Mahmúd Abbász is ott lesz Peresz temetésén

Mahmúd Abbász - fotó: Olivier Pacteau / Flickr

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is részt vesz Simón Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli állam- és kormányfő, a zsidó állam egyik alapítójának temetésén – közölték csütörtökön magas rangú palesztin tisztségviselők.

Simón Peresz szerda hajnalban hunyt el, kilencvenhárom éves korában. Temetése pénteken lesz Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen. A világ számos vezető politikusa jelezte részvételi szándékát, köztük Barack Obama amerikai elnök is.

Mahmúd Abbász, a nemzetközi közösség által elismert, ciszjordániai székhelyű Palesztin Hatóság elnöke szerdán az izraeli államférfi halálhírére úgy reagált, hogy Peresz bátor partner volt a béke megteremtését célzó erőfeszítésekben, halála pedig az emberiség és a térség békéje szempontjából is súlyos veszteség.

Hivatalosan eddig nem jelezték Abbász részvételi szándékát.

A palesztin vezető évek óta nem tett hivatalos látogatást Jeruzsálemben, jóllehet Binjamin Netanjahu izraeli kormányfő az ENSZ-közgyűlés 71. ülésszakán meghívta az izraeli parlamentbe, a Kneszetbe.

Abbász olyan időszakban látogat Izraelbe, amikor a Palesztin Hatóság és izraeliek látszólag megpróbálják feléleszteni a béketárgyalásokat. Netanjahu és Abbász is azt állítja, hogy kész találkozni a másikkal, de közben egymást vádolják a találkozó megtartásának akadályozásával. Megfigyelők szerint egyelőre nem világos, hogy a temetésen való részvétel többet fog-e eredményezni Netanjahu és Abbász kézfogásánál.

A Palesztin Hatóságéval ellentétes véleményt fogalmazott meg a Gázai övezetet irányító radikális palesztin szervezet, a Hamasz, amely bűnözőnek nevezte Pereszt.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.