Efrájim Kishon, aki a pesti humort adta Izraelnek

A Ludas Matyiból indult, de mivel a sztálinizmust valahogy nem tudta igazán, szívből megszeretni, végül inkább Izrael eddigi történetének talán legnagyobb humoristája lett. Az enyhülés jele volt, amikor a ’80-as években Magyarországon is megjelentek krokijai, humoreszkjei, amikor „hazatérhetett” Karinthy Frigyes országába.

Középosztályos, asszimilált zsidó családba érkezik Budapestre 1924. augusztus 23-án, túlesik a holokauszton, és – mint minden túlélőt – csodás véletlenek sorozata menti csak meg. A „haladó” vicclapnál, a Ludas Matyinál kezd dolgozni, de meglepően gyorsan világossá válik számára, merre, mi felé tart a keleti blokk és Magyarország, úgyhogy még időben, 1949-ben távozik a frissen született Izraelbe. Gyorsan megtanul héberül, miközben ápolóként dolgozik egy kibucban – jól is teszi, ha siet, mert a nyelv lesz a munkaeszköze egész hátralévő életében. Amíg csak magyarul megy, addig az Új Keletnek dolgozik, aztán, évtizedeken keresztül, a Maáriv tárcistája. Gyorsan és jól tanulja meg ugyan az ivritet, de kiejtésén azért örök és letörölhetetlen nyomot hagy a „pesti dialektus”: hol ő viccel vele, hol vele viccelnek emiatt.

Az Efájim Kishon névhez, amelyen megismerte a világ, bürokratikus véletlenek folytán jut hozzá a bevándorlási folyamat során, mégis ez, a harmadik neve bizonyul az „igazinak”: Hoffmann Ferencként kezdi, aztán a ’45 és a kivándorlás közötti években átmenetileg Kishont Ferenc lesz, innen rugaszkodik el az Efrájim Kishonhoz, és ez is több mint beszédes. Az izraeliek, kortársai jelentős része bevándorló, keletről és nyugatról egyaránt özönlenek vele együtt a zsidók a legkülönbözőbb üldözések emléke és valósága elől Izraelbe az államalapítás után: a holokauszt utáni Európából és még inkább az arab-iszlám világból, Irakból, Jemenből és Líbiából – ő pedig, mivel saját tapasztalatairól ír, róluk és hozzájuk beszél elsősorban. A karcolatait összefűző, általa rendezett, 1964-es Száláh Sábáti című film, amely egy jemeni bevándorló és az izraeli társadalom, illetve bürokrácia ütközéseit mutatja be, lényegében az első nemzetközi sikert elérő izraeli mozi volt.

A főszereplő neve – szlihá se báti – azt jelenti, bocs, hogy idejöttem.  A munka producere az oroszlánkörmeit lassacskán kieresztő Menáhanem Golán, címszereplője pedig, első igazán jelentős szerepében, Cháim Topol volt, 7 évvel a Hegedűs a háztetőn forgatása előtt. Sábáti-Topol lányának pedig nem más, mint „az izraeli Cseh Tamás”, a generációkon átívelő közimádatnak örvendő Arik Einstein udvarolt a vásznon.

Efrájim Kishon és fia, Amir Tel Aviv-i házuk bejáratánál
Efrájim Kishon és fia, Amir tel-avivi házuk bejáratánál

Általában is a mindent túlintellektualizáló, túlaggódó értelmiségiek, a hétköznapi abszurditások és az emberi lélek makacs, idegölő és elbűvölő következetlenségei érdeklik a régi pesti recept szerint, a nagy hagyomány nyomában, amelyhez mi, e nagyváros zsidó lakói is hozzátettük a magunkét: ezt a számos diaszpóra-zsidó összetevőt tartalmazó, fanyar különlegességet legkivált ő importálta Izraelbe, ahol meglehetősen nagy piaca is támadt.

Tudnivaló, hogy az ilyesmihez kötelező feltétként baloldali világnézet dukál, ilyesmivel azonban Kishon, fájdalom, nem szolgálhatott. A sztálinizmus hűs fuvallatának enyhe érintése valahogy kiölte belőle a fogékonyságot az ilyesmi iránt. Elszánt jobboldali cionista volt akkor, amikor Izrael maga sok tekintetben jórészt még baloldali ország volt. Ezen aztán az ország és humoristája sokat zsörtölődtek egymással, Kishon a ’90-es években el is költözött Svájcba. Úgy érezte, meggyőződése miatt nem becsülik eléggé: ez, persze, jottányit sem változtatott lelkes cionizmusán. Bőven megtehette, hogy oda menjen, ahová csak akar, réges-régen világhírű volt már és Európában, főleg Németországban különösen szerették. Végül a késő kádári Magyarország is befogadta. A ’80-as években sorra jelentek meg szatíráinak, rövid történeteinek gyűjteményei itthon, visszaérkezett a családba, amelynek kitüntetett tagja volt, abba a szellemi dinasztiába, amelyet Karinthy Frigyes, Nagy Endre alapítottak.

Azóta folyton „műsoron van” Magyarországon is: a ’90-es évek elején adták ki a létező szocializmustól harsányan röhögve búcsúzó „Hogy volt?” című kötetét és aztán sorban a többit, Házasságlevél című darabját jelenleg is játsszák éppen Zalaegerszegen. 80 éves múlt, amikor 2005 elején meghalt, tegnap töltötte volna be a 92. évét.

mazsihisz.hu/Izraelinfo