Nyílt harcba kezdett a legfelsőbb bíróság és az igazságügy-miniszter

Mirjám Naor, Reuven Rivlin államelnök és Saked miniszterasszony még békésebb időkben, fotó: Wikipédia

Az izraeli legfelsőbb bíróság elnöke háborút hirdetett Ajelet Saked igazságügy-miniszter ellen, mert az nem határolódott el a legfelsőbb bíróság bíróinak kinevezését megváltoztatni készülő, a bíróság jogait korlátozó új törvényjavaslattól – jelentette az izraeli média csütörtökön.

Mirjám Naor, az Izraelben alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság elnöknője a médiához példátlan módon eljuttatott levelében azzal vádolja Sakedet, hogy “fegyvert tartott fejéhez”, és ezért beszünteti vele a további egyezkedést az új bírók kinevezéséről.

“A helyzet nem engedi meg nekünk, a legfelsőbb bíróság bíráinak, az új bírókat kiválasztó bizottság tagjainak, hogy tovább folytassuk megbeszéléseinket a megegyezés érdekében, mert közben megváltoztatják a döntés szabályait” – írta a bíróság elnöke.

Az igazságügy élén álló Saked azzal vívta ki a főbírónő haragját, hogy hallgatásával egy olyan törvényjavaslat mögé állt, amelynek értelmében az eddigi minősített helyett egyszerű többséggel lehetne dönteni a legfelsőbb bíróság bíráinak, vagyis a jövendő alkotmánybíróknak a személyéről.

Eddig a jelölőbizottság kilenc tagjából hétnek a támogatása kellett kinevezésükhöz, de ezentúl már öt tag szavazata is elég lenne ahhoz, hogy valaki alkotmánybíróvá váljék.

A jelölőbizottság többségét politikusok alkotják, a legfelsőbb bíróságot csak három bíró képviseli. Ők vétójoggal rendelkeznek, mivel ha mindhárman tiltakoznak, akkor ellenükben nem lehet csak a politikusok szavazatával új alkotmánybírót választani. Ez a szabály fontos szerepet játszott a fékek és ellensúlyok rendszerében.

Az új törvényjavaslatot Avigdor Liberman jobboldali Jiszrael Béténu (Izrael a Hazánk) nevű pártjának egyik képviselője készül benyújtani, és a szintén jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű párt politikusa, Ajelet Saked igazságügy-miniszter nem határolódott el tőle.

Naor nyílt levelében burkoltan megfenyegette Sakedet, hogy ha a jobboldali többségű kneszet megpróbálja megváltoztatni a játékszabályokat, akkor a legfelsőbb bíróság is gyakorolni fogja hatásköreit, és a jogállamisággal és a demokráciával szembemenőnek nyilváníthat és elutasíthat törvényeket, így például a legfelsőbb bíróság bírói megválasztásának megváltoztatásáról szóló új jogszabályt.

MTI