Haifán az Egged buszvállalat egyik sofőrje csütörtökön letért útvonaláról, és kórházba vitte egyik utasát, aki rosszul lett és összeesett a járművön. A mentősök azt mondták, hogy csak húsz perc múlva tudnak odaérni a buszhoz, úgyhogy elhatározta, hogy maga viszi kórházba a beteget, mert az gyorsabb lesz.
A beteg, eszméletlen embert zokszó nélkül elkísérte a busszal összes utastársa is, hiszen belátták, hogy ez most fontosabb, mint a járat eredeti útvonala és saját utazásuk.
A 43 éves nő Haifa Hadar negyedében lett rosszul. A sofőr telefonált a mentőkért, majd válaszuk után bezárta az ajtókat és a kórházhoz száguldott anélkül, hogy érintette volna a megállókat. Előre beszólt a kórházba is, így ott már felkészülve fogadták az érkező beteget, és azonnal megkezdték kezelését. A haifai Rambam kórház szóvivője közölte a ynettel, a Jediót Ahronót honlapjával, hogy a különös módon kórházba szállított nő magához tért, és jelenleg azt vizsgálják, hogy mi okozhatta a rosszullétet.

Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.