Obama bosszúja

Holnap a város legjobb előadását tekinthetjük meg. Két tehetséges színész, Barack Obama és Benjámin Netanjahu találkozik New Yorkban az ENSZ közgyűlés árnyékában, és a kamerák előtt fognak játszani. Hatalmasat fognak mosolyogni, kezet fognak, sőt még meg is fogják ölelni egymást. Elpirulás nélkül kijelentik majd, hogy az Izrael és Amerika közötti kapcsolatok soha nem voltak olyan csodálatosak, mint most, hogy a biztonsági segélyről született megállapodás a lehető legjobb.

A valóság azonban ennek az ellenkezője. Az álságos mosolyok mögött komoly harag lapul. Ha tehetnék, levennék az öltönyüket és ökölre mennének. De így megy ez a kiváló színészeknél. Felgyulladnak a színpad fényei, és ők a legjobbak.

Netanjahunak meg kell védenie az egyezményt, egyrészt mert aláírta, másrészt, mert hogy megőrizze bírálóival szemben a Mr. Biztonság státuszát. Obama Izrael szeretetét akarja örökül hagyni, és Hillary Clintonnak is segíteni akar a zsidó szavazók megszerzésében Donald Trumppal szemben. Elvégre Clinton jelenti számára a folytatást. Mellesleg Obama nem azért akarja Clinton győzelmét, mert nagyra becsüli, hanem mert retteg a gondolattól, hogy Trump költözik a Fehér Házba, kihúzogatja a fiókokat, és sötét ügyeket talál nyolc éves elnöksége idejéből.

Tehát holnap mindketten mosolyogni fognak, de Obama mosolya lesz a szélesebb. Hiszen régóta erre a pillanatra vár, és most hidegvérrel bosszút áll Netanjahun.

Nem tudja, és nem akarja elfelejteni Netanjahu sértegetéseinek sorát: kezdve ígéreteinek be nem tartását a palesztinokkal folyó tárgyalások megújításáról, folytatva a telepes építkezésekkel a kétállami megoldás megtorpedózása érdekében, és az amerikai kongresszus előtt elmondott, iráni nukleáris politikájával szembemenő szemtelen beszédével. Mindezért súlyos árat fizet Netanjahu – illetve valójában mi fizetjük meg.

Kezdjük a számokkal. Az utóbbi tíz évben évente összesen 3,1 milliárd dollár katonai segélyt kaptunk Amerikától, és mellé rendkívüli rakétavédelmi kiegészítést. Összesen mintegy 3,5 milliárd dollárt. Az új egyezség 3,8 milliárd dollár, de ez reálértékben ennél kevesebb. Nem ér többet 3,2 milliárd dollárnál, ha levonjuk belőle a pénzromlást. Tehát csökkenésről, és nem növekedésről beszélhetünk – szemben Netanjahu állításával.

Emellett a legnagyobb csapás a védelmi ipar kizárásában rejlik. Mindeddig a támogatás 26 %-át, évi mintegy 800 millió dollárt az izraeli védelmi ipar fejlesztésére és felszerelésére lehetett fordítani a segélyből. Az új megállapodás ezt fokozatosan megszünteti, ami kemény csapást jelent a védelmi ipar nagyobb szereplőinek, és halálos ütést mér több tucat kisebb üzemre, az alvállalkozókra.

És itt jön a harmadik rész, amely teljes egészében Netanjahu ellen irányul: a megaláztatás. Ez a rész azt szögezi le, hogy Izraelnek tilos lesz a kongresszushoz fordulni bármiféle újabb segélyezésért a következő két évben. És ha a kongresszus mégis adna, akkor Izraelnek vissza kellene adnia a pénzt. Lindsey Graham republikánus szenátor, Izrael kiemelkedő támogatója felkiáltott, és azt kérdezte Netanjahutól: “miként egyezhetett bele, hogy a megállapodás semlegesítse a kongresszusbeli támogatóit?” Netanjahu hallgatott. Tudta, hogy nem csak a kongresszusbeli barátairól kell lemondania, hanem az AIPAC választmányának vezetőire, és Ron Dermer nagykövetre sem számíthat ezentúl. Láthatjuk, hová ért el Obama bosszúvágya.

És ez még mind semmi, a megállapodásban rejlő stratégiai károkhoz képest. Nincs benne egyezmény az Iránnal szembeni együttműködésről, és Irán tíz év múlva képes lehet atomfegyver előállítására. Nincs benne fokozott tudományos, technológiai és titkosszolgálati együttműködés, sem Izrael fejlett fegyverrendszerekkel való ellátása, amelyek a minőségi fölényt biztosíthatnák.

Tehát kedvezőtlen megállapodásról van szó. Világos, hogy el lehetett volna érni jobbat, ha Netanjahu nem harapott volna újra és újra a bennünket tápláló kézbe.

De hagyjuk ezt az egész butaságot, bekapcsolják hamarosan a kamerákat, és mindannyian elbűvölve nézzük a város legjobb színjátékát.

Háárec/Izraelinfo

Az itt közölt írás kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját.