Matt Hanna egy Gázai övezetben született, jelenleg Ciszjordániában élő keresztény palesztin, az izraeli-palesztin párbeszédet szorgalmazó békeaktivista. A Philos Project internetes magazinban megjelent cikkében a palesztin társadalom három aggasztó problémájára világít rá.
A szerző írásának célja “egy világosabb, őszintébb kép a palesztin társadalomról”.
Számba véve, hogy a palesztin társadalomban palesztinként nevelkedve mi mindent tanultam az iskolában, az utcán, a családban, látom, mennyi gyűlölettel van tele a kultúránk mindenki felé, aki különbözik tőlünk. Arra tanítottak minket, hogy távollétükben démonizáljunk másokat, és toleráljuk vérüknek jelenlétünkben történő kiontását. Hálás vagyok Jézus Krisztusnak, aki megnyitotta a szemem és megszabadított azoktól a társadalmi láncoktól, amelyek mindaddig kötöztek, amíg ennek a halál-kultúrának voltam a foglya.
Nehéz észrevenni a különbséget a között, ahogyan a palesztinok valójában gondolkodnak, és a között, amit csak a Palesztin vezetők vagy a hivatalos szóvivők mondanak. Óriási kommunikációs eltérés van a vezetők és a nép között, akiket vezetniük kéne. A vezetők sokat és szépen beszélnek a béke utáni vágyról, de mivel a nép egész életében éppen az ellenkezőjét hallotta, a béketárgyalások és az ilyen békebeszédek a reménykeltés helyett éppen hogy elidegenítik őket.
Mivel újra és újra azt mondták nekik, hogy egy napon “a tengerbe fogják dobni a zsidókat”, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a ’90-es évek közepén Izraellel megkötött Oslói Egyezményét nem tartották győzelemnek. Ellenkezőleg: a vezetőkbe vetett bizalom gyengülése lett az eredmény. Azok szemében, akiket a “Nagy Palesztinára” tanítottak, a Fatah gyengének és megalkuvónak tűnt.
Jasszer Arafat, a PFSZ korábbi vezetője okosan tárgyalt az izraeliekkel, és az ő vezetése alatt nem nagyon változott a palesztin társadalom. Ő és pártja, a Fatah, sosem szűnt meg elítélően beszélni Izraelről, és a palesztin tankönyvek továbbra is hasonló érzéseket közvetítettek a nép felé. A Camp David-i béketárgyalások kudarca után Arafat kezdeményezte az ún “Al-Aksza intifádát”, amelynek eredményeképpen nem csoda, hogy elszabadult a terror. Mi mást is várhatnánk, ha befelé gyűlöletre tanítunk, kifelé pedig békéről beszélünk?
Aztán a 2005-ös választáson Mahmúd Abbász váltotta az elnöki székében Arafatot. Lefegyverezte az ún. “szabadságharcosokat” és megszüntette a Fatah katonai szárnyát a “Katib shohda alqusa”-t. Abbász nem csak beszélt a békéről, hanem elítélte az izraeliek elleni palesztin terrort. Ezek bátor lépések voltak, de a Hamasz és más mozgalmi vezetők ellenzését váltotta ki. Sok egyszerű palesztin is csalódott volt: dühítette őket, hogy saját vezetőjük ítéli el az ellenség elleni támadásokat.
Palesztin oldalról három fő akadályt látok a békefolyamatban:
1 – Talán a legjelentősebb akadály maga a palesztin nép.
Mikor a békemozgalmárok a jelenlegi konfliktusról beszélnek, általában a vezetőkre fókuszálnak, és figyelmen kívül hagyják a nép felelősségét, szerintem azonban fordítva láttatják a dolgot. A konfliktus nem csupán a vezetés problémája: nagymértékben a palesztin nép hibája is, hogy a béke oly messzinek tűnik. Miután Abbász politikája elítéli a terrorcselekményeket és támogatja a “két állam megoldást”, meg kell kérdeznünk, vajon a palesztin emberek is ezt a megoldást akarják e?
A Palesztin Fennhatóság lakójaként, őszintén szólva: nem úgy tűnik. Miért akarnák? A népesség nagy része úgy nő fel, hogy azt tanítják neki: a zsidók ellopták a földjüket, és hogy készüljenek “Nagy Palesztina” közeledő felszabadítására. A jelenlegi történelemkönyvek nem sokat tesznek azért, hogy megváltoztassák ezt a nézetet, ellenkezőleg: kifejezetten a békeellenes perspektíva elmélyítésének eszközei.
Ebben a narratívában, ahol Izrael továbbra is a “Nagy Sátán”, hogyan is várhatják a palesztin vezetők, hogy a nép támogassa az éppen aktuális békeegyezményt?
2 – A médiapropagandának az egyszerű emberekre ható ereje.
A Gázai övezetben felnövő gyerekként, az iskolai nap végeztével otthon rendszerint megkaptam a második, a TV-ből áradó gyűlöletadagot. Sok műsor szólt a palesztin földek elvételére konspiráló izraeliekről, képeket és videofelvételeket mutattak, amelyekben izraeli katonák a “civilekre lőnek”.
A médiának ezen a képein nőnek fel a palesztin gyerekek, és nem meglepő, hogy a modern palesztinok az ilyen jellegű állításokat mindenféle kivizsgálás nélkül is rögtön elhiszik. Még ha meg is kérdőjelezik neveltetésük bizonyos jellemzőit, Izrael elleni gyűlöletük vakká teszi őket a velük ellentétes nézőpontokra.
Amíg a palesztin TV továbbra is konspirációs beszédeket és indulatokat gerjesztő adásokat sugároz, hogyan is várhatjuk, hogy a felnövekvő gyermekek bármely békeegyezményt is üdvözöljenek?
3 – A vallás nevében való uszítás.
A péntek esti imák alatt a mecsetek mellett elhaladva szinte mindig hallottam, amint az imám a zsidók vagy a hitetlenek elleni erőszakra buzdít.
Őszintén remélem, hogy a nyugati emberek képesek felismerni azt, ami annyira nyilvánvaló az itt élők számára: hogy a meggyőződéseket és a vágyakat tekintve létezik egy nagyon is valóságos szakadék a vezetők és a köznép között. Azok, akik csak a hivatalos szóvivőket hallgatják, soha nem fogják megérteni, mi is történik itt valójában.
Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
Jó írás