Gulyásparti III. – ajánló

Gulyásparti II. Fotó: Illés Erzsébet

Október 29-én harmadik alkalommal lesz gulyásparti Tel-Avivban, a Jarkon Parkban. A nyilvános rendezvényen a gulyásleves mellett dobostortával és játékos gyermekprogramokkal is várjuk az érkezőket.

Lukácsi Katalin ajánlója

Illés Erzsébet, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa tavaly ősszel, majd idén a tél végén szervezte meg az első két gulyáspartit. A rendezvény hagyománnyá válásában reménykedve szervezem meg idei ösztöndíjasként a harmadik partit. A program ugyanúgy önkéntes és önköltséges. Bár nekem életem első gulyáslevese lesz a mostani, amit elkészítek, ígérem, igyekezetemmel semmiképp sem fogom veszélyeztetni a gulyás finomságát. Arról szakácsként Szabó Orsolya, az Izraelinfo gasztrobloggere fog gondoskodni.

A leves éppen jó sóssága, a hús puhasága mellett azonban a legfontosabb mégis a hangulat és a találkozás öröme! Legyünk minél többen, hogy kötetlenül, a munka világától távol találkozhassunk egymással! A családokra is gondoltunk, hiszen Freireich Ági és Klosz Mónika, a tel-avivi Magyar Iskola és Óvoda vezetői játékos programokkal készülnek a gyermekek számára. Leor Liliánának köszönhetően pedig a desszert sem marad el a főétel után, száz szelet dobostortával készül aznapra.

A program ugyan 13 órakor kezdődik, de a főzést már délelőtt 10 órakor elkezdjük a parkban. Segítő kezeket és vendégeket tehát már 10-től is szeretettel várunk! A rendezvény sikerességéhez nagyon fontos számunkra, hogy akik jönnek, visszajelezzenek akár az esemény facebook oldalánál, akár az én telefonszámomon, 050 817 9336, vagy e-mail címemen: lukacsikatalinmaria@gmail.com, hiszen így tudunk szükséges mennyiségű alapanyagot rendelni.

Hangulatkeltésképp az előző gulyás party képei:

https://drive.google.com/drive/folders/0B-DVi8fe3e7md0dHTEtyRjU1THM

A gulyásparti részletei:

Időpont: 2016. október 29., 13 óra

Helyszín: Tel-Aviv, Jarkon Park, a Rokach blvd-on a Luna Parkkal szembeni nagy parkoló nyugati végénél.

Költsége: becsületkasszás, egy tál gulyásleves 10-30 sékel / a dobostorta szelete 20 sékel.

gulyaspart-meghivo
Az esemény meghívója

Lukácsi Katalin

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.