Haredi fél-győzelem: Netanjahu minimumra csökkenti a szombati vasútépítést

A Hasalom vasútállomás

Az ultraortodox vallásos pártok tiltakozásának hatására minimálisra csökkentik a szombati napokon az építkezési munkálatokat az országos hálózat fontos részét képező tel-avivi vasútvonalon jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.

A kormánykoalícióban részt vevő két ultraortodox vallásos párt csütörtökön a kabinet elhagyásával fenyegetőzött, ha nem állítják le szombatonként, a zsidó vallás számára szent pihenőnapon az építkezési munkálatokat.

A vallásos pártok vezetői Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek címzett csütörtöki levelükben beavatkozást sürgettek a közlekedési minisztertől, és azt írták, hogy a kormány “megtiporja a szombatot”. Azt is kilátásba helyezték, hogy akadályozni fogják az építkezéseket.

Hájim Kac közlekedési miniszter korábban nem volt hajlandó közbeavatkozni, és arra hivatkozott, hogy a cégeknek kiadott munkavégzési engedélyeket csakis a munkaügyi minisztérium vagy kormányzati döntés vizsgálhatja felül, ha nem szólnak ellene szakmai érvek. Benjámin Netanjahu miniszterelnök viszont koalíciós válságtól tartva közbelépett, és utasítást adott a szombati építkezések csökkentésére.

A kormányfő döntése értelmében csakis olyan munkákat folytathatnak szombaton, amelyek elhagyása “emberéleteket sodorna veszélybe”. Létrehoznak egy bizottságot, amely a közlekedési minisztérium, a miniszterelnöki hivatal, a rendőrség és a vallásos pártok képviselőivel egyeztetve meghatározza, hogy ezentúl milyen munkálatokra kerülhet sor szombati napokon.

Mindamellett a miniszterelnök által meghatározott kivétellel élve, az ultraortodoxok tiltakozása ellenére az előzetes tervek szerint ezen a szombaton leállítják a forgalmat Tel-Aviv legfontosabb autópályáján, hogy teljes gőzzel dolgozhassanak egy fontos vasúti csomópont állomásának bővítésén.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.