Palesztin apa 4 éves fiát küldi izraeli katonák ellen

A katona válasza: pacsi

Az alábbi felvételen egy palesztin férfi látható, aki négyéves forma gyerekét az izraeli katonák ellen küldi, miközben ilyesmit kiabál a katonáknak: “Rajta, lőjétek le, öljétek meg, mutassátok meg, ilyen bátrak vagytok!”

A férfi utána arra biztatja a gyereket, hogy dobáljon követ a katonákra. Az egyik izraeli katona pacsit ad a gyereknek, akit azonban az apja ordítva buzdít kőhajigálásra. Így a gyerek köveket hajigál maga körül.

A férfi arab mondatai alább, a Palestinian Media Watch nevű szervezet által készített változatban olvashatók angolul. Ebből az is kiderül, hogy a felvételt a palesztin televízióban is bemutatták, mint követésre érdemes magatartást, de kivágták belőle a kézfogás jelenetét. Ehelyett a kommentátor azt mondja: “Már egy négyéves is tudja, hogy a katonákkal nem szabad kezet fogni.”

A képsorokra az izraeli miniszterelnök angol nyelvű videónyilatkozatban reagált: “Arra biztatni valakit, hogy lőjön le egy gyereket – méghozzá a saját gyerekemet – ez a legembertelenebb dolog, ami csak tehető.” Netanjahu nyilatkozata alább tekinthető meg.

Szombat

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét