetők vagy a hivatalos szóvivők mondanak. Óriási kommunikációs eltérés van a vezetők és a nép között, akiket vezetniük kéne. A vezetők sokat és szépen beszélnek a béke utáni vágyról, de mivel a nép egész életében éppen az ellenkezőjét hallotta, a béketárgyalások és az ilyen békebeszédek a reménykeltés helyett éppen hogy elidegenítik őket.
Mivel újra és újra azt mondták nekik, hogy egy napon „a tengerbe fogják dobni a zsidókat”, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a ’90-es évek közepén Izraellel megkötött Oslói Egyezményét nem tartották győzelemnek. Ellenkezőleg: a vezetőkbe vetett bizalom gyengülése lett az eredmény. Azok szemében, akiket a „Nagy Palesztinára” tanítottak, a Fatah gyengének és megalkuvónak tűnt.
Jasszer Arafat, a PFSZ korábbi vezetője okosan tárgyalt az izraeliekkel, és az ő vezetése alatt nem nagyon változott a palesztin társadalom. Ő és pártja, a Fatah, sosem szűnt meg elítélően beszélni Izraelről, és a palesztin tankönyvek továbbra is hasonló érzéseket közvetítettek a nép felé. A Camp David-i béketárgyalások kudarca után Arafat kezdeményezte az ún „Al-Aksza intifádát”, amelynek eredményeképpen nem csoda, hogy elszabadult a terror. Mi mást is várhatnánk, ha befelé gyűlöletre tanítunk, kifelé pedig békéről beszélünk?
Aztán a 2005-ös választáson Mahmúd Abbász váltotta az elnöki székében Arafatot. Lefegyverezte az ún. „szabadságharcosokat” és megszüntette a Fatah katonai szárnyát a „Katib shohda alqusa”-t. Abbász nem csak beszélt a békéről, hanem elítélte az izraeliek elleni palesztin terrort. Ezek bátor lépések voltak, de a Hamasz és más mozgalmi vezetők ellenzését váltotta ki. Sok egyszerű palesztin is csalódott volt: dühítette őket, hogy saját vezetőjük ítéli el az ellenség elleni támadásokat.
Palesztin oldalról három fő akadályt látok a békefolyamatban:
1 – Talán a legjelentősebb akadály maga a palesztin nép.
Mikor a békemozgalmárok a jelenlegi konfliktusról beszélnek, általában a vezetőkre fókuszálnak, és figyelmen kívül hagyják a nép felelősségét, szerintem azonban fordítva láttatják a dolgot. A konfliktus nem csupán a vezetés problémája: nagymértékben a palesztin nép hibája is, hogy a béke oly messzinek tűnik. Miután Abbász politikája elítéli a terrorcselekményeket és támogatja a „két állam megoldást”, meg kell kérdeznünk, vajon a palesztin emberek is ezt a megoldást akarják e?
A Palesztin Fennhatóság lakójaként, őszintén szólva: nem úgy tűnik. Miért akarnák? A népesség nagy része úgy nő fel, hogy azt tanítják neki: a zsidók ellopták a földjüket, és hogy készüljenek „Nagy Palesztina” közeledő felszabadítására. A jelenlegi történelemkönyvek nem sokat tesznek azért, hogy megváltoztassák ezt a nézetet, ellenkezőleg: kifejezetten a békeellenes perspektíva elmélyítésének eszközei.
Ebben a narratívában, ahol Izrael továbbra is a „Nagy Sátán”, hogyan is várhatják a palesztin vezetők, hogy a nép támogassa az éppen aktuális békeegyezményt?
2 – A médiapropagandának az egyszerű emberekre ható ereje.
A Gázai övezetben felnövő gyerekként, az iskolai nap végeztével otthon rendszerint megkaptam a második, a TV-ből áradó gyűlöletadagot. Sok műsor szólt a palesztin földek elvételére konspiráló izraeliekről, képeket és videofelvételeket mutattak, amelyekben izraeli katonák a „civilekre lőnek”.
A médiának ezen a képein nőnek fel a palesztin gyerekek, és nem meglepő, hogy a modern palesztinok az ilyen jellegű állításokat mindenféle kivizsgálás nélkül is rögtön elhiszik. Még ha meg is kérdőjelezik neveltetésük bizonyos jellemzőit, Izrael elleni gyűlöletük vakká teszi őket a velük ellentétes nézőpontokra.
Amíg a palesztin TV továbbra is konspirációs beszédeket és indulatokat gerjesztő adásokat sugároz, hogyan is várhatjuk, hogy a felnövekvő gyermekek bármely békeegyezményt is üdvözöljenek?
3 – A vallás nevében való uszítás.
A péntek esti imák alatt a mecsetek mellett elhaladva szinte mindig hallottam, amint az imám a zsidók vagy a hitetlenek elleni erőszakra buzdít.
Őszintén remélem, hogy a nyugati emberek képesek felismerni azt, ami annyira nyilvánvaló az itt élők számára: hogy a meggyőződéseket és a vágyakat tekintve létezik egy nagyon is valóságos szakadék a vezetők és a köznép között. Azok, akik csak a hivatalos szóvivőket hallgatják, soha nem fogják megérteni, mi is történik itt valójában.
Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője
