Gold személyi és családi okokkal indokolta lemondását, de a helyzetet ismerők szerint Benjámin Netanjahu külügyminisztériummal kapcsolatos eljárásai, frusztrációja miatt vált meg hivatalától.
Netanjahu számos alkalommal, számos fórumon kijelentette már, hogy nem sokra tartja Izrael diplomatáit, akik „nem küzdenek, hanem jelentéseket írnak”, – amint legutóbb a Makor Rison című lapban tőle megjelent idézet is jelzi. Ezt a kijelentését Gold határozott kérésére sem kívánta tagadni, csak akkor adott ki egy vérszegény cáfolatot, amikor a minisztérium azzal fenyegetőzött, hogy nem szervezik meg útját az ENSZ közgyűlésére.
Gold lemondásához az egyik utolsó csöpp lehetett a pohárban, amikor a Peresz temetés után a kormányfő mindenkinek megköszönte segítségét, Miri Regev rendezvényszervezőnek kulturális miniszternek, a rendőrségnek, a hadseregnek, csak éppen a mintegy hetven államférfit fogadó külügyminisztériumot felejtette el megemlíteni. Ekkor Gold kínjában egy Netanjahuval történt telefonbeszélgetésre hivatkozva külön köszönetet adott ki minisztériumának.
Netanjahu gyanakvó és elutasító a külügyminisztériummal szemben, úgy gondolja, hogy miniszterként – ezt a tárcát is magánál tartja – sokkal jobban képes megválaszolni (gyakran unortodox módszerekkel) a nemzetközi diplomáciában megjelenő kihívásokat, mint a külügyminisztérium diplomata-kara. Annak jogköreit az utóbbi években folyamatosan kiszervezte, más felel a nemzetközi stratégiai együttműködésért, megint másik miniszter az nemzetközi energiaügyekért, a palesztinokkal folyó nem létező tárgyalásokért.
És még a maradék ügyeket sem az izraeli diplomatákkal végezteti el, rendszeresen magánküldötteket meneszt az általa fontosnak vélt ügyekben: Európába Cahi Hanegbit vagy Michael Orent, az arabokhoz Jichák Molhót, Amerikában pedig Ron Dermer bizalmasával nagykövettel intéztet mindent.
Gold évtizedek óta szolgálta Benjámin Netanjahut, már a kilencvenes évek végén, első kormányfői hivatala idején is külügyi tanácsadója volt, de hiába: az Obamával folytatott legutóbbi találkozóján mégsem lehetett jelen, hiába tartózkodott történetesen New Yorkban, noha nála sokkal alacsonyabb rangú tisztviselők is hivatalosak voltak az eseményre.
A töröttt gerincű szolgálatkész Gold nem tudta a külügyminisztérium érdekeit képviselni sem Netanjahuval, sem más minisztériumokkal szemben, a kalapács és az üllő közé került. Ahogy a Háárec írja: erős, érdekérvényesítő igazgató helyett egy szórakozott professzor ült a külügyminisztérium igazgatói székében, aki nem tudott megbirkózni az adminisztratív munkával sem, és akit félresöpört az útból a pénzügyi, a honvédelmi és a stratégiai ügyek minisztériuma, valamint a hadsereg is.
Dore Gold egy évig és öt hónapig bírta, majd Benjámin Netanjahu egyik mindeddig hűséges embere felállt székéből és visszavonult, ő már nem vesz tovább részt az izraeli külügyminisztérium szétverésében.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
