Hat év után újra van török nagykövet Jeruzsálemben

A két ország közti diplomáciai kapcsolatok normalizálódásának jegyében Izrael és Törökország hat év után először nagykövetet nevezett ki egymáshoz. Jeruzsálembe a török elnök volt külpolitikai főtanácsadója ment, Ankarába egy volt izareli nagykövet.

Törökország hat év után ismét nagykövetet nevezett ki Izraelbe, jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában. Erdogan elmondta: Kemal Ökem, aki a Közel-Kelet szakértőjeként eddig a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója volt, november 15-én, kedden kezdte meg munkáját Jeruzsálemben.

Izrael is nagykövetet küldött

Kedden az izraeli fél is nagykövetet nevezett ki Törökországba. Eitan Naeh 2013 óta Izrael londoni nagykövetének helyetteseként teljesített szolgálatot. Naeh mindamellett 1993-tól egyszer már dolgozott Izrael ankarai külképviseletén, de Azerbajdzsánban nagykövetként is szolgált.

2010-ben romlottak meg a kapcsolatok

Törökország és Izrael viszonya 2010-ben romlott meg, miután az izraeli haditengerészet megölt több, a Mavi Marmara nevű hajón tartózkodó török aktivistát, akik a blokád alá vont Gázai övezetbe akartak bejutni. A két ország hat év elteltével, idén június végén írta alá a diplomáciai kapcsolataik teljes körű megújításáról és kapcsolataik rendezéséről született egyezményt.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.