A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

Wadi al-Nisz és Efrat. Fotó: Wikipédia

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy “elhallgatása” miatt az izraeli civil békeszervezeteket bírálta.

Az izraeli politikusok a legmagasabb szinten foglalkoztak a palesztinok őrizetbe vételével. Benjámin Netanjahu vasárnap egy Facebook-bejegyzésben egyrészt a Palesztin Hatóságot bírálta a telepesekkel barátkozó palesztinok letartóztatásáért, úgy vélve, hogy az “újabb bizonyítéka annak, hogy a palesztinok elutasítják a békét”. Netanjahu egyúttal az izraeli emberi jogi és békeszervezeteket is ostorozta, amiért “némák maradtak”, nem emelték fel szavukat a palesztinokért.

Válaszul Zehava Galon, a baloldali Merec párt vezetője szintén a közösségi médiában Netanjahut ítélte el, amiért a civil szervezetek elleni harcával folyamatosan gyöngíti azokat, miközben számon kéri rajtuk esendőségüket.

A belpolitikai csatározást egy ártatlannak indult, a sátoros ünnepek idején szokásos zsidó vendéglátás okozta, amelyre palesztin vendégeket is meghívtak egy palesztin településről.

Ciszjordániában, a Betlehemtől 12 kilométerre lévő Efrat telepes városban hívta vendégségbe a polgármester a szomszédos palesztin falu, Wadi al-Nisz lakóit. Első alkalommal tartottak ilyen összejövetelt Efrátban, amelyen megjelent mintegy harminc palesztin. A zsidó telepesek és a muzulmán palesztinok társalogtak egymással, kávéztak és süteményeket ettek.

Sokan régóta ismerték egymás, hiszen a rendhagyó találkozóról hírt adó The Washington Post című amerikai lap szerint a palesztinok hetven százaléka az izraeli telepeken dolgozik: ők építik a házakat, és ők végzik a kétkezi munka jelentős részét.

A házigazdák közt volt az izraeli hadsereg egyik tábornoka és a Ciszjordániát ellenőrző izraeli rendőrség vezetője is. A palesztinok jól beszélnek héberül, és noha az izraeliek általában kevésbé jól tudnak arabul, megértették egymást. Főleg a békéről beszéltek, noha kerülték annak említését, hogy Ciszjordánia Izrael általi bekebelezésével vagy a független palesztin állam felállításával képzelik-e a jövőbeli békét, és nem ejtettek szót Benjámin Netanjahuról és Mahmúd Abbász palesztin elnökről sem. Kézfogások, közös fényképezések zárták a barátságos találkozót.

A múlt csütörtöki vendégeskedés azonban gyorsan a figyelem központjába került a palesztin közösségi médiában, mert feltöltöttek az internetre több, izraeli katonákkal készült szelfit. A Palesztin Hatóság válaszul már csütörtökön letartóztatott négy palesztin vendéget, és csak vasárnap engedték szabadon őket, miután a megszállt területeket kormányzó izraeli katonai hatóság is közbenjárt érdekükben.

A betlehemi körzet kormányzóhelyettese a palesztin Wattan tévében úgy nyilatkozott, hogy szerinte elfogadhatatlan a telepesek meglátogatása, és azt minden palesztin elítéli. A Palesztin Hatóság szerint megszegték a telepek elleni bojkottot, de nem készült ellenük vádirat, és várhatóan nem állítják őket bíróság elé.

A palesztin rendőrség képviselői a Háárec honlapjának úgy nyilatkoztak, csak saját védelmük érdekében tartóztatták le a vendégeskedőket, mert a palesztin közösségi médiában életveszélyes fenyegetések jelentek meg ellenük, amiért izraeliekkel barátkoztak.

A The Washington Postnak nyilatkozó rokonok szerint nem maga a vendégeskedés okozta letartóztatásukat, hanem a magas rangú izraeli biztonságiak jelenléte, és az internetre feltöltött, izraeli egyenruhásokkal készített közös fényképek.

Szerintük Efrat polgármestere csapdát állított nekik, de a polgármester ezt cáfolta. A The Washington Postnak az eseményen jelen lévő újságírója leszögezte, hogy mindkét oldal fényképezett, valamint videókat készített a rendezvényről, amelyen nyíltan beszélgettek egymással.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.