Kegyes halál

Lehet költőien fogalmazni: “Éltem, és ebbe más is belehalt már.” – de a poetizált halálvágy mellett napjainkban alapvető emberi jogként fogalmazódik meg a méltóságteljes halálhoz, az eutanáziához való jog is.

Mint sok más országban, a napokban az izraeli média is foglalkozott az eutanázia témájával annak a hírnek kapcsán, hogy első ízben részesítettek a kegyes halálban egy kiskorú beteget Belgiumban. Mint megtudtuk, Belgium az egyetlen ország a világon, ahol korhatár nélkül engedélyezik ítélőképességük birtokában lévő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kiskorúak számára az eutanáziát, s ott is csak 2014 februárja óta, amikor módosították a kegyes halálról szóló törvényt.

Az eutanázia elfogadott meghatározása alapján a beteg érdekében az orvos a gyógyíthatatlan (és halálos) betegét halálba segíti, életfenntartó beavatkozásokat megszüntet, illetve elmulaszt. Ez történhet a beteg kérésére (önkéntes eutanázia) és beleegyezése nélkül, ha már nincs megkérdezhető állapotban. Gyakori az aktív és passzív eutanázia közötti különbségtétel, amely nem azon alapul, hogy az orvos tevékenységgel, vagy mulasztással valósítja-e meg. Passzív eutanázia esetén az orvos nem kezeli a beteget (például nem éleszti újra), illetve beszünteti a kezelését (például lekapcsolja a lélegeztetőgépet), s ezzel engedi meghalni. Aktív eutanázia esetén pedig az orvos olyan tevékenysége okozza a beteg halálát, amelytől egészséges ember is meghalna (például halálos injekció).

Izraeli eutanázia

Az izraeli törvényhozó 2005-ben foglalt állást az eutanázia ügyében, amikor is elfogadta a “halálán lévő betegről” szóló törvényt. Mint ezekben az esetekben általában, az izraeli törvényhozó előtt is az a cél lebegett, hogy összehangolja a beteg önrendelkezési jogának védelmét az élet szentségének elvével. Ennek megfelelően a törvény különbséget tesz az aktív, a beteg halálát elősegítő orvosi intézkedések– ezt az izraeli jog ma még nem engedélyezi – és az olyan megengedett orvosi intézkedés között, mint például a kezeléstől vagy egyéb beavatkozástól (újraélesztés, operációk) való tartózkodás, ami a beteg életét meghosszabbíthatná. Mindezeket olyan betegek esetén lehet alkalmazni, akiknek várható élettartama a betegség miatt a hat hónapot nem haladja meg. Az utóbbi – tehát a passzív autanázia – megengedett, amennyiben erre a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő megfelelő felhatalmazást adott. Azonban ebben az esetben is köteles az orvos a kapcsolódó kezeléseket elvégezni, mint például a fájdalomcsillapítás, egyéb gyógyszeres kezelés, vagy mesterséges táplálás. Ezeket csak akkor lehet a beteg kívánságára abbahagyni, ha az betegsége utolsó stádiumában van és élete két hétnél nem tart tovább.

orvos-jogAz izraeli jog tehát lehetővé teszi a kezelő orvosnak, hogy az úgynevezett ciklusos kezeléseket (dializis, kemoterápia) a beteg kérésére ne kezdje újra, de a már elkezdett ilyenfajta kezelés aktív megszakítása elvileg nem lehetséges. A törvény azonban a “ciklusos kezelés” meghatározásánál egy olyan lehetőséget is megenged, hogy azokat a kezeléseket, amelyek ugyan természetük szerint folyamatosnak minősülnélnek, de a technológia segítségével emberi beavatkozás nélül is megszakíthatóak – szintén ebbe a kategóriába sorolja, és ezzel alkalmazását lehetővé teszi. Így lehetséges, hogy például a lélegeztető berendezést – amely elvileg folyamatosan és megszakítás nélkül működik – az orvos maga nem kapcsolhatja le a beteg kérésére, de előre meghatátrozott időre be lehet programozni, és amennyiben a beteg arra jogosult, kérheti, hogy annak automatikus újraindítását az orvosok akadályozzák meg.

A halacha szerint

Érdekes, hogy ebben a bonyolult etikai témában a zsidó jog is a beteg halálba segítését támogatja, és Izrael valószínúleg az egyetlen olyan állam, ahol a hívő és szekuláris oldal egyeszségre jutott a haldokló betegek jogainak témájában. A halacha (a zsidó jog) ugyanis a haldokló beteget a halálában őt meggátoló minden akadályt elutasít – így például elfogadja azt a fajta eutanáziát, amikor a beteget a lélegeztetőtől lekapcsolják.

2013-ban az előző kormány a kneszet (az izraeli parlament) bizottsága elé terjesztett, és az el is fogadott egy, a jelenlegi szabályozásnál még liberálisabb törvényjavaslatot, amely büntetőjogi felelősség nélkül engedélyezte volna az orvosoknak, hogy a ” halálán lévő” betegek esetében olyan mennyiségű érzéstelenítő-, illetve altaló gyógyszert írhassanak fel, amely a beteget a halálba segíti. A törvényjavaslatot a jelenlegi kneszet azonban nem fogadta el, így a fent bemutatott törvény rendelkezései maradtak irányadóak.

Életem pokol

Ezidáig egy kivételt is engedélyeztek a törvény által előírt szabályok alól: 2014-ben a tel-avivi kerületi bíróság és a Legfőbb Ügyész beleegyezésével egy olyan izomsorvadásban szenvedő betegnél is alkalmaztak eutanáziát a lélegeztető berendezés leállításával, aki nem tartozott a törvény által meghatározott “halálán lévő beteg” kategóriájába, vagyis várhatóan még hat hónapnál tovább is élhetett volna. Ez a negyvenes éveiben járó beteg olyan előrehaladott, halálos izomsorvadásban szenvedett, hogy már évek óta mozgásképtelen volt és csak szemizmai működtek, beszélni, saját erejéből táplálkozni és lélegezni már nem volt képes. Amikor állapota olyan mértékben rosszabbodott, hogy félő volt, szemének mozgatása nélkül semmiféle kommunikációra többé nem lesz képes – bírósághoz fordult. A beteg így indokolta kérését: “Súlyos fogyatékosságom és az óriási nehézségek ellenére a lélegeztetőgépre kapcsolásom első rövid szakaszában úgy éreztem, helyzetem megengedi, hogy a körülmények között normális, elfogadható minőségű életet éljek. Azonban az elmúl két év során egészségi állapotom olyan rohamosan megromlott, hogy súlyos fájdalmaim, az inkontinencia és látásom romlása arra kényszerít, hogy kimondjam: életem véget ért. Nehéz szavakkal kifejezni nyomorúságomat, fájdalmaimat és tehetetlenségemet mind fizikailag, mind lelkileg. Úgy érzem, nem vagyok más, mint egy élő testbe zárt halott ember. Életem pokol, úgy érzem, ezt már nem lehet életnek nevezni… Az a kérésem, hogy újra én dönthessek önmagamról, hogy lekapcsoljanak a lélegeztető gépről, és ezzel én határozhassak a jövőmről és életem befejezéséről. Döntésem végleges, és azt a következmények teljes tudatában tettem.”

Rabok éhségsztrájkja

Itt érdemes megemlíteni egy másik, sokkal kevésbé liberális jogesetet, amellyel a napokban foglalkozott az izraeli sajtó. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság (annak akotmánybíróságként az állam, illetve az állami szervek ellen beadott kérelmek ügyében döntő legfelsőbb bírói tanácsa) bírái nemrég úgy döntöttek, hogy nem semmisítik meg azt a törvényi rendelkezést, amely lehetővé teszi, hogy a büntetésvégrehajtási intézetben az éhségsztrájkot folytató palesztin rabokat akaratuk ellenére szondásan etessék. Jelenleg három, bírósági ítélet nélkül – úgynevezzett adminisztrációs eljárás keretében – fogva tartott palesztin rab folytat éhségsztrájkot, ezzel tiltakozva a fogvatartásuk ellen. Mindhárman olyan egészségi állapotba kerültek, hogy fogvatartásukat felfüggesztették, egyikük kómában van. A bíróság szerint, mivel ezekben az esetekben nem halálos betegekről, hanem olyan rabokról van szó, akik politikai céljaik elérése érdekében saját életüket veszélyeztetik, egészségi állapotukat nem lehet személyes problémaként kezelni. Mint rabok, nem rendelkeznek azzal a szabadsággal, hogy életükről, pontosabban annak megszüntetéséről, saját akaratuk szerint rendelkezzenek, hanem állami és nemzetbiztonsági érdekeket is figyelembe kell venni kezelésük során, az pedig szerintük azt követeli, hogy ezeket a rabokat akár akaratuk ellenére is életben tartsák.

Az orvosok szakszervezete, amely eddig is tiltakozását fejezte ki a törvény előírása és a kényszerű, mesterséges táplálás ellen, a benyújtott kérelem egyik támogatója volt. A szakszervezet elnöke az ítélet után is arra szólította fel az orvosokat, hogy hagyják figyelmen kívül a törvényi rendelkezést, mert szerinte azok ellentétben állnak az orvosi esküvel. Az orvos nem kötelezhető a rabot akarata ellenére mesterségesen táplálni, ez az aljárás véleménye szerint kínzásnak minősül, amiben orvos nem aszisztálhat.