A gépház üzeni, avagy mire kattannak az Izraelinfo olvasói?

Nyilván nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a honlapok szerkesztői folyamatosan követhetik médiumuk statisztikáját, vagyis például, hogy mely cikket hányan olvastak el. És emellett temérdek más információt is kézhez kapnak a látogatókról, természetesen nem személyre szólóan, nevek nélkül, statisztikai adatként: mely országokban élnek, miféle kérdések érdeklik őket jobban, melyik korosztályba tartoznak, és még hosszan sorolhatnánk.

Az Izraelinfo röpke pár hónap alatt bármiféle fizetett hirdetés nélkül stabil és jelentős olvasótábort alakított ki magának, amit abból is tudni lehet, hogy már régen nem csak egy-egy cikkre jönnek látogatóink, hanem minden nap rengetegen – és egyre többen – a főoldalt, tartalomjegyzékünket nézik meg. Ez a leglátogatottabb hely, ahol kiválasztják a számukra érdekes cikkeket, melyeket elolvasnak.

Azt is elárulhatjuk, hogy néhány naponta egy-egy cikkünk „vírusos” lesz, ami azt jelenti, hogy valahogy rendkívül népszerűvé válik, hirtelen szétterjed a világhálón, egy-két nap alatt sok ezren továbbadják barátaiknak, naponta sokezres látogatottságot generál.

Ilyenkor természetesen nagyon örülünk, hisz boldoggá tesz minket, hogy sokan elolvassák írásainkat. Senki sem szeret az asztalfióknak írni, és ilyenkor úgy érezzük, hogy érdemes folytatni önkéntes munkánkat. Jól tettük, hogy munkahelyi, családi kötelezettségeink mellé elvállaltuk ezt is, érdemes volt erre áldozni időnket, energiánkat.

irógépÉs hogy mitől lesz valami hirtelen virális? Bár tudnánk, hiszen akkor minden cikkünket eleve így terveznénk! Bizony a nagyérdemű olykor szeszélyes, különös témákra kapja fel a fejét, különös hírek kezdik meg szédületes keringésüket.

És mégis, van rendszer a káoszban. Több dolgot is megfigyeltünk. Komoly együttérzést, és kíváncsiságot okoznak a drámai magánemberi válságok, pl. bevallhatjuk, hogy rengetegen elolvasták Eszti Veinstein szívbemarkoló történetét. Emellett hatalmas siker lehet egy szellemes, eredeti ötlet bemutatása vagy megírása, pl. szórakoztató héber szómagyarázatunk vagy a tel-avivi antireklám-videó.

És most jön a feketeleves: rengetegen kattannak a biztonsági témákra, különösen a fenyegetésekről, az arab- és iszlámveszélyről szóló írásokra. A riogatás mindent visz. Szomorú ez. Jelzi, hogy ha nem figyelünk, akkor félelmeink, szorongásaink könnyen eluralkodhatnak józan ítélőképességünkön, racionális gondolkodásunkon, gyűlölködéssé fajulhatnak.

Sok mindent megértettünk, amikor felfigyeltünk a riogatós cikkek biztos sikerére. És rájöttünk, hogy a népszerűvé válásnak ezt a lehetőségét számos médium és kormány észrevette, alkalmazza, fel- és kihasználja.

De azt is tudjuk, hogy nem fogunk bedőlni a csábításnak. Az Izraelinfónak továbbra sem áll szándékában indulatok olcsó gerjesztésével növelni nézettségét, noha bebizonyosodott, hogy ez egy hatékony módszer. Mert mi egész népünket, és nem középiskolás fokon.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.