Az izraeli légierő lelőtte a Hamász drónját a Gázai övezet fölött

F16 - fotó: REUTERS

Az izraeli légierő lelőtte a Gázai övezetet uraló iszlamista radikális Hamász szervezet drónját  a Gázai övezet fölött  – közölte kedden a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Az izraeli hadsereg beszámolója szerint egy F16-os harci gép egy rakétával lőtte le a pilóta nélküli repülőt, amelyet felszállása óta figyelemmel kísértek. A drón mindössze néhány percet töltött a levegőben, maradványai a tengerbe zuhantak, és nem hatolt be izraeli területre.

“Az izraeli hadsereg nem engedélyezi légterének semmiféle megsértését, és határozottan fellép minden ilyen erőfeszítéssel szemben” – állította közleményében az izraeli hadsereg.

A drón méreteiről nem közöltek részleteket. A Hamász nem erősítette meg, hogy pilóta nélküli légi járművet indított volna útnak, de a múltban már bejelentette, hogy rendelkezik ilyennel.

Az izraeli hadsereg szóvivője, Peter Lerner szerint a Hamász már két éve fejleszt drónokat. A palesztin iszlamista szervezet legutóbb egy éve, 2015 júniusában bocsátott útjára egy pilóta nélküli légi eszközt. Korábban a 2014 nyári gázai háborúban használt a Hamász többször is drónokat.

Az izraeli posta legutóbb májusban tartóztatott fel egy alkatrészeire szerelt drónszállítmányt, amelynek címzettje Gázában volt. ELőtte februárban a határnál próbáltak bejuttatni több különböző méretű, kamerákkal felszerelt pilóta nélküli légi járművet az Gázai övezetbe.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.