Országszerte bozóttüzek – napok óta küzdenek a tűzoltók a lángokkal

Tűz Izraelben - fotó: pikiwiki

Már harmadik napja törnek ki a lángok az ország különböző részein, melyeket az erős szél pillanatok alatt továbbrepít.

Hétfőn a Tel-Avivot Jeruzsálemmel összekötő főút mellett, Latrunnál a Neve Salom nevű arab-zsidó falu százhúsz családjának kellett elhagynia otthonát a házaikat fenyegető tüzek miatt, kedden észak felé Zichron Jákov több lakónegyedét kellett kiüríteni a veszélyesen elharapózott lángok miatt. Autók, lakóházak gyulladtak meg, de emberéletben szerencsére mindeddig nem esett kár.

Szerdán Jeruzsálem környékén és északon Nahariánál is harcba szálltak a lánglovagok, s a füst miatt jelentősen megnőtt ezeken a területeken a légszennyeződés is. A tűzoltók repülőkkel és tűzoltókocsikkal oltják a pillanatok alatt elharapódzó lángokat, amelyeknek szövetségese a szokatlanul erős, 50-70 km-es sebességgel süvöltő szél.

Baruch Zív, a katonai rádióban szerdán nyilatkozó szakértő szerint már a klímaváltozás jeleit láthatjuk az időjárás alakulásában: idén már a harmadik teljesen száraz november volt az utóbbi hét év során.

Az utóbbi években megszűnt Izraelben az „esők egyensúlya”: 2oo3 óta egy igazán esős év sem volt, hanem csak átlagos és száraz évek váltották egymást, míg korábban egy-egy különösen esős tél egyensúlyozta ki a szárazabb éveket, s feltöltötte a víztározókat, a tavakat, a föld mélyebb rétegeinek víztartalékait.

A kutatók által készített modellek szerint térségünkben a globális klímaváltozást a melegedés mellett az eső csökkenése és a tél rövidülése jelzi.