Hatalmas sikert könyvelhetett el a Korhut Mihállyal felálló izraeli Hapoel Beer-Seva, amely 2-0-s hátrányból fordítva 3-2-re diadalmaskodott az Európa Ligában a korábbi BL-győztes Internazionale felett.
– Úgy vágtunk neki a találkozónak, hogy nyernünk kell, ugyanis csak így maradhatott esélyünk a továbbjutásra. Sajnos a mérkőzés előtti taktika hamar ugrott. A második félidőre úgy mentünk ki, ez egy másik találkozó, mindenképp fordítanunk kell, és ez sikerült is. A győzelemben a szurkolók is oroszlánrészt vállaltak, ugyanis 2-0-s hátrányban is éltették a csapatot – mondta a Borsnak a magyar válogatott hátvéd, aki végigjátszotta az összecsapást.
A három pontnak köszönhetően kulcsmérkőzés vár két hét múlva a Hapoel Beer-Sevára, amely az azonos ponttal álló angol Southampton otthonába látogat. Korhut elmondta, egyértelműen a továbbjutás a cél.
– Örülnék neki, ha Nikolics is az EL-ben folytatná, és nekünk is sikerülne a továbbjutás, mert akkor két magyarért is lehetne szorítani a legjobb 32 között – mondta a 27 éves játékos, aki az izraeli életéről is szót ejtett. – Nagyon élvezem. A feleségemmel és a kutyámmal vagyunk kint. Más kultúra, ezért időbe tellett, amíg megszoktuk. A vezetés volt számomra a legfurcsább, igen sajátos stílusban közlekednek az izraeliek. Az is különös volt, hogy itt péntek napnyugtától szombat estig van munkaszüneti nap. Vasárnap pedig már újra zajlik az élet – fogalmazott Korhut, aki hozzátette: csapatába hamar beilleszkedett. – Kedvesen fogadtak, Izraelben egyébként is nagyon barátságosak az emberek.
forrás: BorsOnline